Reggeltől késő délutánig kínáltak tartalmas időtöltést a Semmelweis Polgárok gyermekeinek a Pető András Kar konduktorai.

A kormányzati döntés értelmében az egységes őszi szünet idén elmaradt. Az iskolák ugyanakkor három, igazgatói hatáskörben elrendelhető szünnap felhasználásával dönthettek a mindenszentek körüli  négynapos hétvége meghosszabbításáról. 

“Az egyetemi kollégák körében végzett emailes közvéleménykutatás alapján október 31. és november 4. között kínáltuk fel a gyermekfelügyelet lehetőségét. Egész hétre, de akár egy-egy napra is érkezhettek a gyerekek” – mondta Frank Tamás, a iskoláskorú gyermeket nevelő családokat támogató program vezetője.

Hozzátette, a nyári napközis táborok pozitív tapasztalatai alapján ismét a Nagyvárad téri Elméleti Tömbre (NET) esett a választás, ahol mind a gyerekek, mind a szervezők maximális támogatást és odafigyelést kaptak a tömbigazgatóságtól.

A gyermekfelügyeletet a napközis táborok mintájára pár ezer forintos napidíjért, háromszori étkezéssel, reggeltől késő délutánig hirdette meg a központ. A 6-14 év közötti korosztály számára a nagyon kedvelt társasozás mellett a lehető legtöbb szabadtéri programot szervezték a Pető András Kar konduktorai  – emelte ki Frank Tamás.

Kiemelt kép: Freepik.com