Az Astellas-díj – Az év Orvosa pályázaton sokéves hagyomány, hogy nem csak a nagyközönség, hanem a szakma is elismerheti a kiemelkedő orvosok teljesítményét. A 2014-es pályázaton összesen 43-an kaptak jelölést, akik közül a szakmai zsűri az elmúlt napokban kiválasztotta a döntősök körét, mások mellett három Semmelweises dolgozót is.

RS7160_20110718-IMG_4774-scrDöntőbe jutott konzervatív jellegű eljárások kategóriában dr. Somogyi Anikó, a II. Sz Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára, illetve klinikai gyermekgyógyászat kategóriában dr. Kovács Lajos, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanársegédje és dr. Máttyus István, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika osztályvezető egyetemi adjunktusa.

Az egészségügyi intézmények szakmai vezetői, a hazai orvostársaságok, a korábban Astellas szakmai díjban részesült orvosok és az egészségügy területén működő, jelentős társadalmi kompetenciákkal rendelkező civil szervezetek évről-évre felkérést kapnak arra, hogy az adott pályázati évben legjobbnak ítélt kollégákat díjra terjesszék fel.

A továbbjutó jelöltek közül az egyes szakmai kategóriák legjobbjait a március 27-i Astellas Díjátadó Gála előtti órákban fogják kiválasztani a zsűri tagjai. A 2014-es Év orvosa pályázat szakmai zsűrijének tiszteletbeli elnöke dr. Perner Ferenc, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika professor emeritusa, elnöke pedig dr. Acsády György, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egyetemi tanára. A zsűri tagjai között van többek között dr. Schaff Zsuzsa és dr. Kulka Janina, a II. Sz. Patológiai Intézet egyetemi tanárai, valamint dr. Verebély Tibor, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanára is.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.