Problémás esetem

2 responses to “Problémás esetem”

1. Szerintem a kulcs kifejezés az „elvárható gondosság” lehet, vagyis az illető kolléga figyelembe vett-e minden olyan tényezőt a kockázatbecsléshez, amelyet a szakmai szempontok ajánlanak,illetve előírnak. A sebészeti beavatkozásoknak például van egy általánosan elfogadott kockázata / sebgennyedés, bizonyos anatómiai képletek nem kívánt elvágása, stb./és ha a sebész megfelelően járt el, akkor a nem kívánt következményekért nem vonható felelősségre. Ezeknek a betartandó szempontoknak a meghatározása a mi szakmánkban persze lényegesen nehezebb. Természetesen a pszichiátert nem lehet teljes mértékben felelőssé tenni a betege autoagresszív, vagy heteroagresszív cselekményeiért. A felelősség annál nagyobb lehet, minél inkább súlyos /pszichotikus /tünetekkel összefüggésben jelentkezik a violens cselekmény. Szerintem a „gondosságot” egy perben a minél több figyelembe vett – és írásban rögzített- szempont igazolhatja. A szuicidológiai konzíliumok esetében például törekszünk arra a kollégáimmal,hogy a páciens esetében az öngyilkossági veszélyeztetettség megítélésébe minél több szempontot vonjunk be, ha kell hívjuk fel a hozzátartozót, esetleg akár a pszichiáterét, gondosan vegyük fel a családi anamnézist, stb.,stb.,stb. Persze a mai egészségügyben tapasztalható viszonyok, a túlterheltség, a sokszor méltatlan munkakörülmények nem segítik az alapos szakmai munkát.
   P.s. Jó volna a franciaországi ügy részleteiről többet tudni!
   Üdvözlettel: Szilágyi Simon

2. Kedves Kollégák!
   Idemásolom a cikknek a Psychiatric Times magyar kiadásában megjelent fordítását, melyet az alábbi helyen lehet elérni.
   http://pszichiatria.olo.hu/cikkek/a-pszichiater-felelossege-eliteltek-egy-francia-pszichiatert-a-paciense-altal-elkovetett-gyilkossagot-kovetoen-pt

   Lapszám: Psychiatric Times | 2013 | 3. szám
   Szerző: Carol Jonas
   A pszichiáter felelőssége: elítéltek egy francia pszichiátert a páciense által elkövetett gyilkosságot követően

   2012. december 18-án a marseillesi büntető bíróság 1 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az 58 éves pszichiátert, Daniele Canarelli-t. Dr. Canarelli-t bűnösnek találták többszörös orvosi mulasztás és kötelességszegés vádjában, miután egy betege, Joel Gaillard 2004. március 9-én megölte a 80 éves Germain Trabuc-ot. A bíróság további 7500 és 1000 euró kifizetésére kötelezte dr. Canarelli-t, amelyet az áldozat két fiának köteles megadni.

   A francia pszichiátereknek ritkán kell keresetekkel szembesülniük. Azokban az esetekben, amikor a beteg kárt okoz egy harmadik személynek, a kórház vagy a biztosító szokta vállalni a felelősséget és az okozott kárt megtéríti. Az olyan jogi esetek, amelyek a pszichiáter bebörtönzésével végződnek, rendkívül ritkák. Talán ez is az egyik konkrét oka annak, hogy miért okozott az eset Európa-szerte akkora felzúdulást.
   Néhány háttér-információ az esethez: Joel Gaillard közel 4 évig (2000–2004 között) volt dr. Canarelli betege. Ez alatt az idő alatt Gaillardot több alkalommal és kötelező jelleggel hospita­li­zálták családja vagy a helyi szociális hálózat kérésére.
   Azon a napon, amikor Gaillard meggyilkolta Trabuc-t, „próbaidőn” volt és ambuláns betegként kezelték. Ennek következtében Gaillardért a pszichiátria törvényi felelősséget vállalt. A bűntény előtt 20 nappal dr. Canarelli elrendelte betege rehospitalizációját, de Gaillard megszökött a megbeszélés alatt.
   A bíróság szá­mos és ismétlődő döntési hibát talált dr. Canarelli tevékenységében. A tárgyalás egy bizonyos pontján a bíróság kimondta, hogy „a törvény nem követeli meg a szakorvosoktól az eredményekre való kötelezettséget” illetve „olyan hogy előrelátható és hogy zéró kockázat nem létezik”. Ugyanakkor a bíróság biztosította a pszichiátriai szakmát, hogy ez az eset nem vonatkoztatható a teljes szakmára. Ugyancsak elhangzott, hogy „itt a bíróság nem a pszichiátriát ítéli el, hanem egy olyan nagyon különleges esetben hoz döntést, amelyben a kezelőorvos mulasztásairól van szó.”
   A gondatlanság vádját is felhozták dr. Canarelli ellen. A vád kiemelte, hogy a 4 éves kezelést a „minden kétséget kizáró, egymást követő hibák jellemezték” és hogy „az orvos hozzáállása, rálátása a vaksághoz hasonlított.” Ezeket a vádakat a következőkre alapozták.
   A terápia folyamán „az eszkalálódó és egyre gyakoribbá váló agresszív cselekedetek” ellenére dr. Canarelli makacsul ragaszkodott a saját maga alkotta terápiás célokhoz és figyelmen kívül hagyta az ilyen és ehhez hasonló fenyegető jeleket. Nem kérdőjelezte meg módszereit és nem változtatott céljain. Ezáltal segítette vagy ő maga hozta létre azt a helyzetet, amely a bűncselekmény megvalósulásához vezetett.”
   „Az orvos ugyancsak hibázott a korrekt diagnózis felállításakor.” Ez a kijelentés vitatható, ugyanakkor beszámolók alapján dr. Canarelli kizárta a betegnél pszichózist, amit minden más, a beteget vizsgáló orvos felállított, csakúgy, mint a bíróság számára kijelölt orvosszakértő is.
   A bíróság egyértelmű eltérést talált dr. Canarelli terápiás céljai és más orvosok minden részletre kiterjedő leírásait illetően. A részletes leírások és a mentális zavar természete alapján azonnali és feltétel nélküli hospitalizáció lett volna javasolható. A beteg ismétlődően tiltakozott kór­házi felvétele ellen, amelyet számos, nevét is vállaló vizsgáló több alkalommal is megerősített.
   Dr. Canarelli ragaszkodott a kitűzött terápiás célokhoz és egymás utáni hosszabb, kórházon kívüli kimenőt engedélyezett betegének. Ezek az alkalmak 2003 októberében kezdődtek az „alarmírozó esetek és figyelmeztetések” ellenére.
   Dr. Canarellit azzal is megvádolták, hogy 2001-ben hibás döntést hozott azáltal, hogy figyelmen kívül hagyta kollégái tanácsait, miszerint betegét át kellene helyezni egy speciális intézetbe. (Ebben az időben Franciaországban 4 olyan intézmény volt, amely az extrém esetekkel foglalkozott.) Szintén nem foglalkozott kollégái azon kérésével, hogy a beteget adják át egy másik kezelő teamnek.
   2004 januárjában és februárjában dr. Ca­narelli riasztó visszajelzéseket kapott a mentális egészségügyi központtól és a páciens családjától. Ennek ellenére „semmi konkrét következtetést nem vont le ezekből az információkból, sőt nem is kezelte azokat helyén, amikor tanácsadási céllal találkozott betegével, 2004. február 29-én.
   Dr. Canarelli azzal próbálta igazolni magát és a kényszerítő erejű intézkedések mellőzését a kezelés időtartama alatt, hogy „a beteggel meg kell teremteni, majd fenntartani a bizalmi kapcsolatot.” A bíróság nem osztotta ezt a nézetet és úgy érvelt, hogy a terápiás szövetség valóban kulcsfontosságú, de a bizalmi kapcsolat nem lehet a végcél, mivel csak a beteg adherencében és a jobb kimenetelben van jelentősége.
   Dr. Canarelli elítélése többé-kevésbé a büntető törvénykönyv 121-3 cikkelyének alapelvein nyugszik. A bíróság szerint a műhibák sorozata vagy a gondatlansági esetek igazolják az orvos 1 éves felfüggesztett börtönbüntetését.
   Az eset kapcsán a szorongás egyre jobban terjed a francia pszichiáterek körében. Innentől kezdve ugyanis kötelesek kezelni betegeik „veszélyességét” is – persze csak akkor, ha képesek előre jelezni és semlegesíteni az esetleges veszélyeztető cselekményeket. Az eset a 2011-803. számú törvény megalkotásához is vezetett. A törvény célja egy biztosíték, hogy a potenciálisan veszélyes pszichiátriai betegekre figyelnek és nyomon követik őket.
   A törvény miatt az „kimenők” helyét a „feltétel nélküli ambuláns ellátás” vette át. Elviekben a törvény nagyobb intervenciós tevékenységet engedélyez a pszichiátriai teameknek. Ezzel párhuzamosan növeli az orvosok felelősségét, nagyobb áttekinthetőséget igényel (módszertan, a kezelés dokumentálásának helyszínei, több és frekventáltabb vizit, tanácsadás stb.) és kötelezi az ellátókat a hatóságok értesítésére, amennyiben egy beteg nem megfelelően követi a kezelési tervet. A francia pszichiáterek teljesen jogosan úgy vélik, hogy az újszerű, törvényileg kötött kontextus miatt az ellenük irányuló keresetek, perek száma emelkedni fog.

   A szerzőkről

   Dr. Honas a tours-i egyetemi kórház pszichiátere és az orleansi fellebbviteli bíróság pszichiátriai szakértője. Dr Abu az angersi fellebbviteli bíróság pszichiátriai szakértője és a lavali kórház felnőtt pszichiátriai részlegének dolgozója. …

   A francia btk. 121-3. cikkelye: Amennyiben egy pszichiátriai
   beteg árt valakinek…

   A törvény megszegése, a gondatlanság, a kötelesség elhanyagolása vagy megsértése azokban az esetekben, amikor rendelkezésre áll a megfelelő kezelés és biztonság, amint az a szabályozásban és a törvényben le van írva, és megállapítható, hogy a cselekvő nem tesz eleget kötelezettségének tekintettel annak képességbeli, funkcionális következményeire, az vizsgálatot von maga után.
   A fent írottakat alapul véve, az a személy, aki nem szándékosan okozott kárt, de előidézte vagy segített előidézni azt a helyzetet, amely a károsodás megjelenéséhez vezetett; továbbá az a személy, aki nem tette meg a szükséges lépéseket a károsodás elkerülésére, az büntetőjogilag felelős, amennyiben meghatározható, hogy vagy nyilvánvalóan és szándékosan ártott azáltal, hogy nem tett eleget a törvényben vagy szabályzatban foglaltaknak; vagy saját kötelezettségszegésének következtében olyan komoly veszélynek tett ki másokat, amely ellen azok képtelenek védekezni.

   Kommentár, James L. Knoll

   Engedjék meg, hogy megköszönjem dr. Jonas-nak és dr. Abu-nak, hogy beszámoltak erről a nem mindennapi esetről, amely nagymértékben érinti a pszichiátriai felelősség kérdését Franciaországban. Biztonsággal állíthatom, hogy nem vagyok a francia jogrendszer szakértője, így hát távol kell tartsam magam a jogi procedúrák kommentálásától. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy ez az eset és annak utóhatása hordozza az összes ismertetőjelét azoknak a riasztó eseteknek, amelyekkel az USA-ban olyan közeli kapcsolatba kerültünk. Ezek a következők:

   Reaktív törvényhozás válaszul egy tragédiára.
   A betegek kontrollálásával kapcsolatos felvetések és a veszélyeztetés előjelzése.
   A pszichiáterek fokozott félelemérzete.

   Az amerikai pszichiátereknek képesnek kell lenniük az együttérzésre a közelmúltban történt nagyszámú tragédia kapcsán, amelyek új, rövid időn belül kreált törvényekhez vezettek, amelyek közvetlen hatással vannak az elmeorvosi gyakorlatra, megbízhatóságra és a harmadik fél védelmének kötelezettségére. A Sandy Hook tragédia kapcsán New York városa összehangolt erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az első olyan tagállam legyen, ahol átviszik a mentálhigiéniára vonatkozó törvény azon változtatását, amely arra irányul, hogy „garantált legyen az, hogy mentális zavarral küzdő illetve veszélyeztető egyén ne tudjon lőfegyvert szerezni és tartani”, amint ez a 2013-as NY SAFE egyezményben szerepel. Az egyezményt gyorsan megszavazták, mindenféle felvezetés vagy mentális egészségügyben dolgozókkal való tanácskozás nélkül.
   Végezetül, a francia jogrendet illető ismereti hiányosságaimtól eltekintve, nem tudok átsiklani afölött a szimbolikus irónia felett, amely ebből a cikkből kiolvasható: egy pszichiátert börtönbüntetésre ítéltek, mert egy betege bűncselekményt követett el. Ez úgy hangzik, mintha a társadalom azt várná el tőlünk, hogy az ilyen és ehhez hasonló személyeket olyan sürgősen kezeljünk, hogy egyből a bőrükbe bújunk és magunkra vesszük a vétkeiket, majd büntetőleg elszigetelésbe vonulunk. Miféle kezelés mehet végbe egy ilyen restriktív környezetben? Azt gondolom, ilyen csak korlátozott számban, kellő körültekintéssel lehetséges.