Idén több mint kétezer elsőéves kezdi meg tanulmányait az egyetem hat karán. Vasárnap a hagyományoknak megfelelően ünnepélyesen is elkezdődik a 242. tanév a Budapesti Kongresszusi Központban délelőtt 10 órakor. A tanévnyitón Schmitt Pál államfő mond beszédet. Az ünnepségen az elsőévesek elmondják fogadalmukat, majd dr. Tulassay Tivadar, az egyetem rektora kitüntetéseket ad át. 

A Semmelweis Egyetem, mint Kutató – Elitegyetem címet is elnyert oktatási intézmény olyan szakembereket képez magyar, angol és német nyelven, akik itthon és külföldön is megállják helyüket.  A Semmelweis Egyetemen végzett a Magyarországon dolgozó orvosok 42, a fogorvosok 70, a gyógyszerészek 50, az egészségügyi szakdolgozók 27 és a testnevelő tanárok 80 százaléka. Jelenleg a hallgatók 24 százaléka külföldi. Az itt diplomát szerzők egy-három hónapon belül helyezkednek el első munkahelyükön.

Az egyetem kiemelten foglalkozik a tehetségek ápolásával. A Tudományos Diák Kör mellett két olyan program is van egyetemünkön, melynek kiemelt feladata a tehetségek gondozása. Az egyik a 2007-ben indult Kerpel-Frónius Ödön tehetséggondozó program és 2011. júliusában kezdődött  Magiszter program . Ezek nyújtanak segítséget a fiataloknak a tudományos életbe való belépéshez, karrierjük elindításához, és ahhoz, hogy az egyetem évszázados szaktudásával a hátuk mögött maguk is a jövő kiemelkedő kutatói lehessenek. 

Az elsőéves hallgatók már túl vannak a gólyatáboron, ahol a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) és az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS) tagjai már elmondták  a fontosabb információkat számukra. Bevezették őket az egyetemi élet rejtelmeibe, és csapatot kovácsoltak a gólyákból. Az IÖCS a Szinapszis hallgatói újság különszámával, a minden tanévkezdés előtt megjelenő Gólyahírrel praktikus információkat tartalmazó kiadványt is ad az elsőévesek kezébe. A két szervezet az egyetemi tanulmányaik alatt végig a diákok segítségére lesz ha elakadnak tanulmányi kérdésekben, külföldi ösztöndíj lehetőségek után érdeklődnek, vagy szeretnének bekapcsolódni az egyetemen pezsgő tudományos és kulturális életbe.
DKB