Távozása felfoghatatlan veszteség mindannyiunk számára. Egy kivételes orvost, tudóst, tanárt és közösségépítőt veszítettünk el, aki évtizedeken keresztül meghatározó alakja volt a magyar családorvoslásnak, az alapellátás oktatásának és kutatásának, valamint a táplálkozástudománynak.
Orvosi tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végezte. Pályáját urológusként kezdte, majd a rendszerváltás idején fordult az alapellátás felé: előbb körzeti orvosként, 1992-től pedig háziorvosként dolgozott a pesterzsébeti Vörösmarty utcai rendelőben. Háziorvosi hivatását egész életében megőrizte, a betegellátás mindvégig szakmai identitásának egyik legfontosabb alapja maradt.
2008 és 2018 között a Debreceni Egyetem Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszékének vezetője, 2013-tól egyetemi tanára volt. Tanszékvezetőként generációk oktatásában és tudományos pályájának elindításában vállalt meghatározó szerepet; témavezetőként számos doktorandusz tudományos munkáját segítette, több tanítványa szerzett PhD-fokozatot. 2021-től a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vendégprofesszoraként, valamint az Egészségtudományok Doktori Iskola oktatójaként folytatta oktatói és tudományos munkáját.
Kutatásainak középpontjában elsősorban az elhízás, a metabolikus betegségek és a táplálkozás összefüggései álltak. E tudományterületen a magyar családorvosok között úttörőnek számított. 2003-ban szerzett PhD-fokozatot, 2010-ben habilitált a Debreceni Egyetemen, 2015-ben pedig elnyerte az MTA doktora címet „Az elhízás terhe és következményei az alapellátásban” című értekezésével.
Munkássága messze túlmutatott saját kutatási területén: mindig a családorvoslás multidiszciplináris szemléletét képviselte, és következetesen kereste az együttműködés lehetőségét más orvosi szakmákkal és tudományos társaságokkal. Számos jelentős európai kutatási programban vett részt, több projektben magyarországi koordinátorként, ezzel is erősítve a hazai alapellátási kutatások nemzetközi jelenlétét.
A magyar családorvoslás szakmai közéletében betöltött szerepe kiemelkedő volt. 2014 és 2020 között vezette a Családorvos Kutatók Országos Szervezetét (CSAKOSZ). Elnöksége alatt a szervezet az ő kezdeményezésére csatlakozott a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségéhez, majd a Háziorvosi Világszervezet, a WONCA teljes jogú tagjává vált. Sokat tett azért, hogy a magyar családorvoslás mind a hazai, mind a nemzetközi szakmai közösségben erősebb és láthatóbb szerepet kapjon.
Nemzetközi szakmai kapcsolatai több évtizedre nyúltak vissza. A WONCA mellett aktívan részt vett több európai alapellátási és kutatási szervezet, köztük a Primary Care Diabetes Europe, a European General Practice Research Network és a European Forum for Primary Care munkájában.
Aktívan dolgozott a táplálkozástudomány és az obezitológia területén is. A Magyar Táplálkozástudományi Társaság elnökeként, valamint a Magyar Elhízástudományi Társaság alelnökeként hosszú éveken át a tudományos együttműködések, konferenciák és továbbképzések motorja volt. Kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az alapellátásban megjelenő számos szakterület képviselői egymással párbeszédben, közösen dolgozzanak.
Munkásságát számos rangos szakmai és tudományos elismeréssel jutalmazták. 2009-ben Pro Sanitate díjban részesült, 2012-ben a Magyar Elhízástudományi Társaság Kibédi Mátyus István-díját, valamint a Magyar Táplálkozástudományi Társaság Tangl Ferenc-díját vehette át. Utóbbi társaság 2019-ben Tarján Róbert-díjjal ismerte el tevékenységét.
Nemzetközi munkásságának különleges elismerése volt a WONCA Europe 2021-ben neki ítélt Honorary Life Direct Membership Award kitüntetése. 2023-ban a Családorvos Kutatók Országos Szervezete CSAKOSZ Életműdíjjal ismerte el a családorvoslás tudományos fejlődéséért és a szervezetért végzett kiemelkedő munkáját. 2025-ben Richter Érdemrend Díjjal ismerték el több évtizedes tudományos és szakmai életművét, amely méltó visszaigazolása volt annak a rendkívüli munkának, amelyet a családorvoslásért, a tudományért és a következő orvosgenerációk képzéséért végzett.
Imrét azonban nemcsak eredményei és tisztségei tették különlegessé. Elképesztő energia, kreativitás és határozottság jellemezte, miközben mindvégig korrekt, közvetlen és derűs ember tudott maradni. Az urológia és andrológia, a háziorvostan, valamint a táplálkozástudomány elismert szaktekintélyeként, háziorvosként, tanszékvezetőként, kutatóként, oktatóként és szakmai szervezetek vezetőjeként szinte megszámlálhatatlan szerepben állt helyt.
Sokat tett a CSAKOSZ-ért, az egyetemi családorvosi tanszékek együttműködéséért, a családorvoslás tudományos megerősítéséért és a magyar alapellátás fejlődéséért. Munkájával, elkötelezettségével és személyiségével maradandó nyomot hagyott kollégáiban, tanítványaiban és mindazokban, akiknek megadatott, hogy együtt dolgozhassanak vele.
Hálásak vagyunk azért, hogy ismerhettük, tanulhattunk tőle és dolgozhattunk vele.
Prof. Dr. Rurik Imre emlékét hálával és szeretettel őrizzük.
Nyugodjék békében.
Dr. Torzsa Péter egyetemi tanár, tanszékvezető, Családorvosi Tanszék
Fotó: Richter Gedeon Nyrt.