Van, akit a gyakorlati tapasztalatszerzés vonzott, más így szeretett volna hozzájárulni a járvány elleni védekezéshez. Egy azonban közös mindannyiukban: tanulmányaik mellett önkéntes alapon vállalták, hogy részt vegyenek a PCR-vizsgálatok zökkenőmentes lebonyolításában. A Semmelweis Egyetem önkéntes hallgatóit kérdeztük tapasztalataikról, cikkünk végén pedig megtekinthető az eddig önkéntes munkát vállalt hallgatók teljes névsora. 

Októberig a Semmelweis Egyetem több mint 190 hallgatója vett részt önkéntesen a megnövekedett számú PCR-vizsgálatok lebonyolításában. Mint arról már beszámoltunk, az elsőéves, illetve a klinikai gyakorlatokon részt vevő vagy külföldről érkező hallgatóknak is szükségük volt, illetve van negatív PCR-tesztre. Ugyanígy, kizárólag negatív teszt birtokában vehettek részt a hallgatók a gólyatáborban és a tanévnyitón is – mindezek gyors és zökkenőmentes lebonyolításához kellett az önkéntesek segítsége is, a koronavírus második hullámának fellángolása miatt pedig az egyetem továbbra is számít a munkájukra.

Galéria

5kép

Papp Zsombor, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) oktatásért felelős alelnöke részt vett a feladatra jelentkező hallgatók koordinálásában és a mintavételi pontok kialakításában is. „Hatalmas kihívást jelentett a szervezés, főleg azért, mert viszonylag rövid idő alatt kellett sok hallgatót mozgósítanunk. Felhívást intéztünk hozzájuk, levezényeltük a mintavételhez szükséges képzést, videót készítettük a megfelelő adminisztráció elvégzéséről. Emellett tájékoztató anyagokat gyártottunk például a higiénés szabályokról és eljárásokról is” – magyarázta Papp Zsombor, hozzátéve: mindez meghozta a gyümölcsét, hiszen az egyetemi hallgatók korábban besegítettek a Pulmonológiai Klinikán, illetve a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikán működő mintavételi pont munkájában is, illetve részt vállalnak a Szent Rókus Klinikai Tömbben található, a PCR-mintavételek számára fenntartott három rendelő üzemeltetésében is. A HÖK oktatásért felelős alelnöke szerint már a kezdetektől fogva sokan jelentkeztek a felhívásra, amint pedig a hallgatók munkába álltak a szűréseken, még gyorsabban terjedni kezdett a hír, milyen értékes tapasztalatokkal jár az önkéntes munka. „Nemcsak a magyar hallgatók körében volt népszerű a felhívás, rengeteg külföldi diák is jelentkezett. Bár a Hallgatói Önkormányzat közéleti ösztöndíjjal is honorálni tudta a munkát, a legtöbben mégsem ezért jelentkeztek, hanem a szakmai tapasztalatért, azért, hogy segíthessenek, illetve hogy új embereket ismerhessenek meg” – emelte ki Papp Zsombor, aki nemcsak a mostani mintavételekben segített be maga is, de részt vett tavasszal a H-UNCOVER országos, reprezentatív koronavírus szűrővizsgálatban is.

Lipták Zoltán az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) másodéves hallgatója a kurrikulum szerint gyakorlati tapasztalatokra csak a későbbi tanulmányai során tett volna szert, ő azonban örül, hogy egyszerre tudott segíteni, és értékes gyakorlati élményeket is kapni. „Én is átestem a szűrésen, ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy magam is részt vegyek a PCR-mintavételekben. Meg akartam tanulni, hogyan működik a szűrés, és ki akartam venni a részem a vírus elleni harcban” – magyarázta Lipták Zoltán, aki online, majd gyakorlati képzés során sajátította el a mintavételi eljáráshoz szükséges ismereteket és készségeket. Tanulmányai mellett amikor csak lehetősége van rá, jelentkezik önkéntesnek és igyekszik segíteni a PCR-mintavételek, és az azt kísérő adminisztrációs feladatok lebonyolításában is.

Bartek Virág az ÁOK ötödéves hallgatója, a mintavételek szervezésében szintén fontos szerepet játszó Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS) tagjaként koordinálta a gólyatáborba jelentkező hallgatók szűrését. Mikor ezt követően lehetőség volt önkéntesként tovább segíteni a PCR-mintavételeken, nemcsak beállt a szűrést végzők közé, de segítette a feladatra jelentkezők instruálását is. A mintavételi eljárást még akkor tanulta meg, amikor korábban a Sürgősségi Betegellátó Osztályon önkénteskedett, ahol részt vett egy képzésen is – az itt tanultakat a Szent Rókus Klinikai Tömbben működő szűrőponton kamatoztathatta. „Jelenleg is van egy klinikai gyakorlatunk, ott azonban csoportosan foglalkozunk egy-egy beteggel – azért is találtam hihetetlenül hasznosnak és inspirálónak a mintavételeken való részvételt, mert ez volt az első olyan gyakorlati tapasztalatom, amikor közvetlenül volt lehetőségem betegekkel kontaktust teremteni. Leendő orvosként hihetetlenül izgalmas volt ilyen helyzetben dolgozni. A mintavételi eljárás fájdalommentes, csak apró kényelmetlenséggel jár, ezt azonban vannak, akik nehezebben viselik – már csak azért is, mert egyesek eleve feszültséget éreznek az egészségügyi szituációkban. Őket meg kellett nyugtatni, el kellett velük beszélgetni – nagyon élveztem, hogy a gyakorlatban is kipróbálhattam a pszichés vezetést és több olyan dolgot is, amit a korábbi tanulmányaim során elsajátítottam” – emelte ki Bartek Virág.

Shane Stephen McMillan ötödéves orvostanhallgató a pandémia tavaszi kitörésekor otthonában, Írországban dolgozott egészségügyi területen. Ott tanulta meg a mintavételi eljárást is, amit Budapestre visszatérve szinte azonnal használni is tudott, hiszen ő is jelentkezett önkéntesnek. A Pulmonológiai Klinikán egyaránt besegített a PCR-szűrések lebonyolításában és az adminisztrációban is. „A járványügyi helyzetben minden segítség jól jön, örülök, ha én is hozzá tudtam járulni a védekezéshez. Az, hogy közben értékes tapasztalatokat is szerezhettem, csak óriási pluszt jelent” – mondta el, hozzátéve: az elmúlt hónapokban rengeteget tanult, hiszen a klinikán hihetetlenül tapasztalt kollégákkal dolgozhatott. Shane Stephen McMillan szerint Írországban az itthonihoz hasonló korlátozások és szabályozások vannak érvényben. „A járvány kitörése otthon is megrázta az embereket, az orvosoknak és egészségügyi szakembereknek nagyon gyorsan kellett alkalmazkodniuk az új helyzethez. Már a kezdetektől igyekeztem nagyon szigorúan venni a védekezést. Szerencsére a Pulmonológiai Klinikán is nagy hangsúlyt fektettek erre, a megfelelő fertőtlenítésre és higiénére, a maszkviselésre, a biztonsági előírások betartására – ennek köszönhető hogy nemcsak én nem fertőződtem meg, de senki a környezetemben dolgozók közül” – mutatott rá.

Az önkéntes hallgatók munkájáért dr. Merkely Béla rektor a Semmelweis Egyetem felújított hallgatói tereinek ünnepélyes átadásán mondott köszönetet, és okleveket adott át a hallgatói szervezetek képviselőinek. Az elismerést Tripolszky Bálint, a Hallgató Önkormányzat elnöke, Bódis Bendegúz, az Instruktor Öntevékeny Csoport elnöke, Moin Moeinzadeh, az International Semmelweis Student Association elnöke, valamint Constantin Feller, a Deutschsprachige Studentenvertregung Semmelweis elnöke vehette át. Az erről szóló cikkünket a linkre kattintva olvashatja.

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A PCR-MINTAVÉTELEK KAPCSÁN EDDIG ÖNKÉNTES MUNKÁT VÁLLALT SEMMELWEIS HALLGATÓK :

ABDOLLAHI NEGIN, ABOU ZOUR BASSEL, ABU ELYOUNES OMAR, ALBOUGHOBEISH SAREH, ALNKTAH ABUDLAA, AL-SHERAJI NADA MOHAMED, ALVEBERG ISAK, AMBRUS LUCA, AMER YAZAN, ANDA MARIANNA, ASHDJIAN ALIK, BABICI VANDA, BAKOS ESZTER, BALOG BENCE, BÁN BALÁZS, BARNA NIKOLETT ANNA, BARTEK VIRÁG, BAZAD ARYAN SINGH, BEKE ZOLTÁN, BÉKÉSI JUDIT, BENCZIK HAJNALKA, BERÉNYI SZABOLCS, BERKES PÉTER, BISWAKARMA JAISHREE, BÓDIS BENDEGÚZ, BOOSTANI MEHDI, BŐDI VIRÁG, BŐR ANGÉLA, BRACKE CLAIRE ROGER, BROWNE AOIBHEANN, CHAN CHI JUN, CHAUDHARI RISHI, CORAL GOLDMAN, CZENTHE ILONA, CZIKKELY HANGA, CSEHI LÓRÁNT MÁRTON, CSERHÁTI LILI, CSÍK SZIMONETTA, CSIKÓS BÁLINT, DAMOUNI AMIR, DENGER MEIKE LARA, DJAMTORKI PANA, DJAMTORKI PEGAH, DOBOS DOMINIK, DOUDMANITABARI SINA, EBRAHIMI ALIREZA, EL SAHLI OMAR, EMBER JÁNOS, ENYEDI MARCIÁN, ERDŐDY DÓRA, ESZENYI ZSÓFIA, FAKHER NASTARAN, FAROOQI DANISH, FEJES JANKA, FENTU SANKA, FEREYDOUNI YASAMIN, FILIPSZKI LÁSZLÓ, FORSTREUTER VILMOS, GARAI IMOLA, GHULAM MUSTAFA, GIFANI NAVID, HADADNEJADTEHRANI SABA, HADDAD KHALDOON, HAEYOUNG YANG, HALMAI CSABA, HASSAN NORHAN ESSAM FATHY, HERFERT ZSOLT, HILLEBRAND JUSTUS, HOLP KIRILL, HORVÁTH KINCSŐ, HYLLESTAD TINA, IGBARYE BASEL, JAHANBANI HAMIDREZA, JAMALI MASOUMEH, JAVADI MOHAMMAD, JAVAHERI DONYA, JONKER LEANDRA, JOÓS PETRA, JUHÁSZ BALÁZS, KAKOULLI CHRISTINA, KAPAI ÁDÁM, KELMER PAZ, KERCSELIGETI DIÁNA, KERESNYEI NÓRA GEORGINA, KESZLER GÁBOR, KHALAF SHAHRZAD, KHOURY RAHEEL, KIM SEOKYUNG, KINCSEM ZSUZSANNA, KIRÁLY ANNA, KISMARJAI KATA, KOMÁROMI ADRIÁN, KOVÁCS ANNA, KOVÁCS BALÁZS, KOZMA GRÉTA, KREBS MÁTÉ, KRONLUND MARIA VICTORIA, KURIAN NANNETTE ANNA, LIPTÁK ZOLTÁN, LŐRINCZ BÁLINT, LŐRINCZ BIANKA, MAGYARI NOÉMI, MAKK GRÉTA, MARCZI NÓRA, MARIA RAHEL SOMMER, MÁTHÉ IZABELLA, MÁTRAI ESZTER, MCMILLAN SHANE STEPHEN, MEHRNOUSH SHARIFI, MEZEI ERIKA, MITROPOULOU MARIA VELOUDO, MOHÁCSI FANNI, MOHELLEBI SELMA, MOLNÁR ORSOLYA, MOLNÁR REGINA, MUHAMMAD KAMRAN, MURUGANANTHAN THUSIYA VIRGINIE NÁDAI LÁSZLÓ ÁRPÁD, NADERI OMID, NAGY KATALIN, NAGY LILLA NIKOLETT, NAGY TÍMEA, NAGYPÁL PETRA, NAJAFI MOHAMMADHADI, NIMA NIK POOR, NONN RÉKA, OLASZ KATALIN ANNA, PÁKAI ZSÓFIA JUDIT, PALANKER MICHAL, PÁLMAI ANNA, PAPP ZSOMBOR MÁTYÁS, PINTÉR DOROTTYA, PINTÉR SÁRA, PIRASTEH AMIR, PLECK ANDRÁS PÉTER, PONGRÁCZ ATTILA, PÖLCZMAN LEA, PROKAJ MIKLÓS, PRYMA MELINDA, RAO NIDHI, RASOULI KASRA, REM LILI, REZAIE DANIAL, REZAIE GHAZAL, ROSINGER VIKTOR, ROSTA ZOLTÁN DÁNIEL, SÁRKÖZI MIKLÓS, SÁROSI NORBERTA, SCHVORZI TAMARA ÉVA, SCOTTO RAPHAËL, SEUNGYEON LEE, SHARYKINA ALEXANDRA, SHAYGAN SHAKIBA, SIMON BARBARA, SINGH SMRITI, SINKA FRUZSINA MÁRIA, SPINDLER CLAIRE, STUBNYA JÁNOS, SZABÓ ADRIENN, SZABÓ FRUZSINA, SZABÓ-SALFAY RÉKA, SZÁNTAI BÁLINT, SZÉL FRUZSINA, SZILÁGYI FRUZSINA, SZŐNYI ÁDÁM, SZUHI LEVENTE, TAKÁCS FÉLIX, TAMÁSI EMESE, TAPASZTÓ ZSÓFIA, TARCSA VIRÁG, TAYEB AZIZ, TÉGLÁS TAMARA, TERJÉK BLANKA, THOMAS MAXINE, TOLVAJ MÁTÉ, TONSBERG HALVOR, TÓTH KRISZTINA, TÖRÖK ESZTER, TRIPOLSZKY BÁLINT, TÚRI BENEDEK, UHRIN ESZTER, VARGA VERONIKA DALMA, VIDA LILIÁNA, VILLÁNYI REBEKA, VITÉZ ANDREA, VÖLCSEI NORBERT, VUCHETICH BÁLINT, WALLEM KRISTINE, WESSJÁK DALMA, WOLFORT ÁGNES, XUXIAO CHANG, YIDUO LI, ZHANG YIFAN, ZOL FATEME, ZSOLT RÁFAEL PÉTER

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.