(Pest, 1866. január 6. – Budapest, 1917. december 19.)
Dékán: 1910/11 – 1911/12
Kisiparos család gyermekeként született, bátyja Tangl Károlynak, aki Eötvös Loránd tanársegédje lett. Orvosi oklevelét 1888. december 1-jén szerezte a budapesti egyetem Orvostudományi Karán. Már medikus korában egy évig gyakornokoskodott az általános kór- és gyógytani intézetben, illetve 1887-ben fél évet töltött Kielben, ahol szövettannal foglalkozott. Avatása után a kórbonctani intézet másodasszisztense lett. 1889. április 1-jétől meghívás alapján a grazi szövet- és fejlődéstani tanszéken asszisztenskedett. A Budapestről kapott Schordann-féle utazási ösztöndíj segítségével még az év novemberében Tübingenbe ment, ahol Paul Clemens von Baumgarten professzor kórbonctani intézetében főleg bakteriológiával foglalkozott. Később, 1903-tól együtt szerkesztették a Jahresbericht über die Fortschritte in der Lehre von den pathogenen Mikroorganismen című szaklapot. Közben Berlinbe is ellátogatott, ahol Robert Koch mellett végzett tanulmányokat, miközben a berlini Krankenhaus am Urban kórházban dolgozott kórboncnokként. Tübingenből Walter Flemming kieli tanár hívta magához, magántanárságot ajánlva Tanglnak, de ő honvágytól hajtva 1891 végén hazatért, és a Scheuthauer Gusztáv vezette kórbonctani intézet első tanársegédje lett, ahol Hutÿra Ferenc és Preisz Hugó voltak pályatársai. Innen hívta meg az Állatorvosi Akadémia tanári kara az élet- és szövettani tanszék élére. A tanszék elfoglalása előtt fél évet még Lipcsében dolgozott, az élettan nagy mestere Karl Friedrich Wilhelm Ludwig mellett. Az élettan állatorvosi vonatkozásait Ellenberger drezdai intézetében sajátította el. 1892 szeptemberében kezdte meg működését az Állatorvosi Akadémián, kezdetben segédtanárként, majd 1903 júliusától rendes tanárként. Az ő kezdeményezésére létesült 1896-ban a m. kir. Állatélettani és Takarmányozástani Kísérleti Állomás, melynek igazgatását haláláig ellátta. A földművelési tárca 1901-ben Budán új otthont építtetett az intézetnek, melynek felszerelése teljesen Tangl elképzelései szerint történt. Munkája elismeréséül 1912-ben a királytól udvari tanácsosi méltóságot kapott. A Magyar Tudományos Akadémia 1902. május 9-én levelező, majd 1910. április 28-án rendes tagjává választotta. Az 1902/03. tanévben a budapesti Orvoskaron magántanári habilitációt szerzett az általános anyag- és energiaforgalom élettana tárgykörben. 1903 szeptemberében a kar meghívta az élet- és kórvegytani tanszékre, az elhunyt Plósz Pál utódaként. Az Állatorvosi Főiskoláról való távozásakor 200 koronás alapítványt tett a főiskolai hallgatók kórházegyesülete javára. 1906-ban az Orvoskaron átvette a kórbonctani tanszéket, majd 1914-ben az élettani tanszéket. Jelentősek az egyéni fejlődésnek, a madárembrió fejlődésének, a rovarok metamorfózisának energetikájára és az anyagcserére vonatkozó kutatásai és e célra szerkesztett eszközei. Megfogalmazta az entrópia törvényét. A Magyar Természettudományi Társulat élettani szakosztályának alelnöke (1901-1903), majd két alkalommal elnöke (1907-1912, 1914-1916) volt. Az Állatorvosi Főiskola Élettani és Biokémiai Tanszéke, valamint Anatómiai és Szövettani Tanszéke egyaránt saját tudományterülete megalapítójának tekinti. Iskolateremtő tanáregyéniség volt. Tanítványai között olyan későbbi tudósokat találunk, mint Farkas Géza, Gróh Gyula, Hári Pál, Verzár Frigyes, Weiser István, Wellmann Oszkár. Az Orvoskar dékáni tisztét két tanéven át (1910 – 1912) töltötte be. Eredetileg a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, de 1954-ben exhumálták és maradványait átszállították a Farkasréti temetőbe (II/79. fülke).
(Főbb munkái: A diphteria aetiológiájáról. Bp., 1891; Útmutató a bakteriológiában. Bp., 1894.; Vizsgálatok a sertés táplálóanyag- és energiaszükségletéről. Bp., 1899.; Anyagcsere vizsgálatok lovakon mészben szegény takarmánnyal. Bp., 1901.; Adatok az ébrény fejlődésének energetikájához. Bp., 1902.; A bezsombolyázott sásos és békarokkás széna tápértéke. Bp., 1902.; Untersuchungen über die Hydrogenionen Konzentration im Inhalte des nüchternen menschlichen Magens. Tübingen, 1906.; Beiträge zur Futtermittellehre und Stiffwechselphysiologie der landwirtschaftlichen Nutztiere. Berlin, 1908.; Respirációs készülék középnagyságú állatok részére. Bp., 1912.; A veseműködés calorimetriája. Bp., 1913.; A fehér vérsejtek és a genny fizikális kémiájáról Bp., 1917.)
