Scheuthauer Gusztáv (Tőketerebes, 1832. március 11. – Budapest, 1894. január 28.)
Tanszék: kórszövettan (ny.rk.t.) 1871, Kórbonctani Intézet 1874-1894.
Gimnáziumi tanulmányai befejeztével Szent Benedek-rendi papnövendék lett, de egy év múltán kilépett és orvosi tanulmányokhoz fogott a bécsi Orvoskaron. Oklevelét 1861-ben szerezte, de már 1860-tól második segéd volt Karl Rokitansky mellett. Öt év múlva első segéddé lépett elő, miközben helyettes törvényszéki boncnokként is működött. Ekkor már igen látogatott előadásokat is tartott élet- és kórszövettanból. A 60-as évek vége felé magántanári habilitációt szerzett Bécsben, ráadásul a szóbeli értekezlet elengedése mellett. 1870-ben a brünni (ma Brno) országos közkórház boncnokává nevezték ki, de itthoni befolyásos ismerősei biztatására hamarosan kérvényt nyújtott be Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felajánlva szolgálatait a kórbonctan oktatása terén. Tanszéki pályázatában Genersich Antallal került versenybe. A kar és az egyetemi tanács egyértelműen Genersichet támogatta, Eötvös 1870. augusztus 3-án mégis Scheuthauert nevezte ki a kórszövettan nyilvános rendkívüli tanárává, aki magával hozta tanszékére bécsi készítmény-gyűjteményét is. 1871-ben a Szent Rókus kórház boncnoka, egyúttal törvényszéki boncnok is lett. Emlékezetes szerepet játszott a híres tiszaeszlári perben, mint a védelem egyik szakértője. A vád elejtésére az ő szakvéleménye alapján került sor. Arányi Lajos nyugdíjba vonulásakor 1873-ban megbízták a kórbonctan előadásával is. 1874. február 27-én nyilvános rendes tanári kinevezést kapott. Kora egyik utolsó polihisztoraként tartották számon. 1881-ben elmélyült művészettörténeti tanulmányt írt a Louvre-ban őrzött Germanicus-szoborról, illetve ő fogalmazta meg választékos latinsággal a kar üdvözletét, melyet 70. születésnapja alkalmából Rudolf Virchowhoz írtak. Kutatta az agy rostszöveteit, az idegdaganatokat, a torzképződményeket és a bélférgességet, de foglalkozott orvostörténelmi kérdésekkel is. Kivételesen képzett, iskolateremtő tanáregyéniség volt. Szoros értelemben vett tanítványai közül tizenketten érték el az egyetemi rendes tanárságot. Tagja volt a Közegészségi, illetve az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak. Pályafutása váratlanul és idő előtt szakadt meg egy 1894. január 28-án történt szívroham következtében.
Főbb munkái: Bericht über die Ergebnisse der Leichenuntersuchungen, welche an der von Hofrath Prof. C. Rokitansky geleiteten pathologisch-anatomischen Anstalt im Jahre 1864 angestellt wurden. Wien, 1865.; Elméleti kórbonctan. Bp., 1878.; Der Germanicus des Lonore ein Archimedes. Wien-Leipzig. 1881.
Nyughelye: Heiligenstadt (Bécs mellett), családi sírbolt.
