A Szent Rókus Klinikai Tömb 145 dolgozójának ítélték oda a Semmelweis Hőse oklevelet és porcelán plakettet a koronavírus-járvány ideje alatt végzett munkájáért. A kitüntetést dr. Merkely Béla rektor és dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a Klinikai Központ elnöke adta át. Ceremónia keretében megkoszorúzták Semmelweis Ignác szobrát is, mely a Szent Rókus Klinikai Tömb épülete előtt áll.

„Önök mindannyian kiemelkedő szerepet vállaltak a koronavírus elleni küzdelemben: a tömb nemcsak COVID-ellátóként, PCR szűrőállomásként és az egyetem egyik legnagyobb oltópontjaként működött, de ezzel párhuzamosan a pandémia teljes ideje alatt folytatódott itt a nem covidos krónikus és ápolási ellátás is” – fogalmazott a ceremónián dr. Merkely Béla. A rektor hozzátette: mindez hatalmas helytállást és áldozatvállalást követelt az itt dolgozóktól, de Semmelweis Polgárokhoz méltó módon bebizonyították, hogy számukra a betegek a legfontosabbak. „Büszke vagyok rá, hogy rektorként egy ilyen összetartó, elhivatott közösséget vezethetek” – emelte ki.

A rektor rámutatott: a Semmelweis Hőse díjat a Klinikai Központ elnökével, dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettessel együtt azért alapították, hogy így jutalmazzák mindazokat a munkatársakat és hallgatókat, akik részt vettek az egyetem koronavírussal összefüggésben kezelt betegek ellátásában, diagnózisában, vagy háttértámogatóként segítették ezt a munkát.

Az elismeréssel járó oklevelet és porcelán plakettet először a Szent Rókus Klinikai Tömb 145 dolgozójának ítélték oda, akik ünnepélyes keretek között vehették át a díjat a Semmelweis Szalonban dr. Merkely Bélától és dr. Szabó Attilától. A Semmelweis Nap alkalmából a Szent Rókus Klinikai Tömbnél megkoszorúzták Semmelweis Ignác szobrát is.

Galéria

7kép

A Semmelweis Egyetemen egy év alatt mintegy 6 ezer fekvő- és 6 ezer járóbeteget láttak el a koronavírussal összefüggésben – hangzott el a rendezvényen. „Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a gyors reagálásra és a példaértékű helytállásra rendkívüli erőfeszítést igénylő helyzetekben is” – mondta beszédében dr. Merkely Béla. A rektor kiemelte: az idei a második alkalom, amikor koszorút helyezhetnek el az egyetem névadójának emlékművénél, hiszen a Szent Rókus Klinikai Tömb 2020. június 1-jétől az intézmény része. „Az integráció egy száz éve nem látott járványhelyzetben mérettetett meg, de a rendkívüli körülmények között is jól vizsgázott. Az első hullám során, 2020 tavaszán még csak előkészítés alatt állt a két intézmény egyesítése, de a pandémia kapcsán az első pillanattól megkezdődött az együttműködés” – fogalmazott, hozzátéve: a járvány csúcsán több mint 100 koronavírusos beteget kezeltek a tömbben, és a PCR-szűrések mellett, itt alakították ki az egyik legnagyobb oltópontot, ahol naponta átlagosan 2000-nél is több vakcinát adtak be a munkatársak.

Ezt követően dr. Merkely Béla rektor, dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes és Szili-Darók Ildikó alpolgármester koszorút helyezett el az emlékműnél, majd dr. Göböl Zsolt, a Szent Rókus Klinikai Tömb főigazgatója is megkoszorúzta Semmelweis Ignác szobrát.

A díjazottak teljes névsora ide kattintva letölthető.  

A díjátadón készült fotók és a csoportkép az alábbi linkről tölthető le:

Covid Hősei díjátadó fotók

Szabó Ádám
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.