Tizenkilencen – köztük az egyetem több munkatársa – vehették át oklevelüket az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) Egészségügyi Menedzserképző Központjának (EMK) diplomaátadó ünnepségén, ahol Dr. Szócska Miklós, az EMK igazgatója és Dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes köszöntötte a 21. végzett évfolyamot.

Dr. Szócska Miklós ünnepi beszédében hangsúlyozta, egy olyan intézmény diplomáját vehetik most át, aminek a nevét a világon mindenhol ismerik. Mint mondta, a hallgatók a két éves képzés során egy sajátos egészségügyi szemléletmódot sajátíthatnak el. Hangsúlyozta, az EMK legnagyobb erőssége a hallgatói közösség, ezért arra kérte a végzetteket, hogy ezt ápolják a jövőben is. Az itt megtanult nyitott szervezeti légkört vigyék tovább a saját szervezeti környezetükben, és vezetőként ne feledkezzenek meg a betegekről sem – kívánta a végzetteknek. Köszöntőjében utalt az egészségügyben bekövetkező digitális transzformációra, ami radikálisan átalakítja a beteg-orvos, szakdolgozó-beteg kapcsolatokat. Az új egészségügyi menedzsereknek azt üzente, jól választottak, mert fontos küldetést végeznek az egészségügyben.

A Semmelweis Egyetem vezetése részéről Dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes mondott köszöntőt, aki maga is az EMK hallgatója volt 2005-től 2007-ig. Felidézte, hogy egy évfolyamba járt Dr. Horváth Ildikóval, akit nemrég neveztek ki egészségügyi államtitkárnak. A képzés egyik előnyeként említette, hogy itt megtanulnak megnyílni egymás előtt, ami nagyon fontos a későbbiekben is. Kiemelte, az EKK egy erős és elismert kar, az itt szerzett kapcsolati tőkét a jövőben is hasznosítani tudják majd. Szólt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről (EESZT) is, aminek oktatása szeptembertől az egyetemen is elkezdődött.

Galéria

19kép

A végzettek között volt az Egészségügyi Menedzserképző Központ két munkatársa: Baranyi Ivett és Pitás Eszter, illetve az Igazságügyi és Biztosítás- orvostani Intézet egyetemi docense, Dr. Lászik András is. A diplomák ünnepélyes átadása után a végzős hallgatók nevében Dr. Urbán Edina mondott beszédet, aki kiemelte: egy olyan különleges légkörben tanultak itt, ami mindannyiuk számára örök emlék marad. Ez a két év gazdagabbá tette őket, mind tudásban, mind kapcsolatokban, mind pedig önismeretben. Szócska Miklós tanévnyitón mondott lelkesítő szavait felidézve elmondta, az EMK valóban „szárnyakat adott” nekik.

Bódi Bernadett
Fotó: Tuba Zoltán 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.