Az új rendszerben a továbbra is elérhető, havi 140 ezer forintos ösztöndíjjal járó, hagyományos képzési forma mellett kooperatív, valamint kutatói kiválósági doktori képzésre is jelentkezhetnek a hallgatók. A kooperatív doktori képzés azok számára lehet vonzó, akik egyetemi karriert terveznek, és az oktatói, kutatói utánpótlás bázisaként az egyetem is számít a későbbi munkavállalásukra. Képzési idejük alatt félállású tanársegédi vagy tudományos segédmunkatársi státuszban dolgozhatnak, annak megfelelő fizetésért, ami mellé 250 ezer forint ösztöndíj jár. A képzés idejére a résztvevők tanulmányi szerződést kötnek az egyetemmel, ennek részleteit most dolgozzuk ki – magyarázta dr. Benyó Zoltán.
Ha a hagyományos doktori képzésben részt vevő PhD-hallgató kutatóhelye tudja vállalni a négyórás foglalkoztatást, valamint az emelt ösztöndíjat, a képzés ideje alatt automatikusan átsorolható kooperatív doktori hallgató státuszba, az egyes formák ugyanis a feltételek teljesülése esetén menet közben is átjárhatóak – emelte ki az Egyetemi Doktori Tanács elnöke.
A kooperatív PhD-képzés a rezidensek számára is nyitva áll. A PhD-képzés melletti négyórás foglalkoztatás számukra ugyan eddig is elérhető volt, csakhogy a félállású rezidenssel is egy teljes állású státuszt „használt fel” a klinika, a módosítás eredményeként viszont egy rezidensi státusz két félállású rezidenssel is feltölthető, így megszűnt a klinika ellenérdekeltsége. A kooperatív képzésben résztvevő félmunkaidős szakorvos-jelölteknek is jár a megemelt, 250 ezer forintos ösztöndíj.
A harmadik forma a kutatói kiválósági doktori képzés is hallgatói jogviszonnyal jár, ösztöndíjat azonban ebben a formában nem fizetnek a hallgatóknak. Ehelyett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által finanszírozott kutatási pályázat fedezi a PhD-hallgató bérét, a diplomás minimálbér dupláját, azaz bruttó 640 ezer forintot. A hallgató ugyan önköltséges státuszban van, de tandíját a kutatóhely fizeti a pályázati forrásból. A 2025. évi pályázati kiírások egyébként már tartalmazzák is egy PhD-hallgató foglalkoztatásának kötelezettségét – mondta dr. Benyó Zoltán.
Az Egyetemi Doktori Tanács elnökének becslése szerint első körben a most felvett 300 PhD-hallgató 10-20 százaléka kerül kooperatív doktori képzésbe.
A különböző formák közötti átjárhatóság miatt az új lehetőséget felkínáljuk a képzésben már résztvevő, 140 ezer forintos ösztöndíjban részesülőknek is, így ez az arány egyelőre megjósolhatatlan mértékben, de növekedni fog, miután ők automatikusan átkerülhetnek a kooperatív státuszba, ha a kutatóhelyük, klinikájuk költségvetésébe belefér a félállású fizetés és a megemelt ösztöndíj. A kooperatív képzésben tanulók számának további bővülése állami finanszírozás függvénye
– emelte ki dr. Benyó Zoltán. A kiválósági doktori képzéshez nincs szükség közvetlen állami finanszírozásra, miután abban a programban a költségeket a pályázatból fedezik – jegyezte meg.
Újdonság még, hogy az ösztöndíj a teljes képzési időre jár, még akkor is, ha valaki korábban megszerzi PhD-fokozatát, így pl. aki 2 év alatt végez, az is megkapja a 4 évre járó juttatás hátralévő részét egy összegben. Szeretnénk elkerülni, hogy ez a minimumkövetelmények teljesítése irányába tolja a hallgatókat, az egyetem ugyanis a jelentős tudományos közlemények születésében érdekelt – hívta fel a figyelmet dr. Benyó Zoltán.
Az Egyetemi Doktori Tanács elnöke úgy látja,
az új rendszer nagy előnye, hogy sokkal jobban alkalmazkodik a hallgatók különböző életpálya elképzeléseihez.
A hagyományos képzés leginkább azoknak a hallgatóknak való, akik az egyetem befejezése után szívesen foglalkoznának kutatással, de a későbbiekről még nincs elképzelésük. A kezdettől egyetemi karriert megcélzó hallgatóknak a kooperatív képzés ideális. Azok az orvosok pedig, akik a tudományos érdeklődésük kielégítése mellett a klinikumban is vezetői szerepre vágynak, beléphetnek a rezidens kooperatív programba. Akik hosszú távon valahol az ipari fejlesztés, alkalmazott kutatás területén képzelik el a jövőjüket és már az egyetem alatt, egyetemi keretek között kutatni kezdtek, szintén egy innovatív cégnél lehetnek alkalmazásban és vehetnek részt mellette a doktori képzésben.
A kiválósági PhD-programban résztvevők pályafutása döntően a HUN-REN kutatóhálózatban kezdődik, amit a fokozatszerzés után jó beugrónak tartanak a kutatói pályához – fejtette ki a Doktori Iskola vezetője. Ha a kutatási pályázat folytatás nélkül kifut a képzési idő alatt, és a témavezető nem tudja tovább finanszírozni a hallgató bérét, úgy megfelelő feltételek esetén a kooperatív program, anélkül a hagyományos, vagy az önköltséges képzés lesz számára elérhető.
A színesebb képzési paletta, a saját életpálya elképzelésekhez jobban idomuló, átlátható és oda-vissza átjárható rendszer, a magasabb juttatás az eddigieknél jobban ösztönözhet a doktori képzés elvégzésére – mondta dr. Benyó Zoltán hozzátéve, hogy a módosítás hatása már idén érzékelhető lesz, de a jövőben fog kiteljesedni.
Szepesi Anita
Fotó: Barta Bálint, Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.