Négy nyugalmazott munkatársnak adományoztak „Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Örökös Tagja” kitüntető címet a Gyermekklinika tantermében rendezett ünnepségen. A kitüntetetteket – dr. Balogh Lídiát, dr. Körner Annát, dr. Mezei Györgyit és dr. Sallay Pétert – egykori kollégák és tanítványok méltatták.

„Nemcsak átadtátok a tudást, megszerettettétek a gyermekgyógyászatot, de példaképpé is váltatok” – szólt a nyugalmazott kollégákhoz dr. Szabó Attila. A Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese köszönetet mondott az elmúlt évek, évtizedek munkájáért, tanításaiért, kiemelve, hogy beteg gyermekek ezrei és családjaik köszönhetik nekik egészségüket, illetve felnőtté válásukat. „Az évek alatt nemcsak lélekben lettetek családok tiszteletbeli tagjaivá, de a Bókay család meghatározó részévé váltatok” – fogalmazott dr. Szabó Attila, hozzátéve, hogy gyermekgyógyásznak lenni, beteg gyermekekkel foglalkozni nemcsak az egyik legszebb hivatás, de egyben „védelem” is. Egy szorgalomban ledolgozott életpálya után példaképként álltok előttünk, és nem kívánhatunk magunknak többet, mint amit ti elértetek, ezek pedig nem a díjak és elismerések, hanem a gyógyuló gyerekek hálás mosolya, a szülők köszönete” – zárta köszöntőjét az igazgató, majd minden nyugdíjba vonuló kollégáról felidézett egy-egy személyes emléket.

Dr. Balogh Lídia nyugalmazott egyetemi docens laudációját dr. Kincs Judit osztályvezető klinikai főorvostól hallhatták a résztvevők. Ebben kiemelte: dr. Balogh Lídia óriási gyermekgyógyász egyéniség, a Bókay Gyermekklinika Családjának ikonikus tagja, aki a patológiás újszülött osztályon évente 3-400 életveszélyes állapotban levő újszülött kezelését, gyógyítását végezte. Az általa vezetett osztály fő profiljába tartozott a gépi lélegeztetést már nem igénylő, de még intenzív terápiára szoruló kora- és újszülöttek ellátása. Kezelése alatt álltak a szeptikus újszülöttek, valamint ő végezte a csecsemőkori máj-és anyagcsere, illetve epilepsziás betegek kivizsgálását, kezelését, gondozását is – tette hozzá. „Hatalmas munkabírás, óriási gyakorlat, rendkívüli diagnosztikai érzék, empátia és tudományos érdeklődés jellemezte” – fogalmazott. A klinika oktatói tevékenységében is élénken részt vett: magyar, angol, német nyelven tartott gyakorlatokat, előadást, TDK munkát vezetett, szakdolgozat témavezető volt. Mentorként és tutorként részt vett a posztgraduális rezidens képzésben is.

„A hazai gyerekdiabetológia és az első hazai gyermekdiabétesz centrum, a Bókay Gyermekklinika betegellátása évtizedek óta összefonódott dr. Körner Anna nevével” – hangsúlyozta laudációjában dr. Tóth-Heyn Péter. A klinika igazgatóhelyettese rámutatott: a kiváló szakember munkája alapozta meg a Bókay Diabétesz Osztály itthoni jó hírét és azt, hogy az itt folyó szakmai munka nemzetközi mércével mérve is megállja a helyét. Az igazgatóhelyettes a klinikumban, oktatásban és kutatásban elért sikerek mellett három olyan meghatározó tulajdonságát emelte ki dr. Körner Anna Bókay Gyermekklinikán betöltött szerepének, amely várhatóan hosszú évtizedekre nyomot hagy a gyermekdiabetológiai ellátásban: a szigorú szakmai következetességet, a nyitottságot a diabetológia utolsó évtizedeit jellemző forradalmi technológiai újításokra, valamint azt, hogy az általa egykor vezetett centrum tevékenységének a meghatározó vonása a családiasság. Utóbbi mind a kollégákkal, mind a gondozottakkal való kapcsolatot mélyen jellemi – ezt már dr. Luczay Andrea, a klinika egyetemi docense mondta.

Dr. Mezei Györgyi a hazai gyermekkori immunterápia egyik megalapozója, neve az utóbbi évtizedekben összeforrt az allergológiával, az allergiás betegségek diagnosztikájával és az allergiás betegségek oki kezelésével, az allergén specifikus immunterápiával – emelte ki laudációjában dr. Balogh Ádám egyetemi adjunktus. Felidézte, hogy 2013-ban, Magyarországon először az akkori SOTE Immunlaborral együttműködve vezették be a klinikumba az allergia diagnosztika mai napig egyik legfontosabb alappillérét, a komponens alapú allergológiai diagnosztikát étel, légúti, illetve rovarméreg allergiában is. Úttörő munkássága során Magyarországon először vezette be az allergén specifikus rovarméreg immunterápiát gyermekekben, a klinikán gondozott gyermekek és szüleik vizsgálatával részt vett a parlagfű immunterápia biológiai standardizációjában. Betegeihez mindig nagy szeretettel és szaktudással fordult, számos betegét nagy hozzáértéssel, gondoskodással évtizedekig gondozta.

Néhány szóban dr. Kovács Lajos osztályvezető egyetemi tanársegéd is köszöntötte dr. Mezei Györgyit, felidézve, hogy első pillanattól kezdve a légúti betegségek álltak érdeklődése középpontjában. „Lényed, tevékenységed, kommunikációd alaposságot, megértést, segíteni akarást, összességében jóságot sugároz” – méltatta az ünnepeltet.

Dr. Reusz György egyetemi tanár dr. Sallay Péter nyugalmazott egyetemi adjunktust méltatva kiemelte tudását, szakértelmét, nyugodt, higgadt modorát és empátiáját. „Péter nem szavakban, hanem tettekben mutatott példát” – fogalmazott, majd felidézett néhány személyes emléket vele kapcsolatban. Dr. Sallay Péter a Miltényi professzor által megálmodott művese osztály tervezésében és kialakításában, illetve „beüzemelésében” meghatározó szerepet játszott, a vesepótló kezelések teljes palettáját alakította ki a klinikán – idézte fel. Hozzátette, az ő szervezésében indult el a hasűri dialízis és a veseátültetés előkészítése, illetve utógondozása. „A vese osztály mindig is egy fontos elméleti és gyakorlati alapokat nyújtó iskola volt; Péter osztályunk közösségének az a tagja volt, és ma is az, aki mindig minden kortörténetet részletesen elolvasott és ismert, aki ma is emlékszik a lassan 30-40 éves első veseátültetett betegekre is” – fogalmazott. Megbecsülés és szeretet vesz körül a klinikán, az osztályon, az ajtó mindig nyitva áll, tanácsaidra, tapasztalatodra mindig számítani fogunk – hangsúlyozta.

Néhány szóban dr. Tory Kálmán, a klinika Művese Osztályának osztályvezetője is méltatta dr. Sallay Péter. „Számomra mindig ötven év tapasztalatát, tudását és az ebből fakadó nyugalmat, bölcsességet sugároztad, aki el tudta különíteni a lényegest a lényegtelentől, és a rád jellemző udvariassággal jelezte, ha valamire nem figyeltünk, vagy azt, ha valaminek túl nagy jelentőséget tulajdonítottunk” – fogalmazott.

A laudációkat követően a nyugalmazott munkatársak átvették a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Örökös Tagja oklevelet dr. Szabó Attila klinikaigazgatótól, majd néhány szóban köszönetet mondtak.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.