Tizennégy, a hematológia területén működő egyetemi kutatócsoport mutatkozott be a Kiemelt ÁOK Kutatócsoportok Fórumán, amelyet negyedik alkalommal rendeztek meg a Kutatói Szalon keretében. 

A résztvevőket dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes köszöntötte, aki emlékeztetett arra, hogy a fórumot a Semmelweis Kutatói Szalon keretében tartják. Kitért rá, hogy az ötletgazda és kezdeményező az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) volt, a rendezvény célja pedig az, hogy a klinikai és nem klinikai kutatókat hosszabb távú kollaborációra ösztönözzék. A transzlációs kutatás az alapja az egyetemi kutatói potenciál növelésének, a publikációk és citációk emelésének. Ez fontos eleme a nemzetközi tudományos rangsorokban való előrelépésnek, ami az egyetemi vezetés eltökélt szándéka – jelentette ki.

Hosszabb gondolkodás eredményeként indult el ez a fórumsorozat, amelyen a legnagyobb kutatási területek mutatkoznak be – mondta dr. Tamás László, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója, a fórum üléselnöke. Mint kiemelte, az első három alkalommal megtartott programok nyomán már több intézet, kutató is egymásra talált, vannak formálódó együttműködések. A fórum alapkoncepciója, hogy mindenki bemutatja, milyen eszközök, metodikák, „beteganyag” áll rendelkezésre, milyen kutatások, alkutatások folynak. Ezáltal az elméleti és a klinikus kutatók jobban rálátnak egymás munkájára és új közös projektek jöhetnek létre.  

Galéria

6kép

A januári fórumon a rövid, hematológiai témájú prezentációk előtt dr. Balogh András igazgató bemutatta az Innovációs Igazgatóságot, valamint az egyetemi kutatóknak szóló új, díjmentes szolgáltatásokat, így a publikációs előszűrés lehetőségét és az In-Part ipari közvetítő, valamint a Patsnap szabadalomkutató platformot. (Ezeket is ismertető korábbi cikkünk ide kattintva olvasható.)

Ezt követően az egyetem 14, hematológiai területen tevékenykedő munkatársa mutatta be kutatómunkáját rövid prezentációval, amelyek elérhetőek az ÁOK honlapján, az egyetemi belső hálózatból.    

Az első, szeptemberi fórumon az onkológiai kutatások, az októberin az idegtudományok, míg a decemberi eseményen a szív- és érrendszeri kutatások álltak a középpontban. 

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.