„Az összes klinika valamennyi munkatársa vállt vállnak vetve végezte feladatát”
Dr. Szijártó Attila, igazgató, I. Sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika
Mióta vesznek részt a COVID-betegek ellátásában?
A klinika kezdetben, a járvány tavalyi időszakában a Központi Betegellátó Épület (KBE) harmadik emeletén működő COVID-ellátó manuális mátrix-osztályának munkáját segítette. A második hullámban rövid ideig házon belül is működött egy COVID-ellátó részlegünk, az esetszámok növekedésével azonban a Külső Klinikai Tömb több klinikáját COVID-ellátóvá vagy intermedier egységgé kellett alakítani, így a szakmaspecifikus fertőzöttek ellátása visszaköltözött a Központi Betegellátó Épületbe, a mi klinikánk pedig több társszakma betegellátását átvéve zöld zónaként működött tovább.
Mi a feladatkörük a COVID-19 betegek ellátása terén?
Egyrészt részt vettünk a KBE-ben működő COVID-ellátó manuális mátrix osztályának működésében, azaz a sebészi, műtétes szakmák szakmaspecifikus koronavírusos betegeit láttuk el 40 ágyon. A harmadik hullámban kollégám, dr. Czompa Diána belgyógyász vezetésével a KBE 2. emeletén a belgyógyászati megbetegedésekkel kórházba kerülő koronavírusos betegeket láttuk el, ez 37 ágyat jelentett. Emellett az I. Sz. Sebészeti és Intervenciós Gasztoenterológiai Klinika saját sebészeti betegein kívül „zöld”, nem-Covid ellátóként 15 intenzív ággyal végezte a nem fertőzött ortopédiai, fül-orr-gégészeti, sebészeti, onkológiai és általános intenzív kezelést igénylő betegek ellátását.
Mennyire volt szükség a munka átszervezésére?
A munka teljes átszervezésére volt szükség, a koronavírus ugyanis egy újfajta kihívást hozott számunkra. Egy olyan fél órás-negyven perces operáció, mint egy vakbélműtét koronavírusos beteg esetén akár egy három órás procedúrává is kinőheti magát. A beavatkozás csak erre kijelölt műtőben volt végezhető, amelynek üzemeltetése a védelmi intézkedések miatt eltér a megszokottól, hiszen biztosítani kell a légtér COVID-mentességét, speciális szabályai vannak az altatásnak, és annak is, hogy a sebészek milyen felszerelésben és mikor léphetnek be a műtőbe – ráadásul arcvédő pajzsban, maszkban és védőruhában dolgozni nem könnyű feladat. A klinika munkatársaival a járvány ideje alatt ún. behívós rendszert működtettünk, hogy tudjuk pótolni, ha valaki megbetegszik vagy karanténba kerül. A klinika ágyait és ellátását is át kellett alakítani, hogy a befogadott sebészeti társszakmákkal ki tudjuk szolgálni a betegeinket. Előfordult, hogy műtői szakasszisztensek dolgoztak segédápolóként, vagy a gyógytornászoknak is be kellett segíteniük nővérként az intenzív osztályon, de hálával tartozunk az önkéntesnek álló hallgatóinknak is.
Az átszervezésnek volt egy romantikus bája is: a klinikánk 1909-ben dr. Dollinger Gyula vezetésével nyílt meg, aki a hazai ortopédia atyja volt. Az ortopédia azóta levált a sebészetről és önálló diszciplínává nőtte ki magát, több mint száz év után pedig a koronavírusnak „köszönhetően” egy átmeneti időszakra ismét visszatért az Üllői úti épületbe.
Az osztályon dolgozva hogy látja, mi a különbség az első, a második és a harmadik hullám között?
A tavaly tavaszi első hullám idején inkább a várakozás volt uralkodó, de szerencsére végül a fertőzés nem érintett sok embert. A második hullám a felkészülés időszaka volt, a harmadik pedig igazi embert próbáló feladatot jelentett logisztikai, szervezési és humánerőforrás-menedzsment szempontból is. Nagyon szomorú esemény volt a klinikánk életében, hogy két munkatársunkat is elvesztettük, Tábikné Frombach Erika osztályvezető főnővért és dr. Winternitz Tamás klinikai főorvost. Emléküket kegyelettel megőrizzük.
Milyen fontos tanulságokkal, később is használható tapasztalatokkal szolgál ez a jelenlegi helyzet?
A nehézségek ellenére pozitív élmény volt, hogy a Külső Klinikai Tömb szervezeti egységei az esetleges korábbi távolságtartást levetkőzve teljes mértékben összefogtak és egy közös cél érdekében tudtunk egymás mellett és egymásért dolgozni. Az összes klinika valamennyi munkatársa vállt vállnak vetve végezte feladatát. Nagyon büszke vagyok a kollégáimra, akik közül sokan a korábbiakhoz képest dupla terhelést vállaltak magukra. Szakmai szempontból komoly tanulságot jelentett, hogy bizonyos betegségcsoportok száma exponenciálisan növekedett a járvány ideje alatt, ezek következtében a pandémia lecsengésével alaposan megugrott egyes műtéttípusok száma: a közelmúltban különösen sok volt a gyomorfekéllyel és gyomorvérzéssel jelentkező pácienseink száma.
„Különösen nagy jelentősége van minden gesztusnak és mozdulatnak”
Dr. Ruzsvánszkyné Kocsis Ildikó, klinikai vezető ápoló
A szakdolgozói, ápolói feladatok tekintetében mi az a legnagyobb változás, amit a COVID-helyzet hozott?
A legnagyobb változást az jelentette, hogy mivel a Külső Klinikai Tömbben mi voltunk az egyetlen COVID-mentes, zöld zónás betegellátó intézet, befogadtuk a társszakmák klinikáinak betegeit is. Emiatt a teljes ellátásunkat át kellett alakítanunk. Egy osztályra lokalizáltuk a saját sebészeti pácienseinket, a többi osztályon pedig megszerveztük az onkológiai, fül-orr-gégészeti, ortopédiai betegek ellátását. Emellett a Központi Betegellátó Intézet egy osztályán mi láttuk el a szakmaspecifikus COVID-betegeket is – azaz nagy teher hárult a klinika személyzetére. Többletfeladatot jelentett, hogy folyamatosan végeztük a PCR-szűréseket nem csak a betegeink, de a dolgozóink körében is, valamint több kollégánk részt vett és még ma is részt vesz az oltási munkálatokban is.
Mennyiben igényelnek más ellátást a koronavírusos betegek ápolási szempontból?
Meg kellett tanulnunk a COVID-os betegek ellátását, azt, hogy hogyan izoláljuk őket és milyen védőeszközöket használjunk. Ebben, kezdetben a Pulmonológiai Klinika nyújtott segítséget, ahol akkor már működött COVID-osztály. Emellett a sebészeti társszakmák pácienseinek ellátása is a klinikánkon folyt, ami folyamatos együttműködést és csapatmunkát igényelt.
Miként változtatja meg a védőöltözék viselése a folyamatokat, a betegekkel való kapcsolatteremtést?
Védőöltözékben a szakdolgozóknak nemcsak egymással volt nehéz kommunikálni, de a betegekkel is. Mivel a szánk nem látszott a maszk miatt, különösen nagy jelentősége volt minden gesztusnak, mozdulatnak, illetve annak, hogy a szemünkkel mit jelzünk, kire nézünk. A betegellátásban alapvetően nagyon fontos a mosoly, ebből érzi a beteg, hogy érte vagyunk, és a gyógyulásáért dolgozunk – ez az, amit ebben a helyzetben más módon kellett megmutatni a betegeinknek. Nagyon hasznosnak bizonyultak a védőöltözetre ragasztott névcímkék, mert így kialakulhatott egyfajta személyes kapcsolat az ápolók és a bent fekvők között.
Milyen fontos tanulságokkal szolgál, milyen később is használható tapasztalatokat ad ez a jelenlegi helyzet?
Mivel a klinikánkon több szakmaterület dolgozott együtt, sokkal inkább átláttuk egymás munkáját, betekintést nyertünk a másik előtt álló nehézségekbe és kihívásokba is. A közös munka összekovácsolta a kollégákat is – szükség is volt egymás támogatására, ugyanis két munkatársunkat elvesztettük a járvány ideje alatt. Ma már a klinikánk munkatársainak 100 százaléka megkapta a védőoltást, és arra ösztönzünk mindenkit, hogy oltassa be magát.
Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
