(Szabadka, 1912. július 6. – Budapest, 2000. január 19.)
Dékán: 1959/60 – 1962/63
Délvidéki vegyes, német, illetve horvát-magyar családból származott. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte a Pázmány Péter Tudományegyetemen Eötvös-kollégistaként. Diplomát 1935-ben szerzett matematika-fizika szakon, még Richter Imre néven. Édesapja, aki állami alkalmazott volt, az akkori elvárások szerint ekkor magyarosította nevét Tarjánra. A kiváló szilárdtestfizikus, Gyulai Zoltán tanítványa volt Debrecenben. 1939-ben a debreceni gróf Tisza István Tudományegyetemen doktorált fizikából. 1935-ben az Országos Földrengési Obszervatóriumban, majd 1936-tól 1940-ig a debreceni Orvoskari Fizikai Intézetben dolgozott gyakornokként. Az Ipolysági Állami Gimnáziumban segélydíjas tanár (1940. február – 1941. március), majd gimnáziumi tanár a Pestszentlőrinci Állami Gimnáziumban (1941. március – 1946. szeptember) és a Budapesti Középiskolai Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziumában (1946. szeptember – 1949. szeptember), mely ebben az időben többször nevet váltott, de máig Trefort utcai Mintagimnáziumként közismert. Eközben a Közgazdaság-tudományi Karon, majd Egyetemen is előadott fizikát. 1949-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára lett, majd 1950-ben nyert egyetemi tanári kinevezést a Budapesti Orvostudományi Egyetem Orvosi Fizikai Intézete (később Biofizikai Intézet) élére. Innen vonult nyugállományba 1982-ben, bár azt követően is tevékenyen részt vett intézete munkájában és a tudományos közéletben. Tanszékvezetőként intézetén belül 1961-ben megszervezte, és 1976-ig vezette az MTA Kristályfizikai Tanszéki Kutatócsoportot, mely egyik alapját képezte az 1976-ban létesített MTA Természettudományi Kutatólaboratóriumai Kristályfizikai Kutatólaboratóriumának. 1959-től 1963-ig az egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, 1970-től 1973-ig tudományos rektorhelyettese volt.
1952-ben nyerte el a fizikai tudományok kandidátusa, majd 1966-ban a doktora fokozatot. 1970. február 4-től az MTA levelező, majd 1976. május 7-től rendes tagja. 1952 és 1964 között az MTA Matematikai és Fizikai Osztályán a Fizikai Állandó Bizottság titkára, 1964. ápr. 23. és 1970. febr. 4. között osztálytitkár-helyettes, majd 1976 májusáig osztályelnök-helyettes, végül 1990 májusáig osztályelnök, egyben az MTA elnökségi tagja (1976. május – 1990. május).
A kristályfizika területén a kristályok atomi rendezettségében előforduló, illetve tudatosan keltett rendezetlenségek vizsgálatával, a kristálynövekedés mechanizmusával, tudományos és gyakorlati célokat szolgáló egykristályok növesztésével, a nukleáris medicina területén az ionizáló sugárzások mérésével és radioaktív izotópok orvosi alkalmazásaival kapcsolatos méréstechnikával és műszerfejlesztéssel foglalkozott. Az 1960-as évek elején érdeklődése a molekuláris biológia, ezen belül a nukleioproteidekben ultraibolya sugárzás, valamint vegyszerek által okozott strukturális és funkcionális sérülések gyakoriságának mérése és kvantitatív leírása továbbá interdiszciplináris tudományterületekkel kapcsolatos képzési, didaktikai, minősítési problémák felé fordult. Munkatársaival nemzetközi viszonylatban is az elsők között állított elő távközlési célokra alkalmas egykristályokat. Fontos eredményük az ultraviola fény genotoxikus hatásának kvantitatív jellemzése. „Fizika orvosok és biológusok számára” címmel hiánypótló tankönyvet írt. Ebből a három kiadást is megért műből fejlődött ki később A biofizika alapjai című, több nyelvre is lefordított híres egyetemi tankönyv, amelyen orvosok generációi nőttek fel.
Fontosabb kitüntetései: Felsőoktatás Kiváló Dolgozója (1953), Munka Érdemrend (1960, 1964 arany fokozat), Kossuth-díj III. fokozata (1961), Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Érdemérme (1963), Kiváló Feltaláló ezüst fokozata (1970) Állami Díj (1985), Akadémiai Aranyérem (1998) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje. Elnökségi tagja volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak és a Biofizikai Társaságnak, tagja több akadémiai intézet tudományos tanácsának, szerkesztőbizottsági tagja magyar és külföldi szakfolyóiratoknak.
(Főbb munkái: Vizsgálatok mesterséges kvarckristályok előállításával kapcsolatban. In: Fiz. Szle. 1952.; Alkalihalogenid kristályfoszforok előállítása szcintillációs számlálók részére /Turchányi Györggyel/. In: M. Fizikai Folyóirat, 1954.; Über die Züchtung künstlicher Quarzkristalle /J. Naggyal/. In: Acta Physica, 1957.; Sodium Chloride Whiskers /Turchányi Györggyel/. In: Nature, 1961.; Sodium Chloride Whiskers /többekkel/. In: Nature, 1962.; Fizika orvosok és biológusok számára /többekkel szerk./ Bp., 1964, 3. átdolg. kiad. 1971, oroszul Bp., 1969, lengyelül Varsó 1975.; Über die Herstellung besonders reiner Alkalihalogenidkristalle. In: Kristall und Technik, 1966.; Zur Analyse der UV-Dosiswirkungskurven der T7-Phagen. In: Strahlenterapie, 1967.; Laboratory Manual on Crystal Growth /többekkel szerk./. Bp., 1972.; Egykristályok előállítása. In: M. Fizikai Folyóirat, 1973. és MTA III. Osztályának Fizikai Közleményei, 1973.; A biológiai sugársérülés molekuláris problémái. MTA székfoglaló, elhangzott: 1977. szept. 13.; A biofizika alapjai /többekkel szerk./. Bp., 1977, 4. átd. kiad. 1997, angolul Bp., 1987, 3. kiad. 1999, németül Bp., 1989, 3. kiad. 1998.; Tudomány és gyakorlat kicsiben. Mozaikok a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biofizikai Intézetének életéből. Bp., 1983.; Emlékezés. Bp., 1995.; Ifjúságom. Tarján Imre 1912-1950. Bp., 1996.; Jegyzetek. Bp., 1996.)
Forrás: Bencze Gyula: Ismét szegényebb lett a magyar tudomány. Tarján Imre (1912-2000). In: https://www.termvil.hu/archiv/tv2000/tv0003/tarjan.html