A hagyományteremtő céllal meghirdetett rajz- és művészeti pályázat célja, hogy a Semmelweis Egyetem alkalmazotti közösségének gyermekei bemutathassák, hogyan látják szüleiket a Semmelweis Egyetem munkatársaiként.

Hogyan élik meg, hogy édesanyjuk, édesapjuk vagy akár nagyszüleik az ország egyik legelismertebb egészségügyi és oktatási intézményében dolgoznak? – mondta el a program indulása kapcsán Frank Tamás, a Pető András Kar tanársegéde.

A pályázat célkitűzése erősíteni a semmelweises identitást, illetve megismerni a fiatalok (óvodás korosztálytól középiskolásig) látásmódját, önkifejezési eszközeiket, illetve teret és megjelenési felületet adni gondolataiknak, érzéseiknek.

A program alapötletét a nyáron megrendezett, nagy sikernek örvendő egyhetes tematikus művészeti tábor adta.

A pályázatot négy korosztály számára hirdetik meg. Számítanak az óvodásokra, a kisiskolásokra és a felső tagozatosokra, valamint a középiskolai korosztályt is szeretnék integrálni a programba. A mostani pályázat két kategóriára fókuszál: az egyik a képzőművészet, és azon belül rajzokat, festményeket várunk A/4-es méretben. A másik az irodalmi vonulat, melynek keretében kisepikai műveket – fogalmazást, novellát, mesét, legendát, mondát – várunk, de lírai alkotásoknak is nagyon örülnénk – részletezte a műfaji sokszínűséget Frank Tamás.

Kiemelte: nem klasszikus értelemben vett művészeti versenyt hirdetünk, hanem a szellemiséget, a lelkiséget előtérbe helyező, egymás gondolatait, érzéseit megismerni kívánó programot indítunk a kollégák gyermekeinek.

„Természetesen, mint minden pályázat, így a miénk is jutalmazással zárul, Az alkotópályázat résztvevői számára értékes nyereményeket ajánlottak fel együttműködő partnereink, többek között a Müpa, a Móra Könyvkiadó, valamint a Csodák Palotája. Reményeink szerint egy kiállítás és díjátadó keretében közös ünneplésre is lehetőség nyílik majd”- tette hozzá.

Az elkészült irodalmi műveket december 18-ig kell megküldeni a csaladbarat@semmelweis-univ.hu e-mail-címre, a tárgymezőben megadni: művészeti pályázat_név.

A képzőművészeti kategóriában készített rajzokat, festményeket három helyszínen gyűjtjük:

  • a Semmelweis Egyetem központi épületének főportáján (Üllői út 26.),
  • a NET főportáján (Nagyvárad tér 4.)
  • és az EOK főportáján (Tűzoltó utca 37–43.)

 

Kiemelt kép: Freepik.com/@cookie_studio