Az Astellas-díj–Az év orvosa pályázat alapellátás kategóriájának első három helyezettje – mint arról korábban már beszámoltunk – a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének oktatásában is részt vesz. Dr. Antalics Gábor a XVII. kerület, dr. Oláh Ilona Csepel, míg dr. Szabó János Heves város háziorvosa. Honlapunknak adott interjújukban mindhárman azt mondták: a háziorvosi szakma sokszínű és izgalmas, hiszen számos szakterületet érint.

antalics„Kisgyermekkoromban a szomszédunkban lakott a falusi körzeti orvosunk, akit tisztelettel és csodálattal figyeltem, így ő volt talán az első, aki az orvoslás felé vezetett. Később, középiskolásként már célirányosan készültem az erre a pályára. Az egyetemi évek alatt persze sokszor eltévelyedtem, akartam lenni kutató, sebész, de végül rájöttem: az én küldetésem az egész embert holisztikus szemlélettel gyógyítani” – idézte fel honlapunknak dr. Antalics Gábor, hozzátéve, hogy betegeinél a mai napig törekszik a testi, lelki és szociális problémák együttes feltérképezésére. A Családorvosi Tanszéknek 1992-es megalakulása óta oktatója, de háziorvosi praxisában is kiemelt figyelmet fordít az asszisztensek sokoldalú képzésére. Célja, hogy szélesebb körben is megkedveltesse a szakmát, ezért a szakorvosjelöltek képzésében is részt vesz és több rezidenst segített már praxishoz a kerületben, sokat téve ezzel a háziorvos-utánpótlásáért is. Az oktatás mellett 24 éve látja el 17. kerületi, rákoshegyi praxisát, ahol több mint kétezer felnőtt beteg tartozik hozzá. Mint mondja, betegeit egyenrangú partnernek tekinti, de folyamatosan együttműködik a kerületi szakellátással és a területi kórház osztályaival, orvosaival is, vallja ugyanis, hogy bizonyos esetekben a konzultációkkal lehet hatékony segítséget nyújtani.

olahDr. Oláh Ilona terve mindig is az volt, hogy szülőfalujának körzeti orvosi feladatait ellátó nagyapja nyomdokaiba lépjen, soha, semmilyen más foglalkozás nem jutott eszébe. „A háziorvosi munkára készülve elsőként a leginkább átfogó tudást és tapasztalatot adó belgyógyászatot választottam, majd amikor kellő tudással vérteztem fel magam, a háziorvosi szakvizsgát is letettem” – számolt be honlapunknak. Néhány évvel később jelentkezett a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékére, és azóta is, immár húsz éve itt oktat külső munkatársként. Emellett egy 2200 fős praxist lát el Csepelen, illetve a kerületi szakrendelőben diabetológiai szakrendelést is tart. Meggyőződése, hogy a két szakma jól kiegészíti egymást: diabetológiai tudása segíti a praxisbeli cukorbetegek ellátásában, a szakrendelésen pedig sokszor általános orvosi tapasztalatára van szükség. „Hidat kell építeni a háziorvosok és a diabetológusok között, hiszen a 2-es típusú cukorbetegek ellátása egyre nagyobb kihívást jelent mindkét szakma képviselői számára” – hangsúlyozta. Véleménye szerint fontos az is, hogy a háziorvos a pácienst ne csak meglévő betegségeivel, hanem családi és szociokulturális környezetével együtt lássa és kezelje. A hatékony megelőzés érdekében emellett két évtizede rendszeresen szervez praxisában különféle szűrővizsgálatokat a helyi lakosok részére.

szabo_janosDr. Szabó János számára már hallgatóként egyértelmű volt, hogy háziorvos lesz. „Egy ideig nehezen tudtam a sok szakterület közül választani, mert sok minden érdekelt, de amikor láttam, hogy a körzeti orvosok feladata milyen sokszínű és izgalmas, ráadásul a betegségek széles spektrumával találkoznak, nem gondolkodtam tovább” – emlékezett vissza. Huszonhat évvel ezelőtt, rögtön az orvosi diploma átvételét követően indította el háziorvosi praxisát, jelenleg 2600 beteg ellátásáért felel Heves városban, Átányban pedig helyettesítő orvosként látja el a helyieket. Szülőfalujába azért is mindenképp vissza akart térni az egyetem elvégzése után, mert ott sok hátrányos helyzetű ember szorul segítségre. Tapasztalata alapján vidéken a nagyobb távolság miatt sokkal kevesebben fordulnak szakorvoshoz, így ott a háziorvosnak többféle feladatot, akár kisebb sebészeti beavatkozásokat vagy komolyabb kivizsgálásokat is el kell végeznie. Dr. Szabó János a betegellátás mellett két és fél évtizede az oktatásban is részt vesz: a Családorvosi Tanszéken 23 éve oktat, de a Pécsi Tudományegyetem rezidensképzésében és tudományos munkájában is részt vesz, évente több alkalommal pedig elsősegélynyújtó és reanimációs tanfolyamot is tart szakasszisztensek és érdeklődők számára.

Nemes-Mozer Mária

Fotó: http://evorvosa.astellasdij.hu/

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.