Lezárult az Astellas-díj – az Év orvosa pályázat és a De Châtel Rudolf-emlékdíj közönségjelölési időszaka, a Semmelweis Egyetem 16 orvosára érkezett jelölés a betegektől. A jelöltekre 2016. február 26-tól lehet szavazni március 11-én 15 óráig. A szakmai zsűri a február 21-ig beérkezett jelölések alapján kijelöli a döntőbe továbbjutó történetek körét és közöttük saját rangsort állít fel. Ez a rangsor a kiindulópontja a március 11-ig zajló internetes szavazásnak, amely során kialakul a végleges sorrend. Az ünnepélyes díjátadót 2016. március 18-án rendezik.

RS125__T7C9823-scrA pályázat célja, hogy az egészségügyben megtapasztalható pozitív történetek, a különleges elhivatottságról és emberségről tanúságot tevő orvosok és gyógyító csoportok, valamint a példaértékű orvos-beteg kapcsolatok minél szélesebb nyilvánosságot kapjanak.

A 2013-ban alapított De Châtel Rudolf-emlékdíj a betegek gyógyulása érdekében végzett áldozatos munka, valamint a kiemelkedő szakmai és emberi teljesítmények csoportos elismerésére jött létre. A díjra felterjesztett csoportokat az alapítók értékelik és a díjazottról is ők döntenek.

A 2015-ös Astellas-díj – Az Év orvosa pályázatra a Semmelweis Egyetem tizenhat orvosát jelölték a betegek:

Dr. Abonyi Margit – I. Sz. Belgyógyászati Klinika 

Dr. Bokor Attila – I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 

Dr. Deli Anikó – Ortopédiai Klinika

Dr. Farkas Henriette – III. Sz. Belgyógyászati Klinika

Dr. Garami Miklós – II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika

Dr. Kiss Imre – I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika 

Dr. Kiss János – Ortopédiai Klinika

Dr. László András – III. Sz. Belgyógyászati Klinika

Dr. Nádházi Zoltán – II. Sz. Belgyógyászati Klinika 

Dr. Molnár Béla Ákos – I. Sz. Sebészeti Klinika

Dr. Müller Veronika – Pulmonológiai Klinika

Dr. Takáts Alajos – I. Sz. Sebészeti Klinika

Dr. Török Szilárd – Transzplantációs és Sebészeti Klinika 

Dr. Turcsányi Gábor – II. Sz. Sebészeti Klinika

Dr. Zaránd Attila – I. Sz. Sebészeti Klinika

Dr. Szalay Ferenc – I. Sz. Belgyógyászati Klinika 

A De Châtel Rudolf-emlékdíjra az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikát, az  I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Intenzív Terápiás Osztályát, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Újszülött Intenzív Osztályát, a II. Sz. Sebészeti Klinikát és a III. Sz. Belgyógyászati Klinikát jelölték.

A Semmelweis Egyetemről eddig kilenc orvosra érkezett szakmai jelölés (a szakmai jelölés határideje február 26.):

Dr. Farkas Kinga – Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

Dr. Kelen Kata – I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika

Dr. Kiss Imre – I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika

Dr. Krivácsy Péter – I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika

Dr. Várkonyi Ildikó – I. Sz Gyermekgyógyászati Klinika

Dr. Darvas Katalin – I. Sz. Sebészeti Klinika

Dr. Hüttl Kálmán – Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika

MOTESZ Ifjú Kiválóság Díjra jelölt orvosok:

Dr. Cseh Áron – I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika

Dr. Malik Anikó – I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika

Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.