(Kolozsvár, 1851 – Budapest, 1934)
Orvosi tanulmányait a budapesti és a bécsi egyetemen végezte. 1874-ben avatták orvosdoktorrá, ettől az évtől gyakornok volt a budapesti szülészeti klinikán. 1876-1878-ig tanársegédként dolgozott Freiburgban Alfred Hegar mellett. 1879-ben tanársegéd majd a szülészeti műtéttan magántanára lett a budapesti szülészeti klinikán, ahol néhány szobából álló saját kis osztályt rendeztek be neki, hogy az akkoriban még rendkívül újnak számító szakmát, a nőgyógyászatot művelhesse. 1881-1918-ig nyilvános rendes tanárként vezette a budapesti II. sz. Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinikát. Az Országos Közegészségügyi Tanács rendkívüli, majd 1902-től rendes tagja volt. Ugyanebben az évben megkapta a magyar királyi udvari tanácsosi címet. Jelentős érdemei vannak a korszerű szülészeti és nőgyógyászati műtétek, a császármetszés, a transvaginalis méhrákműtét, és a sugaras méhrákkezelés meghonosítása terén. Elsőnek végezte a sérült uréter varrását. Elsőnek végzett Magyarországon epehólyagműtétet és vesekiirtást. Megteremtette az operatív nőgyógyászatot hazánkban, kiterjedt iskolát alapított. Megreformálta a szülésznőképzést, kidolgozta a szülészeti rendtartást, amelyet 1928-ban vezettek be.