(Budapest, 1904. július 10. – Budapest, 2002. július 16.)
Tanszék: Fogpótlástani Klinika 1969-1975.
Orvoscsaládból származott, édesapja, Schranz Viktor Budapesten működött, édesanyja nagybátyja Fodor József, a magyar közegészségügy megalapítója volt. Középfokú tanulmányait a már akkor „mintagimnáziumként” közismert, Trefort utcai m. kir. Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasium-ban végezte, majd a fővárosi orvoskarra iratkozott be. Orvosi diplomát 1928. november 24-én kapott. Később, magas életkorának köszönhetően nemcsak arany- (1978) és gyémánt- (1988), de 1993-ban vasdiplomáját is átvehette. Már hallgató korában, 1925-től a Buday Kálmán vezette I. sz. Kórbonctani Intézetben, 1927 januárjától a Kenyeres Balázs vezette Törvényszéki Orvostani Intézetben működött gyakornokként. Itt később tanársegéddé lépett elő. 1929-ben 4 hónapig a bécsi törvényszéki orvostani intézetben dolgozott Albin Haberda professzor mellett. 1929-ben törvényszéki orvosszakértői, 1932-ben belgyógyászati szakvizsgát tett. 1929-1932 között az István Kórház belgyógyászati osztályán is dolgozott. 1932-ben 1 hónapot töltött Würzburgban, H. Fischer professzor törvényszéki orvostani intézetében. 1934 januárjától a budapesti ítélőtáblán és a kalocsai majd budapesti törvényszéken vállalt törvényszéki orvosi állást. 1938-ban gyakornokként lépett be a budapesti Stomatológiai Klinikára, ahol idővel tanársegéd, majd docens lett. 1940-ben sikeres fogszakorvosi vizsgát tett. 1941 májusától 1952 őszéig vezette a klinika esti ambulanciáját.
1940. február 1-jén katonai szolgálatra hívták be. Kiképzése után zászlósi rendfokozatban több alkalommal tejesített egészségügyi szolgálatot a háború folyamán. Így 1944 áprilisától a komáromi hadikórházban, illetve december végén Győrben, ahonnan Ausztriába vezényelték. Itt 1945. május 4-én amerikai fogságba esett, ahonnan 1945 októberében tért haza. Sikeres igazolási eljárások után a Magyar Néphadsereg tartalékos alhadnagyként vette állományba. 1948. július 6-án magántanári képesítést szerzett a törvényszéki stomatológia tárgykörében. Bár a magántanári felterjesztést Kenyeres professzor már 1939-ben megtette, a háború miatt Schranz Dénes magántanári cselekményei elhúzódtak. 1952-ben a TMB vizsga nélkül kandidátusi minősítést ítélt meg számára. 1955. február 1-jén kapott docensi kinevezést. 1963-1969 között a Pécsi Orvostudományi Egyetemtől kapott meghívást a Stomatológiai Klinika élére. Itteni működése során sikerült klinikáját korszerűsíteni és kibővíteni. 1969. július 1-jén tért vissza a fővárosba, a BOTE Fogpótlástani Klinika igazgatói székébe, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1975-ig szolgált. Szolgálata idején vezette a Fogorvostudományi Kar tudományos bizottságát, és foglalkozott a kari kandidátus-jelöltekkel. Az egyetemi könyvtári bizottság tagjaként szervezte meg a kar könyvtárát. Elnökölte a kari fegyelmi bizottságot és a végzett fogorvosokat elosztó bizottságot.
Pályája kezdeti szakaszán munkássága a törvényszéki orvostanra és pathológiára terjedt ki, mely témákban kb. 50 közleményt írt. Fogorvosi szakképesítése után tudományos munkássága négy részterületen nyilvánult meg. A klinikai fogászaton belül főleg az érzéstelenítés, a gyermek fogainak sebészete, a protetika és a cariológia köréből jelentek meg tanulmányai. Gerostomatológiai munkásságát közel 20 közlemény dokumentálja. Igazságügyi fogorvostani és orvosetikai kérdésekkel csaknem 40 közleménye foglalkozott. Fogászati paleopathológiai kutatásai annak tisztázására irányultak, hogy két fogászati népbetegség, a caries és a parodontopathiák milyen mértékben mutathatók ki az ősembertől a modern korig.
Tagja volt a Magyar Pathológusok Társaságának, a Német Törvényszéki Orvosok Társaságának, valamint a Magyar Fogorvosok Egyesületének. 1946 áprilisában belépett az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetébe, ahol előbb a tudományos bizottság titkára, később a Fogorvos Szakcsoport vezetőségi tagja lett. Politikai pártnak sem a háború előtt, sem utána nem volt tagja. Pécsi működése idején lett tagja az ETT Fogorvosi Szakbizottságának és a Könyvkiadó Bizottságnak. Részt vett a Fogorvosi Szemle szerkesztőbizottsága munkájában.
A felkarcsont törvényszéki orvostani jelentőségével foglalkozó monográfiájáért a Budapesti Orvosegyesület 1932-ben Szenger Ede-jutalomdíjjal tüntette ki. 1975-ben megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát.
Főbb munkái: A haláljelenségek, különös tekintettel a holttesten található sérülések keletkezésének meghatározására. A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat könyvtára: 141. Bp., 1934.; Törvényszéki stomatológia. Bp., 1944.; Fogpótlástan (Molnár Lászlóval és Huszár Györggyel). Bp., 1950.; Igazságügyi stomatológia. BOTE, Bp., 1956.; Igazságügyi orvostani és stomatológiai vizsgálatok a személyazonosság meghatározására. Doktori értekezés, MTA TMB, Bp., 1968.; A klinikai fogpótlástani gyakorlatok vezérfonala (Kaán Miklóssal). Bp., 1973, 1975.; Genetik der Zahn-, Mund- und Kieferregion. Bp., 1991.
Nyughelye: Fiumei úti temető 29-3/0/4/12.
