Tájékozódó látogatást tett a Semmelweis Egyetemen a Koszovói Köztársaság delegációja. Az Anila Statovci-Demaj oktatási, tudományos és technológiai miniszterhelyettes által vezetett delegáció hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra, melynek keretében oktatási együttműködési megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI). A Semmelweis Egyetemmel történő kapcsolatfelvételt is az EMMI kezdeményezte.

RS43874_TZ_20160129_255-scrA vendégeket dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes üdvözölte és röviden bemutatta a Semmelweis Egyetemet, valamint az angol és német nyelvű programokat, a hallgatókra és oktatásra vonatkozó adatokat.

Anila Statovci-Demaj beszámolt arról, hogy a szaktárcával kötött együttműködési megállapodás nyomán egy olyan ösztöndíj program indul, mely lehetőséget ad a koszovói agrártudományi és orvosi képzésben részt vevő hallgatók számára arra, hogy magyar egyetemeken végezzék tanulmányaikat. Az orvosi-egészségügyi képzési területen három koszovói hallgató tanulhat Magyarországon a program keretében.

Dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes kitért az egyetemen zajló oktatás részleteire, illetve a felvételi menetére, valamint a követelményekre, melyek, mint mondta, igen szigorúak a külföldi hallgatók esetében is.

Dr. Pop Marcel nemzetközi igazgató elmondta: az angol nyelvű PhD-képzés keretében, valamint az Egészségtudományi és a Gyógyszerésztudományi Karon lehetnek leginkább szabad kapacitások a koszovói hallgatók fogadására, de erről az érintett karokkal szükséges egyeztetni.

RS43868_TZ_20160129_233-scrEzzel kapcsolatban a miniszterhelyettes megjegyezte, Koszovóban az egyik legnépszerűbb szak a gyógyszerészet és akkora túljelentkezés van, hogy nem tudják az összes tehetséges jelentkezőt felvenni. Éppen ezért nagyon örülnének, ha a Gyógyszerésztudományi Kar tudna koszovói hallgatókat fogadni a Stipendium Hungaricum keretén belül.

Dr. Bagdy György hozzátette, hogy további lehetőséget nyújthat a programban való részvételre az Egészségügyi Közszolgálati Kar, amely a közép-európai régió egészségügyi menedzser képzésének legkiemelkedőbb intézménye. 

A megbeszélés végén a felek megegyeztek abban, hogy az egyetem tájékoztatót küld az Egészségtudományi, a Gyógyszerésztudományi és az Egészségügyi Közszolgálati Karokról Hysen Bytyçinek, aki a miniszter politikai tanácsadója és az ösztöndíj program hivatalos kapcsolattartója.

DP
Forrás: Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.