A Medikus Kupa a négy hazai orvostudományi centrum (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged) hallgatóinak nagyszabású tavaszi találkozója. A több évtizedes tradícióra épülő rendezvényen (1972 óta rendezik meg) az orvos-, fogorvos-, gyógyszerész- és egészségtudományi képzések hallgatói gyűlnek össze, hogy a sportpályákon és azokon kívül is próbára tegyék erejüket. Mára már a a rendezvényen 400 főt is meghaladó hallgató versenyez egymással. 

Versengés a pályán és a lelátón

A háromnapos esemény során a vándorserlegért zajló éles mérkőzéseket (például kosár-, kéz- és röplabdában, labdarúgásban, valamint vízilabdában) fergeteges szurkolás, cheerleader-bemutatók, este pedig koncertek és közösségi programok kísérik. A kupa nemcsak a nemes versengésről, hanem a leendő egészségügyi szakemberek közötti életre szóló kapcsolatok és az egyetemi összetartozás elmélyítéséről is szól.

Szeretettel várjuk a szurkolni vágyó egyetemi polgárokat az ingyenes sportrendezvényre.