Tóth Pál Béla (Szarvas, 1913. október 2. – Budapest, 2001. november 28.)
Tanszék: Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika 1969-1970 (mb.), 1970-1980.
Viselt egyetemi méltóság: Fogorvostudományi Kar dékánhelyettese 1965-1969.
Nagyapja ács, édesapja községi orvos volt, aki egy 1944-es légitámadás következtében veszítette életét. Az érettségit a szarvasi evangélikus Vajda Péter Gimnáziumban tette le jeles eredménnyel, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára iratkozott, ahol 1939. február 11-én kapta meg orvosi diplomáját. Ezután a Körönd Szanatóriumban alorvosként kapott állást. 1940-ben a Tűzoltó utcai Fehér Kereszt Gyermekkórházban vállalt segédorvosi állást. 1941-ben gyakornokként került át az egyetem Stomatológiai Klinikájára. 1945 júniusában fogszakorvosi szakvizsgát tett. 1946-ban az MNDSZ keretében felmérte a vidéki gyerekek állapotát fogszuvasodás szempontjából. Ennek nyomán 1947-ben megszervezte a klinika iskolafogászatát Pestszentlőrincen. A gyermekfogászat terén kifejtett munkáját az Elnöki Tanács 1950-ben Népköztársasági Érdeméremmel ismerte el. Tanársegédként, majd 1958. május 1-től docensként dolgozott tovább. 1968 júniusában elvégezte a Marxizmus-leninizmus Esti Egyetemet, s még a következő évben megbízták, majd kinevezték a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika igazgatójának, mely feladatkört 1980-as nyugdíjba vonulásáig ellátott. 1968-ban 3 hónapos WHO gyermekfogászati tanfolyamon vett részt Koppenhágában. 1965-1969 között Varga István mellett betöltötte a kar dékánhelyettesi tisztét.
Munkássága során foglalkozott a szisztémás foghúzások katamnesztikus értékelésével, saját elméletet dolgozott ki az ozmózisos túlnyomással kapcsolatos caries keletkezésére. Kidolgozta a kétfecskendős gyökérkezelési eljárást, melyet a minisztérium és az ETT új gyógyeljárásként fogadott el. 1971-ben a szakmai egyesületen belül gyermekfogászati szekciót alapított, 1972-ben pedig Magyarországon először rendezett gyermekfogászati symposiont. Pályája során összesen hét tankönyvet írt.
Tagja volt a Magyar Vöröskeresztnek (1940), az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének (1945), a Nemzetközi Gyermekfogászati Társaság elnöki tisztét 1979-1981 között töltötte be. Vezetőségi tagja volt a Magyar Fogorvosok Egyesületének, és elnöke az egyesület Gyermekfogászati Szekciójának, valamint az IADC választott elnöke.
Kitüntetései: Népköztársasági Érdemérem bronz fokozat (1950), Kiváló orvos (1966), SOTE kiváló oktatója I. (1971), Párizs városának ezüstérme és díszoklevele (1980), Pro Sanitate (1998).
Főbb munkái: Fogorvosi asszisztensnők tankönyve (szerk.). Bp., 1960., 1965.; Gyermekfogászat. Bp., 1962., 1968.; Fogorvosi asszisztensek tankönyve (szerk. Pázmányi Györggyel). Bp., 1968., 1971.; Gyermekfogászat és fogszabályozás (szerk.). Bp., 1973.
Nyughelye: Budapest, Fiumei úti temető, 34/0/16/15, szórás.
