Több mint ötven cég képviselője vett részt azon a rendezvényen, melyen a Semmelweis Egyetem bemutatta sportfejlesztési koncepcióját a lehetséges támogatóknak, illetve a támogatásra lehetőséget biztosító adózási szabályokat.

rs56899_kr_20161214_0034-scrDr. Szász Károly kancellár előadásában részletesen ismertette a támogatási konstrukciót, melyben szavai szerint a cégek úgy tudnak segíteni az egyetemnek, hogy közben ők is jól járnak. Ennek lényege, hogy az egyetem rendelkezik egy vízilabda sportegyesülettel, amely a társasági adóról szóló törvényben rögzített látvány-csapatsport támogatásnak a kedvezményezettje lehet.  A majdani beruházás keretében elkészülő épületet az egyetem mint vagyonkezelő hosszú távon térítésmentesen a sportszervezet használatába adja, amely – egy együttműködési megállapodás alapján – közfeladatként sportolási lehetőséget biztosít a hallgatók számára.

rs56921_kr_20161214_0180-scrA kancellár emlékeztetett arra, hogy a 10 millió forintos értékhatárt meghaladó beruházásoknál TAO támogatásból akár a projekt 100 százaléka is finanszírozható.  Mint mondta, amennyiben a támogatási lehetőségek összeállnak, a folyamat következő lépcsője az lesz, hogy a sportegyesület sportszakmai programot készít, amelyet elküld jóváhagyásra a szakszövetségnek, amely reményei szerint ezt meg is teszi. Ezután válik jogosulttá az egyetemi sportszervezet a TAO támogatások fogadására.

A kancellár annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy az egyetem a támogatók segítségével meg tudja valósítani a tervezett beruházást.

rs30257_ka-20150407-img_1176-vizi-vb-sajtotajekoztato-scrDr. Merkely Béla, a sportegyesület elnöke, az egyetem klinikai rektorhelyettese online közvetítés segítségével kapcsolódott be a rendezvénybe, mivel az Európai Kardiológusok Társaságának alelnökeként éppen Nizzában tartózkodik. Beszédében a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet és emlékeztetett arra, hogy a Semmelweis Egyetem adja a 2017-es budapesti vizes világbajnokság orvosi hátterét. Véleménye szerint nagyon fontos aktív sportolási lehetőséget biztosítani az egyetemi polgárok, egyetemi hallgatók számára, mert ez befolyásolja a szakmai munkájukat is. Büszkék vagyunk arra, hogy a vízilabda csapat a Semmelweis Egyetem valóban működő sportegyesülete, amelynek az edzésein alkalmanként ötvennél is több hallgató vesz részt – hangsúlyozta.

rs56930_kr_20161214_0279-scrEzt követően Drajkó Balázs hatodéves orvostanhallgató, a sportegyesület alelnöke mutatta be a vízilabda klub tevékenységét és működését. Felidézte: az egyesület megalakításának egyrészt az volt az oka, hogy szerették volna, ha létrejön egy hallgatókból és egyetemi dolgozókból álló vízilabda csapat, másrészt erősíteni akarták az egyetemi sportkultúrát Magyarországon. Felsorolta a csapat eddigi eredményeit is, illetve az általuk szervezett tornákat.

rs56925_kr_20161214_0218-scrVárszegi Kornélia, az egyetem Testnevelési és Sportközpontjának igazgatója prezentációjában az egyetemi sportéletet mutatta be és beszélt az ezzel kapcsolatos nehézségekről is. Kiemelte: a fejlesztés célja, hogy a több ezer hallgató és egyetemi dolgozó számára bővüljenek a sportolási lehetőségek és ezzel párhuzamosan a jelenleginél több sportág is elérhetővé váljon számukra. Megjegyezte azt is, hogy szeretnének nagyobb figyelmet fordítani a speciális szükségletű hallgatók sportolási lehetőségeire.

Az új sportközpont látványterveit a CÉH Tervező Beruházó és Fejlesztő Zrt. alelnöke, az építészstúdió vezetője, Annus Marina ismertette, aki elmondta, hogy külön öröm volt számára olyan épületeket tervezni, amelyeket főleg fiatalok használnak majd. Az új sportközpont a Zágrábi úti sporttelepen épülne fel, és tartalmazna egy uszodát, illetve egy sportcsarnokot fitnesztermekkel. Mindkét épület alkalmas lenne versenyek megrendezésére is.

rs56931_kr_20161214_0310-scrRadnai Károly, a SporTax Pénzügyi Menedzsment Zrt. képviselője a sportfejlesztések támogatásának lehetőségeiről beszélt előadásában. Leszögezte: a TAO támogatási konstrukcióval nemcsak az egyetem, hanem a cégek is jól járnak. Ezzel a lehetőséggel csak azok a cégek élhetnek, melyek fizetnek társasági adót, és csak azok a szervezetek vehetik igénybe, melyeket előzetesen a sportági szakszövetség vagy a minisztérium erre méltónak talált – ismertette az alapfeltételeket a szakértő.

rs56908_kr_20161214_0075-scrTájékoztatása szerint a szervezetek támogatására alapvetően két megoldás van. Mint mondta, a cégek számára az egyik lehetőség az, hogy a társasági adó legfeljebb hetven százalékát sportági szakszövetség útján felajánlják valamely erre jogosult szervezetnek és így kétszer számolhatják el ezt az összeget: egyrészt költségként, ami csökkenti az adóalapot, másrészt a fizetendő adóból is levonhatják. A szervezeteknek csak szakszövetségi támogatási igazolás és a céggel kötött támogatási megállapodás birtokában utalható pénz, amit be kell jelenteni az adóhivatalnak is – tette hozzá.

A másik lehetőség, véleménye szerint egyszerűbben kivitelezhető megoldás. Ebben az esetben a cég a NAV felé rendelkezhet arról, hogy a befizetett társasági adójával mi történjen, hasonlóan, mint az 1+1 százalékos adófelajánlások esetében. A felajánlható arány itt 10 százalékkal több, mint a másik változatnál, vagyis a társasági adó 80 százaléka. Fontos az is, hogy ez a megoldás nem rontja a társaságok adózás előtti mérlegét – fűzte hozzá. rs56898_kr_20161214_0018-scrA feltételek közt viszont ugyanúgy szerepel, hogy a szervezetek csak szakszövetségi támogatási igazolás és a céggel kötött támogatási megállapodás birtokában kaphatnak ilyen támogatást.

Dr. Szász Károly a rendezvény zárásaként azt kérte a cégek képviselőitől, hogy ha van rá lehetőségük, támogassák az egyetem sportcélú fejlesztését. Csak akkor tudunk belevágni a fejlesztésbe, ha kellő számú és értékű támogatói felajánlás érkezik. Hiszek abban, hogy ez sikerül – fogalmazott.

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Karancsi Rudolf

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.