Egészségügyi, oktatási, szociális, egyházi területekről, illetve az államigazgatásból érkezett a mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakirányú továbbképzés 91 végzett hallgatója, de akad köztük jogász és közgazdász is – sorolta az Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézet képzésének szakcsoportvezetője, dr. Joób Máté. Az oklevélátadó ünnepségen dr. Joób Máté egyetemi docens kiemelte, a szakirányú továbbképzést elvégzők valóban élethosszig tanulnak, a legidősebb végzett hallgató ugyanis 65 évesen kapta kézhez oklevelét.

RS50925_KA-20160706-IMG_4861-scr

Dr. Pethesné Dávid Beáta, a Mentálhigiéné Intézet igazgatója azt kívánta a végzetteknek, mielőtt mindennapi munkájuk során hasznosítják megszerzett tudásukat, pihenjenek és adják vissza a képzés idején kapott támogatást és figyelmet a hozzátartozóiknak is.

Hallgatói visszaemlékezésében Pejtsik Petra kiemelte azt az elfogadást, támogatást, szeretetet és biztonságot, amelyet a képzés során a hallgatók tanáraiktól és egymástól kaptak.

RS50937_KA-20160706-IMG_4781-scr„Azért jelentkeztünk a képzésre, mert segíteni akarunk, értéket akarunk teremteni és a magunk módján jobbá akarjuk tenni a világot” – mondta köszöntőjében Csiszka Noémi végzős hallgató, aki egy képsorozattal is készült az évfolyam közös emlékeinek felidézésére.

Az oklevelek átadása előtt Tóth Emese Gyöngyvér és Tóth Zsombor zeneművészek kora barokk dalokból álló műsort adtak elő.

A 91 végzett mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakembernek dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes, dr. Pethesné Dávid Beáta intézetigazgató és dr. Joób Máté szakcsoportvezető gratuláltak oklevelük megszerzéséhez.

Keresztes Eszter
Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.