Lezárult a 2014-es Év orvosa pályázat és a tavaly ősszel alapított De Châtel Rudolf-emlékdíj közönségjelölési időszaka, március 6-tól két héten keresztül várják a szavazatokat. A Semmelweis Egyetem dolgozói közül nyolc jelöltre lehet voksolni, a csoportos teljesítményeket elismerő díjra pedig az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika sebészetét, a Kútvölgyi Klinikai Tömböt vagy az I. Sz. Sebészeti Klinikát választhatják a szavazók.

RS27118_20110722-IMG_5339-scrA tavaly ősszel immár nyolcadik alkalommal meghirdetett versengésre összesen 212 – az orvosok emberségét és teljesítményét értékelő, példaértékű orvos-beteg kapcsolatokat bemutató – történet érkezett, amellyel idén 123 orvos került a jelöltek közé.

A csoportos teljesítmények elismerésére tavaly ősszel alapított De Châtel Rudolf-emlékdíjra már az első meghirdetést követően 33 jelölés érkezett, a páciensek így történetük megírásával és beküldésével már egy-egy osztály teljes kollektíváját is felterjeszthették.

RS7066_20110707-IMG_2091-scrAz egyéni jelölések esetében az idei legjobbakról először a korábbi években Astellas-közönségdíjat elnyert orvosokból álló zsűri értékelése, illetve hagyományosan az internetes közönségszavazás dönt majd, a De Châtel Rudolf-emlékdíjra felterjesztett csoportok rangsorát pedig a díj alapítói határozzák meg.

A Semmelweis Egyetem egyéni közönségjelöltjei :

Dr. Abonyi Margit – I. Sz. Belgyógyászati Klinika
Dr. Bokor Attila – I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Dr. Deli Anikó – Ortopédiai Klinika
Dr. Goschler Ádám – II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika
Dr. Ónody Péter – I. Sz. Sebészeti Klinika
Dr. Toronyi Éva – Transzplantációs és Sebészeti Klinika
Dr. Somogyi Anikó – II. Sz. Belgyógyászati Klinika
Dr. Szalay Ferenc – I. Sz. Belgyógyászati Klinika

A Semmelweis Egyetem csoportos közönségjelöltjei:

– I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sebészeti Osztály

– I. Sz. Sebészeti Klinika

– Kútvölgyi Klinikai Tömb

A közönségszavazatok az alábbi linkre kattintva adhatók le március 20-ig.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem