Közös kutatás-fejlesztési projektek indításáról kötött együttműködési megállapodást a Semmelweis Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Egyebek közt azt vizsgálják a kutatók, milyen alkalmazási lehetőségei lehetnek a 3D nyomtatásos technológiáknak a sebészeti beavatkozások, illetve azok oktatása során. Dr. Merkely Béla rektor hangsúlyozta, hogy az egyetem transzlációs szemléletének köszönhetően az összefogás eredményei a lehető leghamarabb hasznosulhatnak majd a betegágyaknál is.

Az orvostan tudomány és művészet egyaránt. Balogh Kálmán, a XIX. század legendás orvosa, intézményünk jogelődjének egykori orvostudományi dékánja tartotta így. Ez a gondolat kap most új tartalmat azzal, hogy a Semmelweis Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) kölcsönösen előnyös együttműködési megállapodást köt” – mondta dr. Merkely Béla a megállapodás ünnepélyes aláírása előtt.

A rektor hangsúlyozta, hogy a Semmelweis Egyetem Kelet-Közép-Európa kiemelt tudáscentrumaként az oktatás és a betegellátás mellett a kutatás és az innováció területén is egyedülálló szerepet tölt be. 

„Mindig a legújabb eredményeket és a legmodernebb technológiákat alkalmazzuk a betegellátásban és az oktatásban egyaránt. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem a magyar kreatív- és designipar megkerülhetetlen szereplőjeként a többi között az anyagkutatásra is nagy hangsúlyt fektet. Az új anyagok és a kapcsolódó technológiák az orvostudomány számára is rendkívül hasznosak lehetnek. A most kezdődő közös munka célja az, hogy garantáltan azok is legyenek” – fogalmazott dr. Merkely Béla.
 
Hozzátette: az anyagtechnológiai kutatások és az orvostudomány céljainak összehangolásával hozzájárulnak az orvosi beavatkozások és az egészségügyi szakemberképzés fejlesztéséhez, megújításához. Az innovációknak köszönhetően a legmodernebb technológiák segítik az orvosokat abban, hogy a betegek a lehető leghamarabb modern és hatékony kezelést kapjanak.
 

Fülöp József, a MOME rektora megerősítette: mindkét intézménynek sajátja az, hogy a terület kiválóságait szeretné karrierjében támogatni. A design sokat fejlődött az utóbbi évtizedekben és években: felértékelődött a kreatív innováció szerepe, kiemelt hangsúlyt kap a szakterületek közötti kooperáció, az, hogy a design hogyan tudja az emberek életét megkönnyíteni, és ebben az egészségvédelem, a gyógyítás is kiemelt szerephez jut.

„A mi feladatunk az, hogy design alapú megoldásokkal, a többi között anyagkutatási innovációkkal, a műszerek, gyógyításban használt eszközök ergonomikus megtervezésén túl holisztikus szemlélettel adjunk választ a kor kihívásaira, formáljuk a jövőt, és a technológiák humanizálásával feltárjuk, hogy az egészségmegőrzésben, a betegápolásban hol vannak olyan lehetőségek, ahol a gyógyítók és a designerek együtt tudnak működni. Ez a megállapodás az első nagy lépcső ebben a folyamatban” – hangsúlyozta Fülöp József.

Hozzátette: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem feladatának tekinti a közösség szolgálatát, a designtudatosság terjesztését és azt, hogy hozzájáruljon Magyarország és Kelet-Közép-Európa gazdasági és kulturális ökoszisztémáinak fejlesztéséhez. Így az egyetem számára a nemzetközi ismertség szempontjából is alapvetés, hogy olyan partnerei legyenek, akik ugyanolyan módon állnak hozzá a 21. század kihívásaihoz, mint a MOME. A Semmelweis Egyetem és a MOME stratégiai partnerségében két olyan nemzetközi jelentőségű intézmény fog össze, amely a kiválóság támogatásában és az innováció területén is azonos értékeket vall.

Dr. Rényi-Vámos Ferenc, a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikájának igazgatója kiemelte, hogy sokkal több dolog köti össze ezt a két tudományt, mint amennyi különbözőség van. Példaként említette, hogy az egyetemen a kutatás és az oktatás területén is elemi szükségük van grafikusokra. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai Mayo Klinika grafikusa a művészvilágban világhírű lett mint klinikai grafikus.

„Tüdőtranszplantációval foglalkozom, és nemegyszer előfordul, hogy az a szerv, amelyet beültetünk a recipiensbe, lényegesen nagyobb, mint a rendelkezésre álló mellüreg. Tehát effektíve szobrászi tevékenységet kell folytatnunk, hogy méretre szabjuk a tüdőt” – ecsetelte a kihívásokat a klinikaigazgató.

Berkovics Dalma, a MOME Innovációs Központjának partnerkapcsolatokért felelős vezetője ismertette, hogy egyetemükön mintegy 30 fős csapatban dolgoznak kutatás-fejlesztési projekteken. Fő céljuk, hogy a design a folyamat középpontjába kerüljön, illetve hogy a különböző iparágakhoz közelebb vigyék, és ebben az egészségügy is nagyon fontos, kiemelt terület számukra.

Mint mondta, öt fő kutatási területen tevékenykednek aktívan, ezek a szociális design (melynek célja a társadalmi egyenlőtlenség felszámolása, a hátrányos helyzetű közösségek támogatása a design eszközeivel), a data storytelling (interaktív eszközökkel, narratív módszerekkel segítik az adatalapú megértést és döntéshozást), az interakció (a virtuális valóság és metaverzumszerű területek kritikai vizsgálata és fejlesztése), a fenntartható ipar elősegítése és az anyagkutatás. Ez utóbbi anyaginnovációs területen lehet a legtöbb közös pontot találni a Semmelweis Egyetemmel kialakítandó együttműködésben. Kísérleteznek a többi között dinamikus felületekkel, bioanyagokkal, robotikával, lágy áramkörökkel, elektronikus textíliákkal, és kifejlesztés alatt van a prototipizáló laboratórium, ahol 3D nyomtatókkal és CNC-gépek segítségével lehet majd kisszériás gyártást végezni. 

Dr. Barabás J. Imre szívsebész rezidens, a Semmelweis Egyetem 3D Központjának vezetője A 3D technológia mint a betegállátás, oktatás és kutatás szinergiája című előadásában a 3D-s modellek gyakorlati alkalmazását taglalta.

Emlékeztetett arra, hogy elsősorban orvosi felvételekkel dolgoznak – ez főként CT, de lehet MR, ultrahang is –, utána a fájlokat feldolgozzák, és létrejönnek a 3D modellek.

Prezentációjában a modelleket bemutatta egyebek között nagyérműtétnél, műszív-beültetésénél, élődonoros vesetranszplantációnál, illetve a tüdőtumor vizualizálásánál. Mint mondta, jelszó megadásával a modellek elérhetők az orvosi3d.hu felületen, és így platformtól függetlenül pc-n, laptopon, tableten, mobiltelefonon is megtekinthetők. 

Az együttműködési megállapodást dr. Merkely Béla és Fülöp József rektorok, valamint Orbán Gábor, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumának elnöke és Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke írta alá. Az aláírási ünnepségen részt vett Szalontai Ábel egyetemi docens, a MOME Fotográfia Tanszékének vezetője is.

Kiss Gábor
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.