Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora nyitotta a meg a Ludes University és a Semmelweis Egyetem közös gyógytornász képzésének ötödik tanévét Luganoban. Az ünnepségen részt vett dr. Mészáros Judit, az Egészségtudományi Kar dékánja és Vingender István oktatási dékánhelyettes is.

lugano

A rektor a tanévnyitón úgy fogalmazott: bízik benne, hogy az új tanév kezdete egyben egy új lépés is a két egyetem közötti igen eredményes együttműködésben. A rektor emlékeztetett arra, hogy eddig mintegy 130 lugánói diák bizonyította, hogy sok tanulással, kitartással és megfelelő elköteleződéssel képes arra, hogy megfeleljen Európa egyik legismertebb és legtekintélyesebb orvosi és egészségtudományi képzőhelye, a Semmelweis Egyetem által felállított követelményrendszernek.

lugano3

Dr. Szél Ágoston szólt arról, hogy az „universitas” mesterek és tanítványok közössége, akik azon fáradoznak, hogy a legmodernebb ismereteket megszerezzék és átadják egymásnak. A jó tanítvány aktív szerepet játszik a tanulási folyamatban: kérdést tesz fel mesterének, így őt ismereteinek továbbgondolására készteti. De van egy másik közösség is, amely még szélesebb értelemben felelős a tudás terjesztéséért, ez pedig az oktatás és a hallgatók érdekében nemzetközi együttműködéseket kötő egyetemek közössége.

Dr. Mészáros Judit a tanévnyitón után elmondta: az idei évfolyam már olaszul tanul majd a Ludes Egyetem kezdeményezése alapján. Kitért arra is, hogy idén végez az első angol nyelvű évfolyam, az első diplomaátadó pedig március 4-én lesz és az ünnepségen hatan vehetik majd át a diplomájukat.

lugano1

Véleménye szerint nagyon fontos volt, hogy dr. Szél Ágoston részt vett a tanévnyitón, mert ő ez első rektor, aki a Semmelweis Egyetemről ellátogatott az ünnepségre. A tanévnyitó ünnepség egyébként máshogy zajlik, mint nálunk, nem csak azért mert kisebb és családiasabb, hanem azért is, mert a leendő hallgatók a beszédek után két tudományos előadást hallgatnak meg. Így azonnal képet kaphatnak arról, hogy milyen az egyetemi oktatás – tette hozzá.

Dr. Mészáros Judit megemlékezett a képzés egyik alapítójáról, Paolo Sotgiu professzorról, aki nem érhette meg az első tanévnyitót. Nagyon büszke lenne ránk, arra, amit a két egyetem, a tanárok és a hallgatók együtt megvalósítottunk – fogalmazott.

T-Sz.Sz.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.