(Orosháza, 1906 – Budapest, 1973)
Orvosi diplomáját Debrecenben kapta 1932-ben, de már 1928-ban Verzár Frigyes Élettani Intézetében, majd a Tihanyi Magyar Biológiai Kutató Intézetben dolgozott. 1932 januárjától a debreceni közkórház gyermekosztályán működött segédorvosként, majd az év végétől Orosházán magánpraxist kezdett. 1936 szeptemberétől Mansfeld Géza professzor meghívta tanársegédnek a pécsi Orvoskar Kórtani Intézetébe. 1940-ben itt szerzett magántanári képesítést. 1941 szeptemberétől közegészségügyi felügyelői kinevezést kapott az Országos Közegészségügyi Intézetbe (OKI), ahol megszervezte és 6 éven át vezette a néptáplálkozás kutató osztályt. Közben 1943-ban megbízást kapott a Golyvakutató Állomás megszervezésére és vezetésére is. Az állomás munkája alapozta meg a hazai golyva prevenciót. 1944 tavaszán a pécsi Orvoskar rendkívüli tanári címre terjesztette fel, amit 1946 januárjában kapott meg. Az ideiglenes kormány Budapestre költözésekor megbízást kapott a Népjóléti Minisztérium egészségvédelmi főosztályának megszervezésére. Közben csoportigazgatóként visszatért az OKI-ba. 1948. május 8-án egyetemi tanári kinevezést kapott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Kórélettani Intézetének élére, ahol 1971-ben történt nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Ezután haláláig az Országos Dietetikai Intézet igazgatását látta el. 1962-1964 között a Budapesti Orvostudományi Egyetem tudományos rektorhelyettese, 1964-1967 között rektora volt.