Közel hetvenen vehették át diplomájukat a Semmelweis Egyetem (SE) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Információs Technológiai és Bionikai Kar közös diplomaosztóján orvosi biotechnológia (MSc), info-bionikai mérnöki (MSc) és molekuláris bionika mérnöki (BSc) szakokon.

Dr. Iván Kristóf, a PPKE Információs Technológiai és Bionikai Kar dékánja az ünnepségen úgy fogalmazott: sok végzős életében a diplomaátadó nem végállomás, hanem egy állomás, hiszen hétfőn már órájuk van, a tanulmányaik a következő szinten folytatódnak PhD vagy MSc képzés keretei között. Kitért arra ugyanakkor, hogy mindenki, aki most diplomát kapott, felkerül az egyetem alumni listájára, ami már egy másfajta, „nem vizsgázós” kapcsolatot jelent az intézménnyel.

Véleménye szerint az intézmény az egyetemi évek alatt felvértezi a diákokat szakmai tudással és igyekszik felkészíteni őket a való életre is. Mint mondta, céljuk, hogy emberséges, közvetlen kapcsolatot alakítsanak ki és tartsanak fenn a hallgatóikkal.

Visszautalt a tanévnyitón elhangzott beszédére, amikor azt mondta a hallgatóknak, hogy jól választottak egyetemet. Remélem, hogy visszatekintve ez utólag is megerősítést nyert – fogalmazott,  majd gratulált a végzetteknek.

A diplomázókat Kufcsák Péter búcsúztatta, a búcsúzó hallgatók nevében pedig Maczák-Gyöngy Ágnes beszélt.

A végzősök ünnepélyes esküt tettek, majd dr. Bánhidy Ferenctől, a Semmelweis Egyetem általános rektorhelyettesétől és Dr. Iván Kristóftól, a PPKE Információs Technológiai és Bionikai Kar dékánjától vehették át oklevelüket.

 

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Ancsin Gábor 

Galéria

7kép

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.