Több sportág olimpiai válogatott versenyzője számára nyújtott sportorvosi támogatást a Semmelweis Egyetem Párizsban, az idei 33. nyári olimpiai játékokon. A szakmai kapcsolat a felkészülési időszakon túl kiterjedt a szűrővizsgálatokra, tanácsadásra, valamint a versenyek alatti sportorvosi kísérésre és támogatásra is. Dr. Merkely Béla rektor kiemelte, az egyetem ma már több világversenyen biztosít orvos-egészségügyi támogatást, és tapasztalt csapatorvosok segítik a hazai válogatott keret tagjait. 

A 2024. évi nyári olimpiai játékokon fantasztikus magyar sikereknek örülhettünk – fogalmazott dr. Merkely Béla rektor. Hozzátette: megindító volt Párizsban élőben hallgatni a bajnokok tiszteletére felcsendülő magyar himnuszt, de hasonlóan nagyszerű élmény volt látni azt a rengeteg szurkolót, akik biztatták a magyar sportolókat, együtt örültek eredményeiknek és együtt szomorkodtak a kudarcokon.

„Az olimpia szinte teljes ideje alatt kint voltam, hogy kollégáimmal együtt segítsem a magyar csapatot, és persze, hogy szurkoljak nekik. Az úszóversenyeket közvetlen közelről, a rajt mögül, az orvosi és dopping asztalnál követhettem, így elsők között gratulálhattam Milák Kristófnak arany- és ezüstérméhez, Kós Hubertnek pedig az aranyéremhez – megható volt látni, hogy utóbbi az általam vállára tett magyar zászlóval vonult fel. Hasonlóan emlékezetes élmény volt a nyílt vízi úszás bajnokainak versenyét végigkövetni a partról, majd átélni, hogy Párizsban először két magyar is dobogóra állhatott: Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid pedig bronzérmet szerzett” – emelte ki. Végig szurkoltunk a helyszínen a férfi és női vízilabda-válogatottnak, akik végül a 4. és 5. helyet szerezték meg – számolt be a rektor. Hozzátette: mint a vízilabdasport szerelmese, nagyon bízik benne, hogy a következő olimpián mind a két válogatott legalább érmes helyen végez.

Dr. Merkely Béla a vizes sportokat tömörítő World Aquatics (korábbi nevén FINA) sportorvosi bizottságának társelnökeként volt jelen az eseményen. Már a versenyek kezdete előtt aktívan részt vett az előzetes sportorvosi egyeztetéseken, feladatai közé tartozott többek között a vizes helyszínek orvosi ellátásának ellenőrzése és felügyelete, de az ő munkacsoportjuk vizsgálta a Szajna vízminőségét is, és adta meg az engedélyt az itt szervezett versenyek lebonyolítására.

A rektor rámutatott: a legutóbbi, 2021-re halasztott tokiói nyári olimpiát a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül rendezték meg, a FINA Sports Medicine Committee akkreditált sportorvosaként azonban már ekkor is a helyszínen segítette a magyar csapatot. A Semmelweis Egyetem szakemberei a pandémia alatt számos nemzetközi sportesemény járványügyi védelméért (ún. buborékmodelljéért) és orvos-egészségügyi biztosításáért feleltek: ezek közé tartozott a 19. FINA vizes világbajnokság, a rövidpályás úszó világkupa-sorozat budapesti állomása vagy épp a 2020-as Forma-1-es Magyar Nagydíj is.

A nemzetközi versenyek orvos-egészségügyi biztosítása mellett a Semmelweis Egyetem 2019 óta – a szövetségekkel kötött megállapodások szerint – szorosan együttműködik az úszó- és vízilabda válogatott orvosi felkészítésében. Ennek keretében a válogatott versenyzők rendszeres sportkardiológiai szűrésen vesznek részt a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinikán.

A férfi vízilabda-válogatott és az úszóválogatott orvosi csapata mellett a Semmelweis Egyetemről több klinikai szakorvos is részt vett csapatorvosként a párizsi olimpiai játékokon: dr. Komka Zsolt, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Tanszékének tanársegéde a kajak-kenu válogatottat segítette, dr. Pavlik Attila, a Sportorvostan Tanszék egyetemi adjunktusa a női vízilabda válogatott orvosi támogatásában vett részt, dr. Tállay András, szintén a Sportorvostan Tanszék egyetemi adjunktusa az orvosi csapat vezetőjeként, továbbá dr. Halasi Tamás főorvos az orvosi csapat tagjaként dolgozott a 2024-es olimpián.

Dr. Sydó Nóra, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Tanszékének adjunktusa immár második alkalommal kísérte az olimpiára csapatorvosként a magyar úszóválogatottat. Az úszóválogatott napi szintű orvosi ellátásában részt vett még dr. Kováts Tímea, aki a nyíltvízi úszókat kísérte, dr. Csulak Emese és dr. Merkely Béla rektor, klinikaigazgató is. A szakember kifejtette, hogy a Semmelweis Egyetem és a Magyar Úszó Szövetség közötti közel tízéves együttműködés részeként az olimpiát megelőzően minden versenyző részletes sportkardiológiai szűrésen vett részt a városmajori klinikán, melynek elemei egy részletes kérdőív, laborvizsgálat, EKG- és szívultrahang-vizsgálat, valamint spiroergometriás vizsgálat. Hozzátette, nagyon szoros együttműködést alakítottak ki a Pulmonológiai Klinikával az évek során, így az úszóválogatott minden tagja részt vehetett pulmonológiai szűrésen, az olimpia előtt pedig minden asztmás versenyző pulmonológiai kontroll vizsgálaton.

Idén az edzőket is bevonták a kardiológiai szűrésekbe, így gyakorlatilag a teljes utazó stábot szűrték. Ez kiemelt jelentőségű volt abban, hogy az olimpián nem történt a csapatban komolyabb megbetegedés – emelte ki a csapatorvos. A sportkardiológiai szűrés mellett dr. Vágó Hajnalka, tanszékvezető egyetemi tanár vezetésével a Sportorvosi Tanszéken egy speciális, szív-MR vizsgálatot is tartalmazó kutatást végeztek az úszó és vízilabdázó sportolók dekondícinálásával kapcsolatban, melynek fontos szerepe van az olimpiai csúcsforma és az ezt követő pihenő időszak arányának megtervezésében.

Az orvosi stáb már néhány nappal az olimpiai esemény kezdete előtt megérkezett a helyszínre. Ilyenkor a sportolók edzésének felügyelete mellett feltérképezik a helyszínt, az orvosi ellátó pontokat, megismerkednek a helyi egészségügyi stábbal – sorolta a szakorvos, akinek a felügyelete alá 23 úszó tartozott.

A versenynapokon a masszőrökkel folyamatosan kísérték a sportolókat a délelőtti, illetve a délutáni versenyszámokra. Minden nap több doppingvizsgálatra is sor került, melynek során szintén felügyelni kellett, hogy minden rendben történjen. A döntők késői ideje miatt több versenynapon is éjfél után fejezték be a munkát.

Nálunk mindenki a legjobb formában volt fizikálisan. Nagyon nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az olimpia előtt minden kóros eltérést kiszűrjünk és kezeljünk, emellett igyekeztünk visszajelzést adni a sportolók teljesítményéről is. Úgy gondolom, hogy az egyetem részéről mindent maximálisan megtettünk az eredményesség érdekében

– fogalmazott dr. Sydó Nóra. Véleménye szerint a sportolók mentális felkészültségén még lehetne fejleszteni, a későbbiekben próbálnak nagyobb hangsúlyt fektetni a sportpszichológiai jelenlétre. A versenyek, különösen az olimpia nemcsak fizikai, hanem hatalmas pszichés terheléssel is jár. Ilyenkor minden századmásodperc számít a helyezés szempontjából, mint arra példa volt Németh Nándor negyedik helyezése.

Dr. Sydó Nóra kiemelte, számára a legnagyobb élményt a két aranyérmes sportoló, Milák Kristóf és Kós Hubert szereplése jelentette, így személyesen átélhette, hogy egyszerre két versenyző is aranyérmesként ért célba az olimpián, amire rég nem volt példa a hazai úszósportban.

Dr. Tarjányi Zoltán, Ivicsics-Dienes Viktória (fizioterapeuta) és Eszlári Gergely (masszőr)

Dr. Tarjányi Zoltán a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológia Tanszékének klinikai szakorvosa 2022 óta a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatorvosaként kíséri a csapatot a világversenyekre, és szükség esetén, főmunkája mellett az év minden napján ellátja őket, illetve elvégzi a különböző felmérő, teljesítménymérő vizsgálatokat. A párizsi olimpiára is csapatorvosukként utazott ki, edzéseiken és mérkőzéseiken is jelen volt. Általános központi egészségügyi ügyeleteket is vállalt az olimpiai játékok ideje alatt, ilyenkor baj esetén ő felelt a sportolók ellátásáért. Mint honlapunknak elmondta, az általános mozgásszervi problémák, megfázásos, vírusos felső légúti, hasmenéses panaszok kezelése mellett komolyabb ellátást igényelt Jansik Szilárd csapatkapitány szemsérülése, amelynek során olyan ütést kapott a jobb szemére mérkőzés közben, hogy felszakadt a felső és az alsó szemhéja. „Itt először a vérzést kellett elállítanom, majd ideiglenesen zárni a sebeket a mérkőzés idejére, az olimpiai faluba való visszatérést követően pedig végleges zárást végezni a sebeken” – részletezte a csapatorvos.

„A mostani olimpián vezettük be az úgynevezett CK (kreatin-kináz enzim) értékeknek a napi mérését, amivel azt tudtuk monitorozni, hogy az egyes játékosok izomrendszerét mennyire terhelte meg a legutóbbi időszak, és így speciálisabban tudtuk irányítani, hogy ki kapjon gyakrabban egy frissítő masszázst, vagy kinél alkalmazzuk a regenerációnál használt gépeket többször. Ezt az újítást szeretnénk majd folytatni a jövőben is különböző világversenyeken, illetve elkezdtük rendszeresen használni a jégkádas rehabilitációt, ehhez a faluban több jégkád állt rendelkezésre, ami szintén fontos volt a regenerációhoz. A hangsúlyt a minél gyorsabb regenerációra helyeztük, hiszen kétnaponta voltak a mérkőzések, ami óriási megterhelés a szervezetnek” – részletezte a csapatorvos. Emellett minden nap végeztek pulzusmérést, alvásmonitorozást és gyűjtötték a játékosok szubjektív érzéseiről a visszajelzéseket.

Dr. Tarjányi Zoltán az első olimpiai részvételét csapatorvosként nagy megtiszteltetésként élte meg, ahogy azt is, hogy hozzásegíthették a sportolókat a minél eredményesebb szerepléshez, egészségük megőrzéséhez. Mint fogalmazott, mindannyiukban volt hiányérzet azzal kapcsolatban, hogy a férfi vízilabda-válogatott nem állhatott ez alkalommal a dobogóra, de mint hangsúlyozta, a mostani negyedik hely mögött is hatalmas teljesítmény áll, és mindenki megtett minden tőle telhetőt az eredményességért. Négy év múlva pedig újra lehet küzdeni, addig az építkezésre, a tovább fejlődésre kell koncentrálni – tette hozzá.

Semmelweis Egyetem a paralimpikonok ellátásában is szerepet vállal
 
Harminckilenc magyar sportoló képviseli majd Magyarországot 13 sportágban a 2024. augusztus 28. és szeptember 8. között megrendezendő XVII. Paralimpiai Játékokon Párizsban. Az olimpiai fogadalmat augusztus 13-án tették le a Magyar Paralimpiai Csapat sportolói, edzői, sport- és egészségügyi szakemberei, stábtagjai, a csapatiroda munkatársai, valamint a játékokon résztvevő hivatalos delegáltak, játékvezetők, bírók és sportvezetők. Köztük volt csapatorvosként, az egészségügyi team vezetőjeként dr. Bejek Zoltán, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikája docense, aki immár 25 éve foglalkozik parasportolókkal, és 2000 óta a tizedik paralimpián (a téli és nyári játékokat is beleértve) segíti felkészülésüket, egészségi állapotuk megőrzését. A klinika a Magyar Paralimpiai Bizottsággal (MPB) 2019-ben kötött együttműködési megállapodás alapján a parasportolók ellátása mellett a játékokra való felkészítésükben, és az egészségi állapotfelmérésükben is részt vesz, illetve a köztes időben is ellátja a parasportolókat, dr. Bejek Zoltán pedig nemzetközi klasszifikáló orvos. Mint honlapunknak elmondta, szoros az együttműködésük a korábbi Országos Orvosi Rehabilitációs Intézettel is a parasportolók ellátása kapcsán. Dr. Bejek Zoltán a magyar csapatot segítő orvosi team vezetőjeként személyesen is jelen lesz Párizsban, irányítva az egészségügyi csapatot.

Az egyetemhez idén csatlakozott Rehabilitációs Klinika (korábban Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) is szoros kapcsolatot ápol a hazai parasporttal, részben azért, mert számos, traumás okból akadályozottá vált sportoló első rehabilitációja a klinikán zajlott, és a későbbiekben is folyamatos a kapcsolattartás velük a különféle problémák (protéziscserék, patológiás csonttörések stb.) orvoslása érdekében. A klinika munkatársai pedig magánemberként részt vesznek egy-egy sportág életében, keretorvosként, vagy kategorizáló szakemberként. Az intézmény az MPB-vel és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Szövetségével (MEOSZ) közösen éveken át szervezte a MERI Sportnapot, amely a pandémia idején szünetelt, de a múlt évi újrakezdés után idén ismét megrendezik. Ezen vezető parasportolók mutatják be sportágukat az ország minden részéből érkező fiataloknak, törekedve bevonásukra, a toborzásra. 2022 után 2023-ban is az MPB által adományozható Dr. Plesa István-díjjal ismerték el a klinika munkatársát, dr. Cserháti Pétert. A Rehabilitációs Klinika igazgatója a paralimpikonok eskütételekor vehette át a díjat, tavaly pedig Hrivnák Gergely gyógytornász, a kerekesszékes rögbi csapat megszervezője munkásságát díjazták, 2017-ben pedig dr. Bejek Zoltán részesült a Dr. Plesa István-díjban.

Kiss Melinda Katalin, Szabó Ádám, Tasnádi Róbert

Fotó: dr. Merkely Béla Facebook oldala; dr. Sydó Nóra; dr. Tarjányi Zoltán; kiemelt kép: Zhang Chaodeng/VCG via Getty Images

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.