Az Index.hu-n 2017. 07. 19-én megjelent, „Az egészségügy romokban, de kínai kuruzslásra vannak milliárdok?” című cikk kapcsán az alábbiakat közöljük:

Hosszas várakozás után 2017. június 18-án tették le a Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar új szárnyának alapkövét, amellyel a Vas utcai – Szentkirályi utcai beruházás utolsó, III. ütemének megvalósulása vette kezdetét. A rendezvényre a Kína és a közép- és kelet-európai országok egészségügyi minisztereinek harmadik fóruma keretében került sor. Az új, 4 ezer négyzetméteres épületszárny az Egészségtudományi Kar régóta tervezett fejlesztéseként, bővítéseként, a meglévő képzési struktúra támogatásaként valósul majd meg a Szentkirályi u. 12-ben. Az új épületszárny kialakítását a kormány mintegy 1,4 milliárd forinttal támogatja.

A 6 szintes épületben az ETK-n folyó képzések (többek között ápoló, mentőtiszt, gyógytornász, optometrista és szülésznő szakok) számára biztosítanak modernebb körülményeket, többszáz főt befogadni képes előadótermek, laborok, demonstrációs termek, tantermek létesítésével. A kar hallgatóinak száma jelentősen nőtt az elmúlt évtizedekben: míg 2002-ben 2300-an tanultak az intézményben, addig 2017-ben már 3300-an. Az ETK képzési kínálatában jelenleg is szereplő hagyományos kínai gyógyítás (HKGy) hazánkban elismert ágai (akupunktúra, masszázsterápia és gyógynövény-terápia) is nagyobb helyet kapnak az új szárnyban. A „Hagyományos Kínai Gyógyászati Központban” folytatódik majd a harbini Heilongjiang Hagyományos Kínai Orvostudományi Egyetem kihelyezett képzése.

Az Oktatási Hivatal 2010. június 30-án vette nyilvántartásba a HKGy képzési programot, 2011 őszén indult el az ETK-n a képzés, melyhez hasonlót azóta más hazai egyetemen is indítottak. A karon a harbini egyetem kurrikuluma alapján tanulnak a hallgatók, és a kínai egyetemtől kapnak diplomát, amely a „hagyományos kínai gyógyászat területén oklevéllel rendelkező személy által végezhető egészségügyi tevékenység engedélyezésére vonatkozó szabályokról” szóló 42/2015. (IX. 18.) EMMI rendelet alapján feljogosítja őket a hagyományos kínai gyógyászati tevékenység Magyarországon történő végzésére. A praktizálás a területet szabályozó kormányrendelet értelmében (Eütv. 110 § (4a) az Egészségügyi Tudományos Tanács bizottsága által kiadott szakhatósági állásfoglalás birtokában kezdhető el az 5 éves képzést követően.

Az 5 éves HKGy képzés első 4 évét az ETK-n, az utolsó tanévet klinikai gyakorlat keretében Kínában töltik a hallgatók. A képzés során a hallgatók a Semmelweis Egyetem oktatóitól tanulják a nyugati orvoslás tantárgyait, a HKGy kurzusokat pedig a Magyarországon élő és dolgozó szakemberek és Harbinban végzett magyar oktatók tanítják a Heilongjiang Kínai Orvostudományi Egyetem oktatási tanterve alapján. Az első négy év során elvégzendő gyakorlatokat kínai minősített vezető oktatók vezetik. A 2016/2017-es tanévben 11 hallgatója volt a HKGy-nak, 3-an kaptak 2017. június 18-án diplomát. A tervek között szerepel egyebek mellett részidős képzési forma indítása orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek számára, valamint kétéves szakirányú továbbképzési program biztosítása egészségtudományi BSc végzettségű jelentkezők számára.

A csaknem 250 éves Semmelweis Egyetemen folyó többi képzés (pl. az orvosképzés) nem változik a beruházás hatására, az intézmény hallgatói továbbra is a nyugati medicinát tanulják. A hagyományos kínai gyógyászat oktatása a bizonyítékokon alapuló, ún. nyugati orvoslás mellett, nem pedig annak alternatívájaként valósul meg. A Semmelweis Egyetemen több ezer elméleti és klinikai kutatás zajlik, amelyek megalapozzák a modern nyugati orvoslásra való felkészítést. A hosszú távú kutatási tervek között szerepel a Gyógyszerésztudományi Karral együtt a hagyományos kínai gyógyászatban alkalmazott gyógynövények vizsgálata. A HKGy-ban tapasztalati úton csaknem 2000 féle gyógynövényt alkalmaznak, az Európai Unióban ezekből hozzávetőleg 40 vegyületet már nyilvántartanak, vagyis alkalmazásuk így megfelel a bizonyítékon alapuló orvoslás kritériumainak. A Semmelweis Egyetem céljai között szerepel az elfogadott vegyületek számának bővítése, amire ezek tudományos módszerekkel történő hatóanyag- és hatásmechanizmus-vizsgálata alapján kerül sor.