Új trendek a daganatos betegségek megelőzésében és gyógyításában címmel rendezték meg a XI. Életmód Konferenciát a Tudomány Ünnepe alkalmából a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben. Az előadások központi témái ezúttal a rák epidemiológiája, valamint primer prevenciója, illetve a szűrési módszerek új technikái voltak.

rs55985_ka-20161124-img_3583-scrDr. Tompa Anna, a Népegészségtani Intézet professor emeritája megnyitó beszédében személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal, mivel – mint mondta – a rendezvény előadóinak nagy részéhez szoros munkakapcsolat fűzi. Megemlítette, hogy dr. Lapis Károly professor emeritus, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet egykori igazgatója számos később sikeres kutatónak adott olyan magabiztos tudást egyetemi éveik alatt, amelyet később akár neves külföldi kutatóhelyeken is könnyedén tudtak alkalmazni. Kitért rá, a nemrég 90. születésnapját ünneplő professzor ma is remek szellemi és fizikai egészségnek örvend. Dr. Tompa Anna röviden ismertette a konferencia előadóinak névsorát hangsúlyozva, a hazai rák- és gyógyszerkutatók nemzetközi viszonylatban is korán kerültek az élvonalba, nekik köszönhető, hogy a haza rákterápia mindig magas színvonalon tudott működni.

rs55977_ka-20161124-img_3626-scrA XI. Életmód Konferencia nyitó előadását dr. Lapis Károly tartotta, melynek témája a daganatterápia magyarországi története volt, ezt követően dr. Tímár József, a II. Sz. Patológiai Intézet igazgatója beszélt a célterápia jelentőségéről. Dr. Schaff Zsuzsa, a II. Sz. Patológiai Intézet professor emeritája Daganatok elleni vakcináció jelentőségeiról szólt, majd dr. Falus András, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanára előadása következett a daganatok mellékhatásainak epigenetikájáról. A konferencia második szekciójának moderátora dr. Cseh Károly, a Népegészségtani Intézet igazgatója volt. Dr. Kovalszky Ilona, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet egyetemi tanára A daganat gén diagnosztikája, míg dr. Major Jenő, az Országos Kémiai Biztonsági Intézet megbízott főigazgatója Genetika és prevenció címmel tartotta meg előadását. Dr. Peták István, a MTA Patobiokémia Kutatócsoport tudományos főmunkatársa előadása a célzott gyógyszerek és immunterápiák személyre szabott alkalmazásához használható informatikai döntéstámogatásról szólt, míg dr. Tompa Anna A foglalkozási rák és megelőzésnek lehetősége címmel tartotta meg előadását.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

5kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.