Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. október 19.
404713 Összes oltás
Szorosabb együttműködés jön létre a kommunikációval összefüggő, azt támogató területek között a Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság létrehozásával, amelyről a Szenátus szeptember 30-i ülésén döntött. Az új főigazgatóság vezetője Szepesi Dóra marketing-kommunikációs szakember, aki eddig a Rektori Kabinet munkatársaként dolgozott. Az új vezető célja egyebek mellett az egyetem hírnevének további erősítése hazai és nemzetközi szinten egyaránt, amely támogatja a rangsorokban való előrelépést is.

A Semmelweis Egyetem Szenátusa szeptember 30-i ülésén döntött a Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság létrehozásáról a Szervezeti és Működési Szabályzat egyes rendelkezéseinek módosítása keretében. Az új főigazgatósághoz tartozik az eddigi Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság (KRI) két külön igazgatóságra bontva a két fő szakterület alapján (kommunikáció és rendezvények), továbbá a Brand és Marketing Igazgatóság, valamint ide kerül a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának tevékenységi köréből a nemzetközi kommunikáció. Az újonnan létrejött szervezeti egység kinevezett vezetője október 1-jétől Szepesi Dóra, aki eddig a Rektori Kabinetiroda munkatársaként, valamint a rektor PR-managereként dolgozott. Nevéhez fűződik dr. Merkely Béla hivatalos Facebook-oldalának létrehozása, működtetése, amelynek egyik célja a rektor pandémia kapcsán megnövekedett médiajelenlétének egy mederbe terelése volt.  

Szepesi Dóra több mint egy évtizedes reklámügynökségi tapasztalattal érkezett az egyetemre, jellemzően nagyobb hazai és országokon átívelő nemzetközi projekteken dolgozott, ún. 360 fokos kommunikációs kampányokat lebonyolítva, amelyekben minden rendelkezésre álló eszközt mozgósítottak, a digitális csatornáktól a print felületeken át a televízióig. Ezek során betekintést nyert a marketing kommunikáció minden egyes szegmensébe, érintve valamennyi területet, amely a létrejövő főigazgatósághoz tartozik.

Az ügynökségi kampányoknál ugyanakkor – mint fogalmaz – általában egy-egy szűkebb, konkrét célcsoport felé kommunikáltak, míg az egyetem esetében sokkal szélesebb – az egyetemi munkatársaktól, hallgatóktól a betegeken át a laikus érdeklődőkig terjedő – közönségnek kell eljuttatni az információkat. Ez utóbbiban látja az igazi kihívást, amely ugyanakkor motiválóan hat rá. „Mindig is az olyan, számomra újdonságot jelentő feladatokat szerettem, amelyekben látom a próbatételt, engem ez visz előre, valamint az elvégzendő teendők, éppen ezért az ügynökségeknél is mindig sok projektet vittem egyszerre” – érzékelteti pörgős szemléletét.

Az új főigazgató szólt arról is, hogy bár még csak szűk másfél éve dolgozik az egyetemen, nagyon hamar Semmelweis Polgárnak érezte magát, az alapos egyetemismeret elsajátításában pedig segítségére volt a rektor mellett végzett, az ő munkatempójához és szerteágazó feladatellátásához igazodó rendkívül intenzív munka. „Fogalmazhatunk úgy, nem hogy a tűz közelébe kerültem az első pillanattól, hanem a tűzbe; egyenesen a sűrűjébe” – jegyezte meg. 

Szepesi Dóra egy átmeneti időre a főigazgatói pozíció mellett a kommunikációs igazgatói poszttal járó teendőket is ellátja. Erre a feladatra Kovács Eszter, a KRI eddigi vezetője ajánlotta a rektor figyelmébe, amikor hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy a jövőben másfajta szakmai feladatokra és kihívásokra kíván fókuszálni. Kovács Eszter így október 1-jétől sajtókapcsolatokért felelős igazgatóhelyettesként támogatja tovább a kommunikációs területet, emellett egy új online, telemedicinával kapcsolatos felület létrehozásán dolgozik majd. A leköszönő igazgatóval készült cikkünk ide kattintva olvasható. 

Az új főigazgatóság azzal a céllal jött létre, hogy a kommunikációs területhez, annak támogatásához kapcsolódó igazgatóságok és szervezeti egységek szorosabban tudjanak együttműködni, hatékonyabbá téve a munkavégzést. Új szervezeti struktúra és modell kerül bevezetésre, amely a projekt alapú szemléletet kívánja erősíteni.

Erősítendő területként jelenik meg a nemzetközi kommunikáció, hangsúlyosabb és innovatívabb marketing kommunikációs kampányok várhatók mind a leendő külföldi hallgatók felé, mind általánosságban. Ha nagyobb publicitást tudunk elérni a nemzetközi sajtóban is, akkor az segít növelni az egyetem elismertségét, hírnevét és ezáltal a világrangsorokban való előrelépést – emelte ki a főigazgató. Éppen ezért fontos, hogy szinergia legyen mind a hazai, mind a nemzetközi kommunikációban, egy karmester irányítsa ezt a két területet, így egységesen tudjuk mindkét területet a célok érdekébe állítani. Kulcsfontosságú, hogy disszeminálódjon a tudás és törekedjünk a közérthető kommunikációra a lakosság számára, ezzel is növelve az egyetem reputációját – tette egyértelművé.

Bővülnek a feladatok a rendezvények területén is, itt a cél, hogy a központi események mellett több kapacitás jusson a kisebb rendezvények támogatására. Az új vezető fontosnak tartja a rendezvények színvonalának további fejlesztését, a nagyszabású események még ünnepélyesebbé tételét.  

Szepesi Dóra a céljai közé sorolta, hogy digitális platformokon is tovább erősödjön az egyetem, és a jelenlegiek mellett új felületeket is használjon. Fontos, hogy minél több egyedi tartalom szülessen a stratégiai kommunikációs célok mentén, ehhez pedig nagyon jó támogatást ad a már épülő stúdió és filmes stáb, ami lehetővé teszi, hogy minél több saját gyártású kisfilmet hozzunk létre akár edukációs, akár kommunikációs céllal – adott betekintést a tervekbe. A feladatbővülés a csapat bővülésével is jár, mert látható, hogy a szakterület jelenlegi kapacitásával már nem tudja kiszolgálni az egyetem növekvő szükségleteit, igényeit. Szepesi Dóra vezetőként fontosnak tartja, hogy egy erős csapat álljon mögötte, akikkel kölcsönös a bizalom, és mint fogalmaz, ő maga is a csapat része kíván lenni, a fontos döntéseknél pedig lényegesnek tartja a közös gondolkodást és azt, hogy ezek meghozatalához a kollégák is hozzátegyék szakmai tudásukat, véleményüket.

Közös célunk az egyetem vezetőinek, ikonikus személyeinek a megjelenését is tovább erősíteni, az intézmény hírneve mellett, hazai és nemzetközi területen egyaránt, hiszen a kommunikáció alapvetően meghatározza az egyetem imidzsét, azt, hogy milyen képet festünk magunkról

– emelte ki. Hozzátette: a COVID-19 járványban az elmúlt másfél év alatt kiemelten felértékelődött az egyetem kommunikációja, a gyors és naprakész információk hiteles átadása, így hangsúlyos cél az egyetem ilyen típusú vezető szerepének a megőrzése is.

„Izgatottan várom az új pozícióval járó feladatokat. Nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek az egyetem történetének” – hangsúlyozta az új vezető.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.