(Budapest, 1889. január 22. – Budapest, 1974. október 15.)
Tanszék: II. sz. Belgyógyászati Klinika 1945-1946, I. sz. Belgyógyászati Klinika 1946-1963.
Háromgyermekes fővárosi értelmiségi család legidősebb sarja, édesapja ügyvéd volt. 1908-tól, III. éves korától a II. sz. Kórbonctani Intézetben dolgozott Pertik Ottó, majd Krompecher Ödön vezetése alatt. 1911. november 11-én avatták orvosdoktorrá. Ezután is a II. Kórbonctani Intézet gyakornokaként dolgozott, majd 1912-ben a Korányi Sándor vezette III. sz. Belgyógyászati Klinikára került gyakornoki beosztásban. 1914-1918 között a zsolnai és a kőszegi fertőző kórházakban szolgált, orvos főhadnagyként szerelt le. 1918 végén visszatért a Korányi-klinikára, majd a proletárdiktatúra idején a közeli Haller utcai ún. Jaurès-laktanya orvos-főnöke volt. Szerepvállalása miatt igazolási eljárás alá vonták, de Korányi Sándor közbenjárására megkapta az igazolást. 1926-ban magántanári habilitációt A vese és a vérkeringési szervek betegségeinek kór- és gyógytana tárgykörben. Tanársegéd, majd 1928-tól adjunktusi beosztást nyert. 1931-ben Szegedre távozott a Belgyógyászati Klinika élére nyilvános rendes tanári minőségben. 1937/38. tanévben a szegedi orvoskar dékánja, a következőben prodékánja volt. A németek 1944 júliusában családjával együtt deportálták, de a szegedi egyetem közbenjárására Ausztriában levették a szerelvényről és visszaszállították Budapestre, ahol hamarosan nyugdíjazták. Idősebb lánya túlélte a holocaustot, és Bergen-Belsenből Stockholmba került. 1945-ben csatlakozott az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezetéhez, és megszervezte a belgyógyász szakcsoportot, majd 1950-től a szakszervezet elnökségi tagja lett. 1945 júliusában belépett az MKP-ba, majd a választások után nemzetgyűlési képviselő lett 1947-ig. 1949-ben másodszor is képviselővé választották, ahol 1967-ig működött, illetve bekerült a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsába, ahol 1958-ig tevékenykedett. 1945. július végén a budapesti Orvostudományi Kar meghívta a II. sz. Belklinika élére. 1946 februárjában kinevezték az I. sz. Belklinika élére. 1946. július 24-én az MTA levelező, majd december 19-én rendes tagjává választotta. Ugyanezen naptól az Akadémia igazgatója lett. 1949. október 31. és 1970. február 5. között az akadémia elnökeként működött. 1954-1970 között az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója is volt. 1971-től haláláig ugyanitt tudományos tanácsadóként működött tovább. Egyetemi katedrájától 1963-ban vonult vissza.
Szegedi éveiben munkássága részben a vér fehérjéinek és alkotórészeinek vizsgálatára irányult. Foglalkozott a műtét utáni vérkeringési zavarok keletkezésével és elhárításával, valamint Szent-Györgyi Alberttel együttműködve a vitaminok szerepével. Ennek kapcsán fedezték fel a korábban ismeretlen P-vitamint. 1945 után a keringés-pathológia és az ödéma-kérdés foglalkoztatta. Egyik felfedezője volt a flavonvegyületek szerepének, a flavonidok terápiás alkalmazhatóságának, vitamin-szerepüknek és az erek permeabilitására vonatkozó hatásuknak.
Szakmai testületi, társasági tagságai: Igazságügyi Orvosi Tanács elnöke (1945. szept.-1949. nov.), Magyar-Szovjet Társaság elnöke (1946. júl.-1950. dec.), Société Internationale de Médecine Interne (1950-től), International Society of Lymphology tiszteletbeli tagja (1955), Union Internationale d’Angiologie tiszteletbeli alapító tagja (1961), prágai J. E. Purkině Orvostudományi Társaság tiszteletbeli tagja (1963-tól), British Medical Association külföldi levelező tagja (1966-tól), Korányi Sándor Társaság (elnökségi tag), Magyar Farmakológiai Társaság, Magyar Élettani Társaság, Magyar Belgyógyász Társaság, Magyar Urológusok és Nefrológusok Társasága.
Akadémiai tagságai: szovjet (levelező, 1948), bolgár (l. 1948), zágrábi jugoszláv (l. 1960), csehszlovák (külső rendes, 1960), lengyel (külső, 1962), NDK (külső, 1962), román (tiszteletbeli, 1965), Svájci Orvostudományi Akadémia (l. 1966). 1971-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktorává választotta.
Szerkesztője, illetve főszerkesztője volt az Orvosok Lapja, a Szovjet Kultúra, az Orvosi Hetilap és az Acta Medica Hungarica szaklapoknak.
Kitüntetései: Magyar Szabadságrend bronz fok. (1947), Balassa-díj (1948), Korányi Sándor-emlékérem (1948, 1966), Balassa-emlékérem (1949), Kossuth-díj I. oszt. (1949, 1955), Kossuth-érdemrend II. oszt. (1950), Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fok. (1950), Munka Vörös Zászló Érdemrend (1954), Koreai I. oszt. Nemzeti Zászló Érdemrend (1954), Semmelweis-emlékérem (1959), Akadémiai Aranyérem (1961), SZU Tudományos Akadémiájának Lomonoszov-aranyérme (1968), Cirill és Metód rend I. fokozat a Bolgár Tudományos Akadémia centenáriuma alkalmából (1970).
Főbb munkái: A máj és epeutak betegségei (Molnár Bélával). Bp., 1933.; Die Eiweisskörper der Blutplasmas (H. Bennholddal, E. Kylinnel és Korányi Andrással). Dresden-Leipzig, 1938.; A hiányos és egyoldalú táplálkozás. Debrecen, 1940.; A nyirokkeringés élet- és kórtana (Földi Mihállyal és Szabó Györggyel). Bp., 1955, több nyelven.
Nyughelye: Farkasréti temető 25/I/1/10.
