A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) rendelkezései alapján a Semmelweis Egyetemnek a 2021. évre vonatkozó éves informatikai beszerzési és fejlesztési tervet kell benyújtania a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. által üzemeltetett portálon. Az adatszolgáltatás feltöltésének határideje 2020. szeptember 30. napja.

Kérem a szervezeti egységek vezetőit, hogy a helyi informatikáért felelős munkatársak bevonásával, és az Informatikai Igazgatóság közreműködésével a mellékelt adatgyűjtő lapokat 2020. szeptember 11. napjáig küldjék meg Delényi Gabriella beszerzés-tervezési és minősítési osztályvezető részére, a delenyi.gabriella@semmelweis-univ.hu elektronikus címre.

Felhívom szíves figyelmüket, hogy a tervezéskor az összes informatikai igényüket vegyék figyelembe, vagyis az orvosi eszközökhöz szükséges szoftvereket, licenceket, illetve minden egyéb célszoftvert legyenek szívesek a tervben feltüntetni.

A kitöltéssel kapcsolatban a beszerzési jellegű kérdésekben a Beszerzési Igazgatóság részéről Delényi Gabriella (+36/20-8250167), az informatikai eszközök és szolgáltatások kategóriákba sorolásában és műszaki kérdésekben az Informatikai Igazgatóság részéről Kaszás Sándor (+36/20-6701094) nyújt segítséget.

 

Budapest, 2020. augusztus 13.

 

 

   

Baumgartnerné Holló Irén

                                                                                                                                                                    Informatikai terv_SE