a Semmelweis Egyetem
48 nap
0 óra
2 perc
28 mp

RS21700_KA-20140826-IMG_3762-golyatabor-megnyito-scrÖt karról nagyjából 1100 gólya vesz részt az idei elsőéveseknek szervezett táborban, melyet hagyományosan Tatai Ifjúsági Táborban tartanak. A tábor egyes programjain oktatók és egyetemi vezetők is részt vettek, köztük a rektor is.

Dr. Szél Ágoston beszédében gratulált a gólyáknak a sikeres felvételihez. Felidézte, hogy annak idején mennyire meghatódott, amikor megkapta az értesítést, hogy felvették. “Ez nem egy akármilyen egyetem, ide bekerülni nagyon nehéz” – fogalmazott, és kiemelte, 4-5-szörös volt a túljelentkezés az intézmény egyes karain.

RS21636_KA-20140825-IMG_3495-golyatabor-gyulekezo-scrA rektor hozzátette: csodálatos időszak várja az egyetemet most elkezdőket, számára is ezek voltak élete során a legizgalmasabb, legfelejthetetlenebb évek. Ezt kívánom Önöknek is! – jelentette ki.

Kitért arra: nagyon jó a Semmelweis Egyetem nemzetközi megítélése, az intézmény által kiadott diploma pedig – mind nemzetközi szinten, mind Magyarországon –  elismert, sokra lehet vinni ennek segítségével. Reményét fejezte ki, hogy a mostani elsőévesek – néhány éves külföldi tanulmányút után – itthon fogják majd kamatoztatni a tudásukat és itthon képzelik el a jövőjüket.

RS21679_KA-20140826-IMG_3828-golyatabor-megnyito-scrDr. Szél Ágoston azt mondta a gólyáknak, hogy egy komoly és egymást segítő közösségnek lettek a tagjai.  Úgy fogalmazott: közös az érdek és a cél, hogy a mostani elsőévesek később minél több tudással, minél komolyabb gyakorlattal felfegyverkezve, minél szélesebb körű ismeretekkel ellátva tudják majd a hivatásuk gyakorolni. Azt kérte, hogy ezt majd a vizsgák során se felejtsék el, mert ezek célja, hogy megőrizzék a diploma minőséget, vagyis nem lehet lejjebb adni a minőségből.

RS21612_KA-20140825-IMG_3685-golyatabor-gyulekezo-scrFelhívta a figyelmet arra, hogy az egyetemi évek nagyon gyorsan eltelnek, ezért azt javasolta mindenkinek, hogy töltse hasznosan ezt az időszakot, kapcsolódjon be minél hamarabb olyan tevékenységekbe, melyek tovább növelik diplomája értékét. Példaként egyebek mellett a tudományos diákköri munkát javasolta. Fontosnak tartja a versenyhelyzetet, mert véleménye szerint a közösség jobb eredmények elérésre inspirál.

A rektor zárásként megköszönte a szervező csapat munkáját, illetve az egyetemi vezetőknek, hogy támogatták a rendezvény létrejöttét.

RS21671_KA-20140826-IMG_3847-golyatabor-megnyito-scrA gólyatábor központi témája a zene: “Zenetábor, avagy fesztivál az élet” mottóval. A tábor végén minden csapat saját produkciót ad elő.

A programokkal kapcsolatban a szervezők elmondták: a második napon tanár-diák fórumot tartottak, szerdán volt a sportnap, a héten pedig strandolnak is. Tartanak kooperáció-programot, amelynek a lényege az, hogy a különböző karok gólyái együtt oldanak meg  feladatokat, előrevetítve azt, hogy később dolgozni is együtt fognak majd.

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

11kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.