Tíz egyetemről érkeztek a nemzetközi TDK-konferenciára

Tíz egyetemről érkeztek külföldi hallgatók összesen 50 előadással a nemzetközi TDK konferenciára, melyet idén is megrendeztek az egyetemi Orvos-, Fogorvos- és Gyógyszerésztudományi Diákköri Konferencia keretén belül. Dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes, a Tudományos Diákköri Tanács elnöke megnyitó beszédében elmondta: ez a negyedik alkalom, hogy a nemzetközi versenyen belül három gyakorlati szekcióval is kiegészül a konferencia. A Laparoszkópos Gyakorlati Versenyen, a Kabay János Gyógyszerészeti Gyakorlati Versenyen és a Bánóczy Jolán Gyakorlati Fogorvostanhallgatói Versenyen a praktikus problémamegoldó képességüket is összemérhetik a hallgatók az elméleti tudás mellett.  

A megnyitón Dr. Merkely Béla átnyújtotta az oroszországi People’s Friendship University-vel  frissen aláírt együttműködési megállapodást Dr. Abramov Alexey-nek, az orvosi kar dékánjának. A Semmelweis és az orosz egyetem között több mint fél évtizede kezdődött az együttműködés.

Dr. Merkely Béla hangsúlyozta, az oktatók legfontosabb feladata a legtehetségesebb diákok megtalálása, és annak a hozzáállásnak, szemléletnek az átadása, mely sikeres kutatóvá teszi őket. A tehetség önmagában nem minden, elhivatott munka és szorgalom nélkül olyan, mint egy földben fekvő terméketlen mag öntözés nélkül – fogalmazott.

Dr. Abramov Alexey dékán köszöntőjében kiemelte: hét éve vesznek részt a Semmelweis Egyetem TDK-konferenciáján, mely kiemelt rendezvény a számukra, hiszen nagyon fontos, hogy a hallgatók megtegyék az első lépést a nemzetközi tudományos világ felé. Manapság a legfontosabb, hogy a diákok válaszokat találjanak, kivé szeretnének válni, milyen hivatást választanak, és mit tesznek mindez érdekében. Az oktatók pedig elhivatottak, hogy segítsenek nekik megtalálni helyüket az orvostudomány világában – jegyezte meg.

A nemzetközi TDK-konferencia nyitóelőadását Dr. Zhanna D. Kobalava, az oroszországi People’s Friendship University Belgyógyászati, Kardiológiai és Klinikai Gyógyszerészeti Tanszékének vezetője tartotta a Szervi diszfunkciók a szívelégtelenségben: áttekintés, aktuális megközelítés, jövőbeli irányok címmel.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.