A Családbarát Egyetem Központ és az Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóság Karriermenedzsment Osztalya szeptemberben két kiemelt állásbörzén is részt vett és képviselte az egyetemet.
Az első rendezvényre szeptember 12-én került sor az Elméleti Orvostudományi Központban, ahol immár hatodik alkalommal rendezték meg az Országos Egészségügyi Karriernapot és Állásbörzét. Az esemény több mint harminc kiállítót vonzott, és egész napos programmal várta az érdeklődőket: hallgatókat, rezidenseket, pályakezdőket és tapasztalt szakembereket egyaránt. A Semmelweis Egyetem több szervezeti egysége is bemutatkozott, köztük
- a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika,
- az Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság,
- az Orvosi Képalkotó Klinika,
- a Belgyógyászati és Onkológiai Klinika,
- a Patológiai, Igazságügyi és Biztosítás Orvostani Intézet,
- a Sürgősségi Orvostani Klinika,
- a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, valamint
- az Oktatásigazgatási Hivatal,
- az Aneszteziológiai és Perioperatív Betegellátó Intézet,
- a Traumatológiai Klinika és
- az Urológiai Klinika.
A megnyitót Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes tartotta, és a nap folyamán előadások is segítették a résztvevőket pályaorientáció, stresszkezelés, interjútechnikák és karriercélok meghatározása témákban.
Néhány nappal később, szeptember 16-án a Budapesti Kormányhivatal szervezésében került sor egy nagyszabású állásbörzére a MOM Sport Uszoda és Sportközpontban. A rendezvényen 38 munkáltató közel 1 800 állásajánlattal várta az érdeklődőket, a betölthető pozíciók pedig széles skálát fedtek le, az érettségit nem igénylő munkaköröktől kezdve egészen a magasabb végzettséget kívánó állásokig.
Az állásbörzéken való részvétel minden munkáltató számára fontos, hiszen lehetőséget nyújt a közvetlen találkozásra a tehetségekkel, akik a jövő munkaerejét jelentik és erősíti a munkáltatói márkát és hitelességet. Az ilyen rendezvényeken bemutathatjuk a karrierlehetőségeket, ugyanakkor visszajelzéseket is kapunk a szakemberek elvárásairól és motivációiról. Emellett a versenytársak jelenléte miatt is lényeges, hogy aktívan képviseljük az egyetemet az ilyen jellegű eseményeken, hiszen ez hozzájárul ahhoz, hogy láthatóak maradjunk a munkaerőpiacon és újabb tehetségeket vonzhassunk be.