Helyszín: A leírásnak megfelelően, ld. program

Dátum: 2019.11.21.

{ "name":"Biológiai gyógyszerek előállítása, jellemzése – őszi iskola", "description":"

Időpont: 07:30

 
MEGHÍVÓ                                  
A Semmelweis Egyetem, Gyógyszerésztudományi Karának és az ELTE Kémiai Intézetének közös szervezésében megvalósuló
„Biológiai gyógyszerek előállítása, jellemzése”
című őszi iskolára,
amelynek időpontja: 2019.11. 21-22.
helyszín:
MTA Természettudományi Kutatóközpont
1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.
 
Az őszi iskola célkitűzése olyan újszerű, intenzív kurzus megvalósítása, amely jelentősen hozzájárulhat a biológiai gyógyszerek kutatásával, vizsgálatával foglalkozó kutatók ismereteinek bővítéséhez, új lehetőségek, gyakorlati alkalmazások megismeréséhez. A kurzus segíti a fehérjetudományok területén fontos biotechnológiai, analitikai, valamint szerkezetkutatási módszerek szélesebb körben való megismerését.
Ezen túlmenően fontos cél a résztvevő kutatók közötti kapcsolatépítés, új tudományos együttműködések kialakítása is.
A kurzusra elsősorban olyan fiatal kutatók, PhD hallgatók és posztdoktori kutatók jelentkezését várjuk, akik munkájuk során az itt szerzett tapasztalataikat hasznosítani tudják, és/vagy a jövőben ilyen irányú kutatómunkát terveznek.
 
A kurzus az FSA „Struktúraváltás a makromolekuláris és biológiai gyógyszerek oktatásában és kutatásában”, valamint a MedInProt 2.0 -HunProtExc pályázat keretében (2018-1.2.1-NKP-2018-00005 számú, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott projekt) valósul meg.
Jelentkezés: a mellékelt adatlap visszaküldésével a ludanyi.krisztina@pharma.semmelweis-univ.hu vagy a sch@chem.elte.hu e-mail címre
PROGRAM            
  1. november 21. csütörtök
Regisztráció:      7:30-8:00
8:00-8:05          Megnyitó
                        Prof. Antal István és Prof. Perczel András
8:05-8:45          Bevezetés a biológiai gyógyszerek világába: kurzus célja, alapfogalmak
Előadó: Dr. Ludányi Krisztina, SE Gyógyszerészeti Intézet
8:45-10:15         Terápiás fehérjék szerkezeti karakterizálása: tömegspektrometria a bioszimilárisok fejlesztésében
Előadó: Dr. Háda Viktor, Richter Gedeon Vegyészeti Gyár NyRt. Biotechnológiai Analitikai Osztály
10:15-10:25       Kávészünet
10:25-11:55       A biológiai gyógyszerek jelentősége a terápiában
Előadó: Prof. Szökő Éva, Semmelweis Egyetem, Gyógyszerhatástani Intézet
11:55-12:40       Büfé ebéd
12:40-14:00       Fehérjék szerkezetvizsgálatának lehetőségei NMR spektroszkópiával
Előadó: Dr. Timári István, Debreceni Egyetem, Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék
14:00-15:30       Biológiai gyógyszerek engedélyezésének szabályozása az Európai Unióban
Előadó: Kőszeginé Dr. Szalai Hilda, Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
15:30-15:40       Kávészünet 
15:40-17:30       Fehérjék szerkezetének és kölcsönhatásainak vizsgálata optikai spektroszkópiai és egyéb módszerekkel
Előadó: Dr. Kardos József, ELTE Biológiai Intézet
 

A leírásnak megfelelően", "startDate":"2019-11-21", "endDate":"2019-11-21", "startTime":"07:30", "endTime":"17:30", "location":"ld., program", "options":["Apple","Google","iCal","Microsoft365", "MicrosoftTeams", "Outlook.com"], "timeZone":"Europe/Budapest", "iCalFileName":"Biológiai gyógyszerek előállítása, jellemzése – őszi iskola", "label":"Naptárba"}
Időpont: 07:30

 
MEGHÍVÓ                                  
A Semmelweis Egyetem, Gyógyszerésztudományi Karának és az ELTE Kémiai Intézetének közös szervezésében megvalósuló
„Biológiai gyógyszerek előállítása, jellemzése”
című őszi iskolára,
amelynek időpontja: 2019.11. 21-22.
helyszín:
MTA Természettudományi Kutatóközpont
1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.
 
Az őszi iskola célkitűzése olyan újszerű, intenzív kurzus megvalósítása, amely jelentősen hozzájárulhat a biológiai gyógyszerek kutatásával, vizsgálatával foglalkozó kutatók ismereteinek bővítéséhez, új lehetőségek, gyakorlati alkalmazások megismeréséhez. A kurzus segíti a fehérjetudományok területén fontos biotechnológiai, analitikai, valamint szerkezetkutatási módszerek szélesebb körben való megismerését.
Ezen túlmenően fontos cél a résztvevő kutatók közötti kapcsolatépítés, új tudományos együttműködések kialakítása is.
A kurzusra elsősorban olyan fiatal kutatók, PhD hallgatók és posztdoktori kutatók jelentkezését várjuk, akik munkájuk során az itt szerzett tapasztalataikat hasznosítani tudják, és/vagy a jövőben ilyen irányú kutatómunkát terveznek.
 
A kurzus az FSA „Struktúraváltás a makromolekuláris és biológiai gyógyszerek oktatásában és kutatásában”, valamint a MedInProt 2.0 -HunProtExc pályázat keretében (2018-1.2.1-NKP-2018-00005 számú, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott projekt) valósul meg.
Jelentkezés: a mellékelt adatlap visszaküldésével a ludanyi.krisztina@pharma.semmelweis-univ.hu vagy a sch@chem.elte.hu e-mail címre
PROGRAM            
  1. november 21. csütörtök
Regisztráció:      7:30-8:00
8:00-8:05          Megnyitó
                        Prof. Antal István és Prof. Perczel András
8:05-8:45          Bevezetés a biológiai gyógyszerek világába: kurzus célja, alapfogalmak
Előadó: Dr. Ludányi Krisztina, SE Gyógyszerészeti Intézet
8:45-10:15         Terápiás fehérjék szerkezeti karakterizálása: tömegspektrometria a bioszimilárisok fejlesztésében
Előadó: Dr. Háda Viktor, Richter Gedeon Vegyészeti Gyár NyRt. Biotechnológiai Analitikai Osztály
10:15-10:25       Kávészünet
10:25-11:55       A biológiai gyógyszerek jelentősége a terápiában
Előadó: Prof. Szökő Éva, Semmelweis Egyetem, Gyógyszerhatástani Intézet
11:55-12:40       Büfé ebéd
12:40-14:00       Fehérjék szerkezetvizsgálatának lehetőségei NMR spektroszkópiával
Előadó: Dr. Timári István, Debreceni Egyetem, Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék
14:00-15:30       Biológiai gyógyszerek engedélyezésének szabályozása az Európai Unióban
Előadó: Kőszeginé Dr. Szalai Hilda, Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
15:30-15:40       Kávészünet 
15:40-17:30       Fehérjék szerkezetének és kölcsönhatásainak vizsgálata optikai spektroszkópiai és egyéb módszerekkel
Előadó: Dr. Kardos József, ELTE Biológiai Intézet
 

Vissza az Eseménynaptárba

,