Czingel Szilvia eredeti közleménye megtekinthető az alábbi linken:
https://mindennapoktortenete.blog.hu/2020/04/23/zsidok_ritualis_tisztasagi_szokasai_es_a_jarvanyok
Rítus vagy higiénia?
A zsidó vallási törvények szigorú szabályai szerint élő zsidóság általában higiénikusabban élt, hiszen naponta többször is kezet mosott, és legalább hetente egyszer tetőtől talpig megfürdött. A rituális fürdő, a mikve kötelező használata pedig tovább segítette a test tisztántartását. A rituális tisztálkodás valódi higiénés normák betartásával párosult, ami járványok idején különösen látványos volt. A vallási kötelezettségek, melyek a higiénére vonatkoztak, gyakran profán értelmezést is kaptak. .A zsidóság elkülönülése, a gettókban élés mint egy kötelező szeparáció, azt eredményezte, hogy járványok idején kevesebben betegedtek meg a zsidó közösségekben. Ez jó okot adott arra, hogy bűnbakot lássanak a zsidókban. Egy a vérvádhoz hasonló vád terjedt járványos időszakban a zsidók ellen, ez pedig a kútmérgezés vádja, amely a középkor és az újkor folyamán rengeteg pogromra adott okot.
A zsidók kézmosásáról
A rituális higiénés szokások betartását az úgynevezett Sulchan Áruch foglalja magába. A zsidó élet törvényei a háláchászerint, a zsidó embernek naponta többször is kötelező kezet mosni.
Reggeli felébredéskor a „Mode ani” reggeli ima elmondását követi a rituális kézmosás, amely megtisztítja az embert az alvás tisztátalanságától. A „kézmosás” parancsolata más helyzetben is előfordul, fölkeléstől függetlenül (étkezés előtt vagy vécéhasználat után, tisztátalan dolgokkal való érintkezés, például temetőből való kilépés esetén). A rituális reggeli kézmosásnak a módja: a jobb kezével emeli fel az ember az edényt és teszi a bal kezébe, először a jobb kezére önt a vízből, azután jobb kezébe veszi az edényt és önt vele vizet a bal kezére. Így önti le kezeit háromszor váltogatott kézzel, lehetőleg a csuklókig. Azután fontos megmosni az arcot, majd a szájat is a benne felgyülemlett nyálkák miatt. Azt a vizet, mellyel a kézleöntés megtörtént, tilos utána bármi másra felhasználni, mert a „tisztátalanság szellemének vize lett”, és olyan helyre kell kiönteni, ahol emberek nem járnak. Mosdás előtt nem szabad érinteni kézzel se a száját, se orrot, se a szemet, se a fület, se egyéb nyílásokat. Aki kenyeret akar enni, előbb meg kell mosnia kezeit.
A zsidó hagyományban a szombatnak különleges szerepe van. Szombat napja a vallás szerint szent idő, és a hét rendjében kitüntetett jelentőségű. A Tóra és a zsidó életviteli szabályok legfontosabb szabálygyűjteménye, a Sulchan Áruch szigorú szabályokat fektet le a szombattal kapcsolatban. „A szent sabbosz az a nagy jel és szövetség, melyet a Szent dicsértessék! nekünk adott annak tudomásulvételére, hogy hat nap alatt alkotta az Örökkévaló az eget és a földet és mindazt, ami bennök van és hogy megnyugodott a hetedik napon, ez hitünk alapja. Mindenki, aki a sabbosz szabályai szerint megtartja, olyan, mint aki az egész tórát megtartja és aki a sabboszt megszentségteleníti olyan, mint aki az egész tórát megtagadta…”
A legtöbb feladat ilyenkor a nőkre hárul. Ők biztosítják a szombatfogadás profán elemeit (takarítás, főzés, fehérneműváltás), hogy aztán a férfiak pontosan a vallási útmutatások alapján „levezényeljék” az ünnepet. A pénteki előkészületeknek elengedhetetlen része volt (és ma is az) a takarítás és a tisztálkodás. Szombat előtt a gyerekeket is megfürdették, és a család minden tagja fehérneműt váltott és tiszta ünneplő ruhát vett fel. A férfiaknak a munkahelyükről is úgy kellett hazaérni, hogy meg tudjanak fürödni és át tudjanak öltözni. A vallásos férfiak a mikvében rituálisan alámerülhettek. Az ünnepi tisztálkodás útmutatása a következő a Sulchan Áruch szerint: „Parancskötelessége minden embernek, hogy erev sabbosz (péntek) délután meleg vízzel mossa meg az arcát, a kezeit meg a lábait, ha lehet, fürödjék meg egész testével meleg vízben és merüljön alá a mikva vizében.” A tisztálkodás mellett, a ruhamosásra is van útmutatás.„Ezra rendelkezése, hogy a ruhákat már csütörtökön mossák ki a sabbosz tiszteletére és ne erev sabboszkor (pénteken),mert erev sabboszkor a sabbosz szükségleteivel kell foglalkozni. Mivel a tiszta fehérnemű váltása is parancskötelesség, így a zsidó családokban sokkal gyakrabb volt nagymosás is.
Amikor a férfiak hazaértek a pénteki imádkozásból, elkezdődött a közös családi vacsora. Az apa megáldotta a gyermekeket, majd egy pohár borral a kezében elmondta a szombati kidust, a megszentelést, a többiek nevében is. A kidus után szertartásos kézmosás következik. Ez úgy történik, hogy megtöltenek egy poharat, kancsót vagy tálkát vízzel, s először a jobb, azután a bal kézre öntenek belőle. A kézmosás után nem beszélnek, hanem azonnal asztalhoz ül a család.
Kezet kell mosni akkor is, ha valaki a temetőlátogatást tesz. A temetőből távozó látogatónak el kell végeznie egy minimális tisztulási szertartást (kézmosás). Ezért minden zsidó temető bejáratánál ki van helyezve mosdó edény, szappan és törülköző. A rituális kézmosás ugyanúgy történik, mint a reggeli ima, vagy a szombati vacsora előtt. A kézmosás egy speciális kézmosó edényből történik, aminek két füle van, azért hogy a piszkos kéz elváljon a tisztától.
A zsidók rituális fürdője a mikve és tisztálkodás
Az, hogy egy zsidó ember rituálisan tiszta vagy tisztátalan-e, központi kérdés, ami szabályozza részvételét a mindennapokban és a szertartásokban. A mikve a zsidóság számára a tisztaság és szentség kettőségét hordozza, és az ortodox zsidó élet legszervesebb része. Az elkülönülés gondolatát, a szimbolikus határok áthághatatlanságát a mikve szimbolizálja a leginkább. A mikve nem csupán fürdésre-tisztálkodásra kialakított építmény, hanem vallási intézmény, ahol az elvégzett rítusok sora szigorú rendszerbe illeszkedik. A rituális alámerülés isteni parancsolat, tehát kötelező érvényű az ortodox zsidó család életében.
A Sulchan Áruch több fejezetben és alpontban foglalkozik a nőkre vonatkozó tiszta illetve tisztátalanság kérdésével és pontos útmutatást ad a mikve használatával kapcsolatban is. A vallásos zsidó nő számára a mikve lényege az, hogy a házasság megőrizze tisztaságát, intimitását. Mikvébe havonta az a nő jár, aki menstruál. A mentruáció után, ami kb.5 nap, még 7 napot várni kell a teljes tisztulásra. Utána a nőnek rituálisan alá kell merülnie és megtisztulnia a vér tisztátalanságától. A mikvében való alámerülés után (12 nap = 5 nap vérzés +7 nap tiszta nap eltelte) a férjnek kötelező szeretkeznie a feleségével a Tóra szerint. „Minden ember köteles gondoskodni felesége szükségleteiről azon az éjszakán, mikor az tisztulási fürdőjét veszi, és amely a maga útra való indulását megelőzi, ha nem valamely vallási parancskötelesség teljesítése céljából utazik.”
A merülés után a nő rituálisan tiszta, és teljesítheti a Tóra által előírt szaporodjatok és sokasodjatok parancsolatát. A szabályrendszer igen aprólékos és intim részletekbe bonyolódó. A kiinduló szabály, amelyet „A havi tisztátalanságában elkülönült asszony szabályai” fejezetben olvashatunk, a következő: „Olyan assszony, akinek akár egy csepp vére szakadt is le méhéből, bármiféle módon, okból is történt az, akár hogy természeténél fogva női módra bizonyos időközökben vagy azon kívül is vért lát, sőt akár hogy véletlen baleset kényszerűsége okozta, hogy ez a vér távozott méhéből, legyen tisztátalansága miatt elkülönült, míg hét tisztulási napot nem számlált és a tisztulási fürdőbe kellően alá nem merült. Azt, aki ily tisztátalan nővel közösül, a kiírtás büntetése sújtja. Kedveskedő, gyengéd érintésértis a (harminckilenc botütés) malkuszfenyítés jár.”
A mikvében alámerülni csak tiszta testtel lehet, ami azt jelenti, hogy a mikve használata előtt kötelező a testi tisztálkodás, alapos fürdés, ami az egész test megtisztítására vonatkozik. Amikor eljött a mikvébe menés napja, akkor a nő erre lelkileg és testileg is fölkészült. A mikvében levő kádfürdőben előkészült a merülésre. A kádfürdő mellett zuhanyozók is voltak. Ha valaki mégis otthon készült fel a merülésre, akkor is a mikvébe érkezéskor le kellett zuhanyozni. Merülés előtt a kísérő ellenőrzi a körmöket, nincs-e hajszál a bőrre tapadva, a lábak sarkait, hogy a bőrkeményedés rendesen le van-e szedve, a vérzést csak nagyon ritka esetben ellenőrizték. Ez nagyon intim dolog volt. A mikvésnek kötelessége volt szólni, ha nem volt levágva jól a köröm, vagy ha szösz volt a testen, azt leszedegette, és visszaküldhette megmosakodni újra az alámerülőt. Nagyon alapos fogmosás, fültisztítás, köldöktisztítás is kellett, mert minden testnyílásnak tisztának kellett lennie. Ha a nő teljesen készen volt, akkor tudott alámerülni. Az alámerülést ellenőrző asszonynak nem volt szabad fogni a nőt alámerülése közben, mert különben nem jutna víz oda, ahol megfogta, ezzel nem valósul meg a teljes alámerülés.
A Misna, a rabbinikus irodalom legkorábbi fennmaradt műve megpróbálja definiálni, mikortól számit egy betegség járványnak és meddig egyszerű, egyedi betegségnek: Ha egy 500 főnyi helységben három egymást követő napon három beteg meghal – akkor az már járvány jelleget ölt.
Bűnbakkeresés- a kútmérgezés vádja
A víz és a levegő mérgezésével vádolt zsidó közösségek váltak járványok idején a betegség elterjesztésének első számú felelőseivé. Ez jó okot adott, az egész Európában fellángoló antiszemitizmus terjedéséhez. A járványos időszakok állandó kísérőjévé váltak a zsidók. Az első ilyen vád, az attikai pestis idején merült fel. Thuküdidész, görög történetíró munkájában olvasható először a víz (víztározó, kút) mérgezési feltételezés, ami a keresztes hadjáratok idején a forrásmérgező szaracénok, később pedig a kútmérgező zsidók toposzában testesült meg. A szándékos kútmérgezéssel megvádolt zsidókat, amellyel járványok idején vádolták őket, máglyahalállal büntették. “Ebben az időben mindenfelé összefogdosták, és megégették a zsidókat, javaik uraikra maradtak”. 1348 telén és azt követő évben szinte minden nagyobb városból maradt fenn híradás zsidók elleni pogromokról, Brüsszelből, Freiburgból, Kölnből, Drezdából, Barcelonából. A zsidók elleni pogromok tömeges számának csak két pápai bulla kiadása próbált valamelyest gátat szabni, de a siker elenyésző volt. A legnagyobb méretű, járványos betegségből kialakult pogrom Spanyolországban bontakozott ki ebben az évben, ami a zsidó lakosság száma az egynegyedére csökkent. Philip Ziegler a Fekete Halálról írt munkájában a következőképpen ír a zsidókról, mintha a pestis szándékos terjesztői lennének: “sok kút vizét mérgezte meg a közeli emésztőgödörből beszivárgó szennyvíz. A zsidók, akik az átlagnál nagyobb figyelmet fordítottak a higiénére, az ivóvizet kutak helyett inkább nyílt patakokból merítették. Ez a szokás, amelyen a szokásos körülmények között csupán csudálkoztak volna az emberek, a járvány miatt gyanússá vált.”
A magyarországi pestisjárványról nagyon kevés történeti forrás van. Az 1349-ben dúló pestis hatásai Magyarországon is rengeteg emberáldozatot követeltek. A kútmérgezés vádja, mint a pestis társadalmi kísérőjelensége, a zsidóüldözés is felütötte a fejét.- erről tudósít a jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend miechowi kolostorának krónikája.
A spanyolnátha – a 20. század első nagy járványa, Magyarországon is óriási számban szedte áldozatait. A járvány jelentősen érintette a magyar zsidóságot is, különösen a vallásos haszid közösségeket. „Az első világháború idején Kárpátalján influenzajárvány tombolt, ahogy akkor hívták, a spanyolnátha. Munkácson minden nap emberek tömege betegedett meg influenzában, nagyon sok ember meghalt. Hogy a betegség ne terjedhessen tovább, az influenzában meghalt emberek holttestét kivitték a zsidó temetőbe, gödrökbe dobták, és klórmésszel öntötték le. A legfélelmetesebb az volt, hogy ugyanezekbe a gödrökbe dobták bele a még élő embereket is, ha látszott rajtuk, hogy nemsokára meghalnak. Így halt meg édesanyám öccse, Nuchim is. Nagyapám is a spanyol influenzába halt bele, Nuchimot meg még élve vitték el a házból. Nagyapám nem érte meg édesanyám esküvőjét. Mindketten 1918-ben haltak meg.”-emlékszik egy túlélő.
A Talmud szerint, mint a világon minden, a betegség is Istentől származik, és gyógyulás is csak tőle remélhető. A csodarabbikba vetett hit, ugyan nem védte meg a vallásos közösségeket a járványtól, mégis hatalmas kultusz vette őket körül. A holokausztot megelőzően nagyon erősen élt a csodarabbiba vetett hit a zsidók körében. „Divat” volt tartani a kapcsolatot valamelyik híres csodarabbival, a családfők– különösen vidéken – gyakran leveleztek velük. Voltak, akik személyesen is felkeresték őket, azt remélve, hogy így biztosítva lesz a család egészsége,. Szerepük a járványos időszakokban különösen megnőtt. A holokausztot megelőzően nagyon erősen élt a csodarabbiba vetett hit a zsidók körében, „divat” volt tartani a kapcsolatot valamelyik híres csodarabbival, a családfők – különösen vidéken – gyakran leveleztek velük. Voltak, akik személyesen is felkeresték őket, azt remélve, hogy így biztosítva lesz a család egészsége. A szlovákiai Galántán máig él az ún. Zájin ádár ünnepe, amit egy pestisjárvány emlékére tartanak meg. A hagyomány szerint az 1770-es években dúló pestisjárvány idején a galántaiak felkerestek egy nagy tekintélyű morvaországi rabbit, aki azt mondta nekik, hogy a járvány Isten büntetése, amiért nem tartották be a záijn ádár-i szokásokat. Azóta szigorúan tartották és tartják ma is a galántaiak a hagyományt, és házról házra zarándokolnak. Mindenki mindenkit vendégül lát, és halvacsorát tálalnak fel.
A rituális kézmosás kapcsán, a jelenlegi helyzetre utalva azonban azt is látni kell, hogy a kézmosás és szombati rituális fürdés, vagy a nők rituális alámerülése önmagában csak egy eleme a járvány kisebb terjedésének. Az izraeli sajtóban számos cikk jelenik meg arról, hogy a koronavírusos betegek több mint 40%-a magas populációjú Jeruzsálem Mea Serim negyedéből, valamint a Tel-Aviv melletti Bnei Brak településről kerülnek ki. Mindkét helyen utraortodox haredi zsidók élnek. Hasonló jelenséget tapasztaltak New York egyes haszid zsidók lakta településein is. Ezek a közösségek ugyan igyekeznek a Tóra parancsait maradéktalanul betartani tehát a rituális kézmosás és a többi tisztasági szabályt napi szinten gyakorolni, de nem veszik figyelembe a hatósági szabályokat. Felülbírálják a karantén szinte minden reguláját, és csak a rabbijaik vallási tanácsaiban bíznak.
Források:
Czingel Szilvia: Ünnepek és hétköznapok. Zsidó vallásnéprajz a Kárpát-medencében. Bp. 2018.
Mende Balázs Gusztáv: Járványos mindennapok történeti idők betegségei. Kollokviumi anyag a 2015/16. I. félévi Bevezetés a történeti járványtanba. c. ELTE BTK előadáshoz. MTA Régészeti Intézet. 22-32.
Rabbi Slomo Ganzfried: A Sulchan Áruch kivonata. I–III. köt. Fordította és kiadja: Dr. Singer
Leo főrabbi. Várpalota, 1934.