Ágazatokon átívelő összefogással munkacsoportot alakítottak egyetemek és vállalatok a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány munkaerőpiaci programja, a Balansz Program szakmai támogatásával.

A „Családbarát Egyetem Partnerség”-ben résztvevő felsőoktatási intézmények és „Az Év Családbarát Vállalata – Mentor Szervezetek” 2023. február 23-án első ízben ültek össze annak érdekében, hogy egymást támogatva, ösztönözve egyre több közös akcióval segítsék munkatársaik és az egyetemek hallgatóinak munka-magánélet harmóniáját, hatékonyan legyenek képesek támogatni a családot tervező és családos munkatársaikat, hallgatóikat és az esélyegyenlőség minél jobb megvalósítását szervezeteikben.

A jelenlévők közös ars poeticája:

Egymás támogatása, a tudásmegosztás és az együttműködés eredményeként megsokszorozódik a közös munka eredménye, nő a tagszervezetek hatékonysága, így egyre élhetőbb, befogadóbb környezetet tudnak teremteni a náluk dolgozók és tanulók számára.

A találkozón meghatározták az első lépéseket: a meglévő tapasztalatok cseréje, összehangoltan szerveződő, párkapcsolati, kapcsolati, munka-magánélet témájú egyetemi kurzusok indítása, illetve a családbarát gondolat vállalatvezetői előnyeiről, működéséről tartott előadások, műhelymunkák valósulhatnak meg az egyetemeken. Emellett számos jövőbe mutató terv is elhangzott, amelyek kidolgozására, megvalósítására önkéntes al-munkacsoportokba tömörülnek majd a cégek és intézmények családbarát megbízottjai.