Egészségértés Díjat nyert a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Életmód Ambulanciájának Túl Súlyos Füzete, mely a gyermekkori elhízás kezelésére kidolgozott életmódváltást segítő programot mutatja be.

A pandémia és a koronavírussal kapcsolatos álhírdömping komoly kihívást jelentett az egészségügyi szakembereknek a kommunikáció terén is, viszont egyúttal lendületet, inspirációt is adott ahhoz, hogy új megoldásokkal, új csatornákon keresztül hiteles egészségügyi információkkal lássák el az embereket. Ennek hatására 2022-ben minden eddiginél többet, több mint 40 pályázatot értékelt az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) által elindított Egészségértésért Díj zsűrije – Endrei Judit médiaszemélyiség, a Kor-Határtalanul program megalkotója, dr. Kulja András sebész szakorvos jelölt, az Egészségértés Díj 2021-es díjazottja, valamint dr. Dávid Tamás, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke –, amely immár hetedik éve díjazta a legjobb, leginnovatívabb egészségértést fejlesztő programokat.

A mintegy 4 millió forint összdíjazású pályázat célja, hogy a legjobb programokat széles körben megismertesse, és lehetőséget biztosítson a továbbfejlesztésükre is.

A 2022-es pályázat fókuszában az egészséggel, egészségmegőrzéssel, gyógyulással kapcsolatos álhírek elleni küzdelem és a minél szélesebb rétegeket elérő, hiteles tájékoztatás állt. Az idei díjazottak – köztük dr. Gács Zsófia, a Semmelweis Egyetem endokrinológus szakorvosa – decemberben vehették át az elismeréseket.

Egészségügyi intézmény és szakember kategóriában ugyanis a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika endokrinológiai osztálya által kidolgozott életmódváltó program, és annak támogatásához kidolgozott kiskamasz kortól használható kognitív viselkedésterápiás kiadvány, a Túl Súlyos Füzet nyerte el az Egészségértés Díj fődíját. A kiadványt a célközönség olvasási szokásaihoz és nyelvi-grafikai stílusigényéhez igazították.

Az endokrinológus, dietetikus, gyógytornász, és pszichológus szakemberek által összeállított munkafüzet olyan gyakorlatokat, feladatokat tartalmaz, melyeket két orvosi találkozó között a fiataloknak otthon kell teljesíteniük, megoldaniuk.

A könyv feladatokon keresztül próbál segíteni a súlynövekedéshez hozzájáruló problémás evési szokások – mint például az érzelmi evés – elhagyásában és segít a napi rutin bevezetésében, amely a rendszeres étkezések kialakításában elengedhetetlen

– mondták az Életmód ambulancián dolgozó szakorvosok korábban honlapunknak.

Az álhírek elleni eredményes küzdelméért az Egészségértés Díj különdíját az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) projektje nyerte el, miután 25 féle Elf Bar laboratóriumi tesztjével kiderítették, hogy az elektromos cigaretták a hagyományosénál jóval magasabb nikotintartalmuk miatt jelentősen hozzájárulhatnak a fiatalok nikotinfüggőségének kialakulásához és fenntartásához, illetve egyéb akut és krónikus egészségkárosító hatásokat okozhatnak. Az intézet a különdíjjal járó pénzjutalmat jótékony célra, a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet hátterével 2017-ben alapított Légzéssel a Lélekért Alapítvány számára ajánlotta fel.

A legjobb társadalmi szervezetnek járó díjat a Vertebra Magyar Gerincsebészeti és Paraplégia Rehabilitációs Alapítvány nyerte, akik magzati csigolyafejlődési rendellenesség esetén nyújtanak komplex segítséget a leendő szülőknek.

A legtöbb közönségszavazatot az Allergia Képzett Iskola (AKI) program nyerte, amelynek célja az iskolák, óvodák és bölcsődék dolgozóinak felkészítése az anafilaxia felismerésére és annak ellátására.

Kiss Melinda Katalin
Fotó: egeszsegertes.hu

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.