Zlamál Vilmos, id. morvai (Morsitz/Morice, Morvaország. 1803. június 25. – Budapest, 1886. november 11.)
Tanszék: Állatorvosi Tanintézet 1843-1853, állatorvostan 1856-1881.
Családnevének eredeti formája Zlámal volt. Középfokú tanulmányait a morvaországi Kremsierben (ma Kromeřiž) végezte 1817-1822 között. Katonai szolgálat után a Bécsi Egyetem bölcsészeti karán tanult, majd 1827-1830 között a katonaorvosokat képző Josephinumban, ahol 1830. november 13-án sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett. Katonaorvosként a 63. gyalogezredhez került. 1831-ben Galíciában szolgált, ahol az oroszellenes lengyel felkelésben részt vett sebesülteket ápolta. 1833-ban Bécsbe vezényelték egy állatorvosi tanfolyam elvégzésére. Innen 1835-ben került Temesvárra, ahol a helyőrségi kórházat vezette, és a temesvári határőrvidék állategészségügyét felügyelte. 1836-ban pályázatot írtak ki az újonnan létrehozott országos állatorvosi (regni veterinarius) állásra, amelyre Lenhossék József helytartótanácsi tanácsos rábeszélésére Zlamál is adott be pályázatot. Így 1838 júliusában ő kapta a kinevezést az egyébként szerény javadalmazású (évi 600 frt) tisztségre. Ekkor lépett ki a katonai szolgálatból, és költözött Pestre. Új hivatalában a rendeletek és utasítások kidolgozása mellett kutatta a keleti marhavész okait és terjedésének sajátosságait. Ennek érdekében „marhavész-abroszt”, vagyis térképet szerkesztett annak megállapítására, honnan hurcolják be a járványt az országba. Már 1838 decemberében a marhavész elleni oltással kísérletezett Torontál megyében. Korábban nem beszélt magyarul, de 1841-ben már magyarul adott elő az Állatorvosi Tanintézetben, ahová 1843-ban már nyilvános rendes tanári kinevezést kapott, egyben az intézet igazgatója lett 1853-ig. 1848-ban lelkesen kiállt a forradalom és szabadságharc ügye mellett, hallgatóiból nemzetőr századot szervezett, illetve oktatott a tábori sebészi tanfolyamon. A megtorlás őt sem kerülte el, a világosi fegyverletétel után rövid ideig a pesti Újépületben raboskodott, illetve 1851-ig felfüggesztették állásából. Eredetileg kötél általi halálra ítélték, amit csak felesége közbenjárására változtattak meg. 1851 augusztusában az intézet, Pesti Állatgyógyintézet néven különvált a pesti egyetemtől, de Zlamál továbbra is tartott állatorvosi témájú előadásokat az orvostanhallgatóknak, egészen nyugdíjazásáig. 1853-ban egy újabb eljárás keretében ismét felfüggesztették, csak 1856-ban folytathatta oktatói munkáját, de az intézet vezetését nem kaphatta vissza. Közreműködött az állatjárványok megfékezését célzó, 1859-ben megjelent első hazai hatósági szabályrendelet kidolgozásában. 1864. január 20-án az MTA levelező tagjává választotta. A kiegyezés után, 1867-ben a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumban az Állategészségügyi Osztály szakreferensévé nevezték ki osztálytanácsosi rangban, ahol 1874-ig működött. Meghatározó szerepet játszott a keleti marhavész ellen hozott, 1874. évi XX. tc., az állategészségügyi törvény kidolgozásában. Ugyanebben az évben tüntették ki a vaskoronarend III. osztályú lovagkeresztjével. Az 1877-ben megjelent Részletes állatkór- s gyógytan c. munkája az első magyar nyelvű állatorvosi tankönyvnek számít. 1881-ben történt nyugállományba vonulásakor morvai előnévvel magyar nemességet kapott.
Főbb munkái: A keleti marhavész – százrétű aszály – több évi szigorú vizsgálatok és számos tapasztalatok után. Pest, 1841.; A marhavészről. 1–3. In: Orvosi Tár, 1841.; Általános kór-, gyógy- s gyógyszertan. Pest, 1848.; A lónak lábai – végtagjai – egészséges és kóros állapotukban, különös tekintettel a sántítás mindenféle nemeire s annak orvoslására. Állatorvosok, gazdák, kovácsok s lókedvelők számára. Pest, 1849.; Népszerű oktatás a marhavész elhárítására, megismeréséről és orvoslásáról. Nagyvárad, 1850.; Különös kór- és gyógytan a háziállatok belső betegségeiről. Pest, 1853.; A hasznos háziállatok járványos nyavalyái. Pest, 1853.; Állatgyógyászat, különös tekintettel az embereknél előforduló, az állatokéhoz hasonló betegségekre míveltebb osztályúak, különösen papok s tanítók, mint a nép tanácsadóinak számára. Pest, 1859.; Barmászat, avagy a hasznos házi állatok betegségeinek megismerése és orvoslása, különös tekintettel a gazdasági állatok okszerű tenyésztésére. Pest, 1861.; A keleti marhavész. Pest, 1862.; A marhavész, s annak oltása mint az egyedüli biztos szer a marhavész szelídítésére s végképpeni kiirtására. Pest, 1863.; Az állattenyésztés fontossága, s jelenlegi állása Magyarországban. Akadémiai székfoglaló is. Elhangzott: 1867. febr. 25., megjelent: Értekezések a természettudományok köréből. Pest, 1867. kivonatosan: Akadémiai Értesítő, 1867.; Részletes állatkór- s gyógytan, különös tekintettel a járványos kórokra s az állatorvosi rendészetre. Bp., 1877.
Nyughelye: Budapest, Fiumei úti temető 34-2/0/2/4 (2004-ben védetté nyilvánítva).7
