A Pető András Kar (PAK) Konduktív Pedagógiai Intézete hagyományaihoz híven megemlékezést rendezett Dr. Hári Mária orvos-pedagógus, az intézet egykori igazgatója tiszteletére. A rendezvényen a kar vezető munkatársai köszöntővel idézték fel munkásságát, amit koszorúzás követett Dr. Hári Mária szobránál. Az évek óta megrendezett esemény arra is lehetőséget ad, hogy a nyugdíjba vonult konduktorok újra ellátogassanak az intézménybe, és feleleveníthessék élményeiket.

Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea mb. dékán köszöntőjében kiemelte, hogy Dr. Hári Mária legfőbb célja az volt, hogy a Pető módszert világszerte megismertesse; támogatókat, követőket és együttműködő partnereket keressen a fejlesztés elterjesztéséhez az ország határain belül és kívül. Ragaszkodott hozzá, hogy a módszer alapelveit megtartsák, különös tekintettel a  Pető által kidolgozott feladatsorokra és eszközrendszerre, az egész napirendet átszövő holisztikus szemléletű fejlesztésre. Az egykori igazgatónő kiemelten fontosnak tartotta a  módszer eredményeinek leírását, annak tudományos módszerekkel való igazolását. Munkatársait, oktatótársait folyamatosan publikációra, előadások megtartására, vizsgálatok szervezésére ösztönözte, tudva azt, hogy a módszer fenntarthatósága ezeken az eredményeken múlik.

Hári Mária munkássága példaértékű számunkra, tanári és vezetői eredményei megalapozták a jelenünket. A jövőnk érdekében pedig elengedhetetlen az ő érdemeinek megismertetése nemzedékről nemzedékre, a konduktív pedagógiáért végzett áldozatos munkájának követése – tette hozzá végül a dékán

Feketéné Dr. Szabó Éva dékánhelyettes szintén méltatta Dr. Hári Máriát, akinek életét egy rövid filmmel és fotósorozattal mutatták be a résztvevőknek. Előadásában a néhai intézetvezető konduktorképzéssel kapcsolatos gondolatait foglalta össze, ami ma is felfedezhető a PAK-on folyó oktatásban.

A koszorúzást követően az esemény a konduktorok rövid komolyzenei koncertjével és Madaras Dorottya 7. osztályos tanuló Nemes-Nagy Ágnes Fényt énekelek című versének szavalatával zárult.

Vona Zsófia
Fotó: Tatai Balázs – Semmelweis Egyetem

Galéria

6kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.