„Önöknek köszönhető, hogy a magyar fogorvosi ellátás nemzetközi hírnévre tett szert. Önök voltak azok a mesterek, akik a mai oktatóinkat, professzorainkat tanították, ha nem is mindenki a tanteremben, de a gyakorlatban mutatott példáival mindenképpen” – jelentette ki köszöntőjében dr. Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese a Fogorvostudományi Kar jubileumi díszoklevél-átadó ünnepségén. Kiemelte, hogy az 50, 60, 65 és 70 éve megszerzett diplomák jelentőségét az a megszámlálhatatlan óra adja, amit a fogorvosok a kezelőszék és a beteg fölé hajolva töltöttek. Szavai szerint a fogorvosi hivatás egészen különleges ága az orvoslásnak, mivel egyszerre követel meg biológiai, élettani tudást, sebészi magabiztosságot, mérnöki pontosságot, finom művészi arányérzéket, de legfőképp empátiát.
Dr. Hermann Péter kiemelte: az arany, gyémánt, vas, rubin diplomások mindegyike egy-egy olyan korszakban vehette át oklevelét, amely különleges fejezetet jelent a nemzet és a hazai fogorvostudomány emlékezetében is. Felidézte, hogy az 1956-ban avatott rubindiplomás akkor lett orvos, amikor a történelem az utcákon zajlott, a jövő bizonytalan volt, mégis hű maradt esküjéhez és orvosi küldetéséhez is. Az 1961-ben végzett vasdiplomások az első sikeres űrutazás nyomán abban a szellemben kezdték pályájukat, hogy nincs elérhetetlen cél, ha az ember kitartóan tanul. Öt évvel később, a gyémántdiplomások már a modern magyar egészségügyi ellátórendszer kialakulása idején kezdték a praxisukat. Az 1976-ban végzett aranydiplomás fogorvos évfolyam három tagja – Szívós István, Horváth Ferenc és Sudár Attila – is aranyérmes lett a montreali olimpián, emellett ez a generáció vezette át a tradicionális kézműves fogorvoslást a precíziós modern orvostudomány korába.
A Semmelweis Egyetem mindig törekedett a legjobb minőség elérésére, a Times Higher Education rangsorában a világ 300 legjobb egyeteme között szerepel, a friss SanghaiRanking szakterületi listáján pedig a legjobb 200 fogorvosképző egyetem között a 187. helyre rangsorolták – nemcsak Magyarországon, de a régióban is legjobb eredményt elérve
– jelentette ki dr. Hermann Péter. Hozzátette: a jubileumi oklevéllel nemcsak a múltat ismeri el az egyetem, hanem a generációkon átívelő hidat is, ami a jubilánsokat a mai fiatalokkal összeköti.
Őszintén remélem, hogy az a belső hajtóerő, ami évtizedekkel ezelőtt elindította Önöket ezen a nehéz, de gyönyörű pályán, a mai napig ott van a szívükben, miután minden nehézség ellenére helyt álltak, fájdalmat csillapítottak és mosolyok százezreit adták vissza a magyar társadalomnak az elmúlt 50, 60, 65 és 70 év alatt – mondta köszöntőjében d. Gerber Gábor, a FOK dékánja. Felidézte, hogy a rubindiplomás dr. Balogh Magdolna még egy 9 fős évfolyam tagjaként végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán, míg az 1976-os évfolyam 115 oklevelét már a Semmelweis Orvostudományi Egyetem állította ki.
A kar fejlődéséről szólva ismertette, hogy az elmúlt 10 évben ezer fölé emelkedett a hallgatók száma. A magyar hallgatók száma 30 százalékkal növekedett, a mintegy 30 országból érkező külföldieké pedig megduplázódott – 622-en az angol és 213-an a német képzési programban vesznek részt. A dékán szerint az, hogy a kar a világ legjobb 200 fogorvosképző intézménye közé került, generációk egymásra épülő munkájának gyümölcse, köztük a jubilánsoké is. Jelentős az érdeklődés a PhD- és a szakorvosképzés iránt is: közel 100 PhD-hallgatójuk van jelenleg, az elmúlt öt évben pedig 67-en szereztek tudományos fokozatot. A kétlépcsős kurrikulumreform során jelentősen nőtt a gyakorlati képzésre fordított idő, és olyan új tárgyakat vezettek be, amelyek a digitális fogorvoslás, és az idősödő társadalom ellátási kihívásaihoz igazodnak, valamint a Neumann János Egyetemmel közösen elindították a digitális fogászati tervezés alapszakot is. A képzés színvonalát emeli a tavaly átadott propedeutikai laboratórium, illetve a jövő szeptemberre átadni tervezett, megújult Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet eszközparkja is.
Az ünnepi kari ülésen dr. Hermann Péter rektorhelyettes és dr. Gerber Gábor dékán rubin díszoklevelet adott át a 70 éve végzett dr. Balogh Magdolnának, majd a 65 éve végzett évfolyam tagjai vas, a 60 éve avatott fogorvosok gyémánt, az 50 éve végzettek arany díszoklevelet vehettek át.

Dr. Balogh Magdolna köszöntőjét unokája, dr. Kovács Sándor szájsebész szakorvos olvasta fel – megjegyezve, reméli, hogy öt év múlva a gránit diplomát is együtt ünnepelhetik. Írásában dr. Balogh Magdolna felidézte, milyen különleges időszakban vált egyetemi hallgatóvá: alapító tagja lett az új rendszerű önálló fogorvosképzésnek, tanúja lehetett az új tantárgyak bevezetésének, az oktatói gárda formálódásának, az önálló fogorvostudományi kar és az új szakklinikák megalakulásának. Megemlítette az indulás nehézségeit, a mai szemmel szerény körülményeket, valamint azt, hogy milyen különleges érzés volt az első szaktankönyvet kézbe venni. „Hetven év távlatából is hálás szívvel gondolunk mindazokra, akik megálmodták, akik a kevésből is egyetemet építettek, és azokra, akikkel együtt indulhattunk el ezen az úton. Kívánom, hogy a mai hallgatók is ugyanazzal kíváncsisággal, felelősséggel és emberséggel végezzék hivatásukat, amelyre bennünket megtanítottak” – zárta gondolatait dr. Balogh Magdolna, fogszabályozó szakorvos.
Az 1966-ban végzett volt az első négy és fél éves évfolyam, aminek a kórélettan szigorlat látta a kárát – emlékezett vissza a gyémánt okleveles fogorvosok nevében mondott köszöntőjében dr. Szomolányi Gy. István. A történelmi és társadalmi környezet felidézésével képet adott arról, milyen világban kezdték egyetemi éveiket és később a szakmai pályafutásukat. Felidézte az akkor legendás fogorvosbálokat is, amelyeken Vukán György játszotta a himnuszt, és az Illés zenekar is fellépett.
„Ötven év különös mértékegység: amikor 1976-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen átvettük a diplománkat, aligha volt köztünk, aki el tudta volna képzelni ezt a napot” – mondta az arany díszokleveles fogorvosok nevében dr. Büchler János, a Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet klinikai főorvosa, aki teljes szakmai pályafutását az intézetben töltötte. Szavai szerint azóta megváltozott körülöttük az ország, az egyetem, az egészségügy, ők maguk is változtak, a gyógyítás alaphelyzete azonban évezredek óta változatlan. Az egyik ember segítséget kér a másiktól és bizalmat szavaz neki, amire tudással, felelősséggel és emberséggel kell válaszolni. Köszönetet mondott tanárainak, mestereinek, kollégáinak, mindazoknak, akiktől folyamatosan tanult pályája alatt, és mindazért a láthatatlan támogatásért, amit szakmai sikereihez a családjától kapott ez idő alatt.
Az ünnepséget több előadás színesítette. A résztvevők meghallgathatták John Powell Test Drive című csellóművét Szabó-Sipos Kalliszta előadásában, Ruha Midián saját szerzeményét zongorán előadva, valamint Konsztantinosz P. Kavafisz Ithaka című versét Blahó Gergely interpretációjában.
Kiss Melinda Katalin
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem



