Az igazságügyi pszichiátria története klinikánkon
Európában természettudományos alapokon nyugvó igazságügyi elmekórtanról a tudományos pszichiátria kialakulásától, vagyis a XVIII. század második felétől beszélhetünk.
Az egyetemünk jogelődjének számító Nagyszombati Egyetem 1770-ben megalakult Orvosi Karán a törvényszéki ismereteket – a középkori olasz egyetemek mintájára – az „anyaszakmák” oktatták. 1791-ben a magyar országgyűlés a kor szellemének megfelelő törvények, köztük új büntetőtörvénykönyv megalkotását rendelte el. Ez az 1791-92-ben elkészült törvényjavaslat számos törvényszéki orvosi vonatkozású tételt is tartalmazott. Ekkor merült fel, hogy az orvosszakértői vizsgálatokat csak megfelelően képzett orvostól lehet megkövetelni. A Helytartótanács ezért 1793-ban rendeletileg utasította a pesti egyetem orvoskarát önálló törvényszéki orvostani tanszék felállítására. 1793-ban – mint önálló tantárgy – bevezetésre került az „Államorvostan”, mely törvényszéki orvostant és orvosi közigazgatástant oktatott (első előadói az elméleti orvostan, vagyis a belgyógyászat tanárai voltak. A budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán 1816-ban alakult meg az „Államorvostan” Tanszék.(1)
1947. június 19-én a pesti orvoskar igazgatója, Stáhly Ignác kijelentette, hogy ”A jelen korban, amidőn tudni illik az észbetegek orvoslására különös figyelem fordíttatik, továbbá orvostörvényszéki kérdések miatt is, igen kívánatos, hogy az elmegyógytan részére legalább egy rendkívüli tanszék létesíttessék.” Az elmegyógyászat így polgárjogot nyert a medicinán belül, és bekerült a hivatalos tantárgyak közé.(2)
1858-ban megjelent az első magyar nyelvű pszichiátria tankönyv, melynek szerzője a magyar tudományos pszichiátria megalapítójának tartott Schwartzer Ferenc volt. Könyvének „A lelkibetegségek általános kór- és gyógytana törvényszéki lélektannal” címet adta és azt is megjelölte, hogy kiknek szánta segédeszközül: „orvosok, egészségügyi hivatalnokok és törvényszéki bírák számára”. (3)
Az 1876. évi Közegészségügyi Törvény a körorvost („közhivatali orvost”) közigazgatási elmekórtani és törvényszéki elmeszakértői feladatokkal látta el: feladatuk lett az elmebeteggé nyilvánítás, ezen belül a gyógyíthatóság és a közveszélyesség megállapítása, a tébolydába irányítás, valamint polgári és büntetőügyekben véleményadás is. Egyre fontosabbá vált tehát, hogy az egyetemi képzés során a leendő orvosok elmekórtanból is megfelelő képzést kapjanak. (2)
Egyetemünk Orvoskarán 1882-ben megalakult az „Elmekór- és gyógytani Tanszék”.
Első tanszékvezetője 1882-1901-ig Laufenauer Károly lett, aki egyben a jogi kar egyetemi magántanáraként ott igazságügyi elmekórtant oktatott. Előadásai alkalmával felhívta az orvostanhallgatók figyelmét az elmekórtan fontosságára mind a „törvényszéki és más hivatalos ügyekben mind az orvosi gyakorlatban”. (3,4) Az igazságügyi (forenzikus) és a gyógyító pszichiátria kezdettől fogva elválaszthatatlan kapcsolatban állt egymással. Szintén elválaszthatatlan volt egymástól a törvényszéki elmekórtan oktatása és művelése is. Az elmekórtan hazai vezető képviselői oktatták a jogi kar hallgatóit is „törvényszéki lélek és elmekórtan”-ra:
1865-től Niedermann Gyula – Schwartzer Ferenc tanítványa, aki később a Lipótmezei Magyar Királyi Országos Tébolyda második igazgatója lett (6), 1885-től pedig Babarczi Schwartzer Ottó, aki az „igazságügyi Orvosi Tanács”-ról szóló törvényjavaslat kidolgozója és Krafft Ebing Richárd „ A törvényszéki elmekórtan tankönyve” című művének magyarra fordítója volt.
10 évvel az elmekórtani tanszék megalakulását követően 1892-ben létrejött Egyetemünkön Moravcsik Ernő Emil vezetésével a Törvényszéki elmekórtani és lélektani tanszék. Abban az időben heti öt órában (!) oktatták a törvényszéki elmekórtani ismereteket. (2)
Moravcsik Ernő Emil 1883-1889-ig Laufenauer Károly mellett dolgozott. Pályája kezdetétől érdeklődött a pszichiátria igazságügyi vonatkozásai iránt. 1887-től a Budapesti Törvényszék elmeorvos szakértője lett. Feladata volt az „elmebeteg bűntettesek” felismerése és „beszámíthatóságuk fokozatának minősítése”. A Jogi és Államtudományi Karon törvényszéki elmekórtant és lélektant adott elő. Az 1888-ban megjelent „Gyakorlati elmekórtan” című könyvében a pszichiátriai gyakorlatnak az igazságszolgáltatás keretében történő felhasználásával is foglalkozott.
A tanszék, mivel az „elmekórtani tanszék” és klinika épülete még nem készült el, a Törvényszéki Orvostani Intézet két helyiségében kapott helyet. Az egyikben az „élőkön történő vizsgálatok”, a másikban „antropológiai és egyéb tudományos búvárlatok” zajlottak. A Képviselőházi irományok 1896-ban„a jelenleginél megfelelőbb, végleges elhelyezésre váró” tanszékek között említi az elmekórtani és a törvényszéki elmekórtani tanszéket is, mely szerint „Ezekről gondoskodni a jövő feladatát képezi és a közoktatásügyi bizottság bizik a törvényhozás és a kormány bölcseségében, mely bizonyosan módot fog találni arra, hogy az államháztartás fokozatos javulásával ezekre a culturalis czélokra is a megkívánt összegek rendelkezésre álljanak.” (3)
1894-ben Moravcsik Ernő az Igazságügyi Orvosi Tanács és Törvényszéki Orvosi Vizsgálóbizottság tagja lett. Ebben az évben a nagyobb mértékben közveszélyes elmebetegek megfigyelésére és gyógyítására az igazságügy minisztérium egy ideiglenes elmeosztályt állított fel, 1895-ben pedig megbízást adott Moravcsik Ernő Emilnek az elmebetegségre gyanús letartóztatottak megfigyelésére szolgáló osztály kialakítására. A leendő Országos Megfigyelő Intézet (IMEI) tervezésénél egyrészt az őrzés különleges, biztonsági berendezéseit és létszámnormáját, másrészt pedig a pszichiátriai gyógyításhoz szükséges felszereléseket kellett figyelembe vennie. Ennek eredményeként 1896-ban a gyűjtőfogház mellett egy állandó, az akkori igényeknek megfelelően modern országos megfigyelő és elmegyógyító intézet létesült 140 beteg befogadására. Az intézet első igazgatója Moravcsik Ernő Emil egyetemi nyilvános rendes tanár lett. (2,6)
1902-ben – Laufenauer Károly halálát követően – Moravcsik Ernő Emilt bízta meg a Kar az Elmekórtani Tanszék vezetésével is, így az „Elmekór és Gyógytani” valamint a „Törvényszéki Elmekórtani és lélektani” Tanszékek egybeolvadtak. A két tanszék 1908-ban foglalhatta el méltó helyét a külső klinikai tömbben felépült új épületben.
Ekkor a tanszéken még mindig heti 2 órában folyt a törvényszéki pszichiátria oktatása is. Moravcsik mellett munkatársai és tanítványai: Németh Ödön, Balassa László, Kluge Endre voltak a tantárgy előadói. (3)
A terület különös jelentőségét az adta, hogy a bíróság az akkori törvények értelmében bármely gyakorló orvost felszólíthatott arra, hogy a beszámíthatóságról véleményt adjon, a törvényszéki- és börtönorvosok részére pedig kötelezően előírta a törvényszéki orvosi vizsgát, melynek részét képezte a törvényszéki elmekórtan is. (2)
Moravcsik tudományos életművének jelentős részét képezik a törvényszéki elmekórtan témájában megjelent közleményei. Publikált a forenzikus pszichiátria, a börtönpszichiátria, a bűnügyi lélektan, és a gyermek kriminállélektan témáiban. Különösen jelentősek voltak a „korlátolt beszámíthatósággal” és ezen belül „ az ép és kóros határa között álló lelkiállapotokkal” foglalkozó munkái. Igazságügyi témájú volt még Az ellenállhatatlan erő mint a beszámítást kizáró ok, A cselekedetek rendellenes indító okai, A gyermekkorban lévő bűntettesekről, A fogságban fejlődő elmebetegségről, A degeneráltság szerepe a bűncselekmények aetiológiájában, A fogság szerepe az elmebetegségek aetiológiájában, A korlátozott beszámítási képességű és megrögzött iszákos bűntettesek elhelyezésének kérdése, A bűncselekményt elkövető elmebetegek és elmebeteg fegyencek elhelyezése, A társadalom védelme a bűntettesek ellen, A tanúvallomások pszichológiája című közleménye.(3) 1901-ben jelent meg Sólyom Andorral írott, Az orvos szerepe az igazságügyi közszolgálatban című közös művük.
A klinika következő igazgatója 1925-1935-ig, a nemzetközi hírnevű agykutató intézetét a klinikába beintegráló Schaffer Károly ugyan nem fejtett ki igazságügyi pszichiátriai tevékenységet, azonban egyik korábbi munkatársa munkásságához kötjük a magyarországi kísérletes pszichológia és a gyógypedagógiai pszichológia megszületését. Ranschburg Pál (a Laufenauer, majd Schaffer mellett dolgozó, 29 éves pszichiáter-neurológus) 1899-ben létrehozta kísérleti pszichológiai laboratóriumát. Kutatta a mentális retardáció kriminálpszichológiáját, melynek során a vallomástétel pszichológiai problémáit vizsgálta: hazugság, tétova válasz, szuggesztibilitás problémáját. Számos elhagyott/elhanyagolt, bántalmazott fiatalt és fiatalkorú bűnözőt vizsgált az I. Világháború előtt. Gyermekvédelmi hálózat számára útmutatót készített ezen gyermekkorúakkal való foglalkozáshoz. Szorgalmazta a fiatalok szomatikus és pszichiátriai vizsgálatát, mielőtt nevelőintézetbe kerülnének, ahol gyógypedagógiában is járatos pedagógusokra bízassanak. Szorgalmazta, hogy a mentálisan retardált és pszichopátiás fiatalkorúak pszichiátriai intézetbe kerüljenek.
Benedek László, a tanszék negyedik igazgatója 1936-1945-ig „Az ún. „sérüléses idegesség”-ről, annak határterületéről és balesetbiztosítási vonatkozásairól” írt részletes monográfiát. (2)
1946-1951-ig Horányi Béla volt a Klinika igazgatója, majd rehabilitálását követően 1957-től a két részre szakadt Intézet és tanszék I. számú felének vezetője.
Nyírő Gyula tanszékvezetői tevékenységében (1951-1966). is fontos szerepet kapott az igazságügyi pszichiátria gyakorlása és oktatása egyaránt. Az elmeszakértői gyakorlatot a pszichiátriai tevékenység elengedhetetlen részének tekintette. Részt vett az 1940-es években az Elmebetegügyi törvénytervezet megalkotásában, mely szerint a beteg emberi méltósága sérthetetlen. Évtizedeken át volt aktív tagja az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának. Tringer professzor így emlékezett az akkori időkre: „Az itt folyó szakmai vitákban mindig nagyon aktívan vett részt. A kéthetente szerdán tartott ülések szinte a klinika életének részévé váltak azáltal, hogy az érdekesebb eseteket a professzor a következő napok osztályos vizitjein 
elővezette, s a belőlük levonható tanulságokat is elénk tárta. Munkatársai közül többeket (pl. Huszár Ilonát és Tringer Lászlót is) elindította azon az úton, mely munkásságuk jelentős összetevőjévé tette az igazságügyi pszichiátriát. Nyírő tevékenységére a Bizottság tagjai még évtizedekkel halála után is vissza- visszaemlékeztek.” Azt tanította, hogy a mentális betegség mellett is van morális felelősség és ugyanakkor mentálisan egészséges személy is kerülhet korlátozott beszámíthatóságot eredményező tudati állapotba. (3)
Nyírő Gyula munkatársai közül 1971-ben Szobor Albert írt összefoglaló tanulmányt az affektív állapotok igazságügyi elmekórtani értékeléséről.
A 1960-as évek elején nagy változás történt hazánkban az igazságügyi pszichiátriai szakértői tevékenység szervezetében és működésében egyaránt. A jog oldaláról felmerült az az igény, hogy „jöjjön létre az élethivatásként, főfoglalkozásban végzett, egységes módszertani elvek szerint működő, az igazságügyi célokat szolgáló igazságügyi szakértői szervezetrendszer.”” Megfogalmazódott azonban a fő foglalkozású szakértés veszélye is, a hivatalnokká válás, a tudományos tapasztalati elmélyedés, a szakma alapos nyomon követhetőségének hiánya a napi rutin mellett.”(1)
Ennek eredményeként napjainkra 10 olyan igazságügyi szakértői intézet jött létre országszerte, ahol igazságügyi pszichiátriai szakértői tevékenység is zajlik. Ezek közül három az egyetemek Igazságügyi Orvostani Intézete lett (Debrecen, Szeged, Budapest).
Az új folyamat eredményeképpen 1971-től Egyetemünk Igazságügyi Orvostani Intézetében megkezdődtek az „élőszemély” vizsgálatok is. „Az elmeorvos-szakértői munkához két elmeorvos-szakértői státussal bővült az intézet létszáma. A klinikai vizsgálatok szakértői hátterét az egyetemi klinikák orvosai biztosították.”(1)
Juhász Pál, a klinika 1967-1984 közötti igazgatója az akkori szabályozáshoz igazodva szorgalmazta, hogy munkatársai betegellátó tevékenységük mellett a szakértői intézetté vált Igazságügyi Orvostani Intézetben végezzenek igazságügyi pszichiátriai szakértői tevékenységet is. Vezetése alatt jelentős átalakítások történtek a klinika struktúrájában, „1968-ban valamennyi pszichiátriai osztály ajtaját kinyittatta”, a klinika részlegein is megjelent a pszichiátrián belül rohamosan előretörő specializálódás: „Az általános profilú osztályok helyett speciális osztályokat alakított ki, melyekhez markáns betegellátási és kutatási profillal rendelkező laboratóriumokat szervezett.”
A klinika számos munkatársa végzett intenzív elmeszakértői tevékenységet, illetve farmakológiai szakkérdésekben is gyakran kérték fel a Klinikát véleményadásra. (3)
1985-től 1994-ig Magyar István volt klinikánk igazgatója. Személyében ismét az igazságügyi pszichiátria terén aktív tevékenységet kifejtő vezető állt a tanszék élén. Kandidátusi disszertációjában az igazságügyi elmeszakértés katonai vonatkozásaival foglalkozott. (3)
Ebben az időszakban Huszár Ilona, Magyar István és Kuncz Elemér összefoglaló tankönyvet alkottak „Igazságügyi elmekórtan” címmel.
1994-2004-ig, Tringer László Klinikaigazgatása alatt új rendszerű ráépített igazságügyi pszichiátria szakképzés lépett életbe. Tringer László, Huszár Ilona és Kuncz Elemér nevéhez fűződik a követelményrendszer kidolgozása és a szakképzés elindítása.
Több évtizedes elmeorvosi szakértői tapasztalataikat összefoglalva Huszár Ilona és Kuncz Elemér 1998-ban megjelentették igazságügyi pszichiátriai kiadványuk bővített, átdolgozott kiadását, hozzájárulva ezzel a mindennapi szakértői munka színvonalának emeléséhez és az egységesebb szakértői gyakorlat kialakításához.
Tringer professzor az Egészségügyi tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának (ETT IB) referenseként, póttagjaként, majd, éveken át rendes tagjaként tevékenykedett. Klinikánk számos tagja végzett rendszeres referensi tevékenységet az ETT IB számára (például Rajna Péter, majd az igazságügyi pszichiátriai szakképesítés megszerzését követően Farkas Márta és Baran Brigitta).
Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága (Budapest, 2000. december 20.) (a pszichiáter tagokat kiemelés jelöli)
Álló sor balról jobbra: Dr. Nagy László, Dr. Háromszéki Ilona, Dr. Buris László, Dr. Fráter Rózsa, Dr. Gomba Szabolcs, Csillag Ilona, Dr. Kuncz Elemér, Dr. Szűcs Rozália, Dr. Lampé László, Dr. Varga Tibor, Dr. Asztalos Miklós, Dr. Keller László, Dr. Faller József, Dr. Jákó János, Dr. Darvas Katalin, Dr. Salacz Tamás, Dr. Szabó István, Dr. Krajcsovics Pál.
Ülő sor balról jobbra: Dr. Tringer László, Dr. Sótonyi Péter, Dr. Berentey György, Dr. Szécsény Andor és Dr. Papp Zoltán
A 2000-es évek elején fokozódott a szakértői tevékenység iránti igény. A növekedés részben mennyiségi természetű volt, a pszichiátriában is tapasztalható pereskedési hajlam fokozódása (litigation crisis) a munkaképesség vitatása következtében. Klinikánk ezidőben is jelentős szakértői munkát folytatott eseti felkérésekre, szakmai testületek, hivatalos szervek részére. A klinika igazgatóját például rendszeresen felkérték arra, hogy pszichiátriai kérdésekkel foglalkozó nemzetközi miniszteri értekezleteken működjön közre a felszólalás előkészítésében. Szakvéleményt kértek fontos nemzetközi, vagy hazai dokumentumokról. Hasonló igény az egyetem vezetői részéről is felmerült. Az Országos Orvosszakértői Intézet pedig kifejezte azt az igényét, hogy bonyolult pszichiátriai elemzést igénylő esetekben, ahol egymásnak ellentmondó szakvélemények állnak rendelkezésre, klinikánk véleményére kíván támaszkodni. 2004-ben ennek megfelelően számos megkeresést kaptunk, munkaképesség elbírálása céljából. Az intézet kifejezte azt a készségét is, hogy szívesen támogatná, ha egy szakértői csoportot alakítanánk ki. (7)
Az Országos Orvosszakértői Intézet részéről felkérést kaptunk egy szakértői kézikönyv pszichiátriai fejezetének megírására, figyelembe véve a legújabb európai szabályozásokat. Az Irányelvek a funkcióképesség, a fogyatékosság és a megváltozott munkaképesség véleményezéséhez című kiadvány, melynek 11. Pszichiátriai károsodások című fejezetét Tringer László, Huszár Ilona, Kuncz Elemér írták, 2004-ben megjelent és a 2012. évi rendeletmódosítás óta is ez szolgál korszerű elméleti útmutatóul a munkaképesség csökkenés pszichiátriai szempontú megítéléséhez.
2004-ben Tringer professzor megalapította a Klinika Szakértői Csoportját, melynek vezetésével Farkas Mártát bízta meg.
Bitter István professzor, a Klinika akkori igazgatója – Farkas Márta távozását követően –2009-ben Baran Brigittát bízta meg a szakértői csoport vezetésével. Bitter professzor szorgalmazta a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport erőfeszítéseit az elmemegfigyeléseknek az OPNI bezárását követő egységesítése, szakmai standardjainak kidolgozása érdekében. Támogatja a terület tudományos művelését, illetve aktívan részt vállal az igazságügyi pszichiátria szakorvosképzésben elősegítve a modern pszichiátriai szakkifejezések, gyógymódok, kutatási eredmények átültetését a forenzikus pszichiátriai gyakorlatba. A Klinika intenzív tudományos aktivitása lehetőséget kínál a hagyományosan erős hazai forenzikus pszichiátriai tevékenység naprakész bizonyítékokkal történő alátámasztásához.
Források:
1. A magyar törvényszéki- igazságügyi orvostan története szerk: Sótonyi Péter Medicina Kiadó 2009.
2.Pisztora Ferenc: Fontosabb pszichiátriai irányzatok Magyarországon a 19. század második és a 20. század első felében in: A pszichiátria magyar kézikönyve szerk: Füredi János, Németh Attila, Tariska Péter Medicina Budapest, 2009.
3. A Balassa utcai klinikák 100 éve szerk: Bitter István, Huszá Ilonar, Szirmai István Semmelweis Kiadó 2008.
4. Nádudvary Győry Tibor: Az orvostudományi Kar története. 1770-1935. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1936.
5. Huszár Ilona, Kuncz Elemér: Igazságügyi pszichiátria Medicina Könyvkiadó 1998.
6. Keller Éva: Előszó – in: Igazságügyi pszichiátria szerk: Kuncz Elemér Medicina Kiadó 2011.
7. Tringer László: A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Szakértői csoportja – alapító dokumentum 2004.