(Budapest, 1904. július 20. – Budapest, 1984. december 25.)
Tanszék: III. sz. Sebészeti Klinika 1949 (mb.), 1951-1954, 1957-1961, II. sz. Sebészeti Klinika 1954-1957, 1961-1963, I. sz. Sebészeti Klinika 1963-1975.
Viselt egyetemi méltóság: klinikai rektorhelyettes 1969-1975.
Orvoscsaládból származott. Édesapja, anyai nagyapja és apai dédapja is orvosként működött. Középiskolai tanulmányait az Egyetemi Főgimnáziumban végezte, majd a budapesti Orvoskarra iratkozott be. Diplomáját 1927. október 1-jén vette át. Már hallgatóként Buday Kálmán mellett az I. sz. Kórbonctani Intézet díjtalan gyakornoka lett 1924. szeptember 1-től 1927. augusztus 31-ig, majd a következő naptól 1928. augusztus 31-ig ugyanott díjas gyakornok. Az 1927/28. tanévben egyetemi pályadíjat nyert a Csontvelői megakariocyták szerepe a trombosisban című munkával. 1928. szeptember 1-től az I. sz. Sebészeti Klinika műtőnövendéke. 1930-ban tett műtősebészi szakvizsgát. Ezután műtőorvosként, majd osztályvezető tanársegédként dolgozott tovább. 1939-ben a VKM az 1939:IV.tc. (az ún. „második zsidótörvény”) rendelkezései miatt nem erősítette meg további kinevezését, ennek ellenére megmaradt klinikai állásában egészen 1944 márciusáig. 1941. szeptember 22. és 1942. szeptember 22. között katonai szolgálatot teljesített Aszódon, az I/1 tábori kórházban címzetes karpaszományos őrmester rendfokozattal. Az ország német megszállásakor, 1944 márciusában deportálták, majd 1944 májusában a jugoszláviai Bor haláltáborába hurcolták. Szeptemberben a partizánok felszabadították a tábort, így menekülhetett meg. Hat hétig Negotinban, a partizánok egyik kórházában dolgozott, majd Temesvárra került, ahol az Apararea Patriotica Kórház vezető sebészeként működött. Végül 1945 májusában jutott vissza Budapestre, ahol visszatért klinikai tanársegédi állásába, melyet 1947 májusáig megtartott. 1946-ban csatlakozott a Magyar Kommunista Párthoz (később MDP), de tagságát 1956 után már nem újította meg. Egyéb szakmai-társadalmi szervezeteknek (Orvos-Egészségügyi Szakszervezet, Magyar Vöröskereszt) 1945-től további pályafutása során mindvégig tagja maradt. 1957-től a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének és elnökségének tagja, illetve 1961-1968 között a BOTE Vöröskereszt Szervezetének elnöke volt. 1947 májusától a II., majd a III. sz. klinikán működött adjunktusként. 1949 szeptemberében megbízták a III. sz. Sebészeti Klinika vezetésével addig, amíg az október 11-én beérkező vendégprofesszor, Borisz Vasziljevics Petrovszkij munkába nem állhatott. 1950. január 17-én magántanári képesítést nyert a sebészeti műtéttan tárgykörében. Petrovszkij távozásával 1951. szeptember 15-én ismét ő vette át a klinikát. 1952-ben kandidátusi minősítést szerzett. Sebestyén Gyula 1954-ben bekövetkezett halála után átirányították a II. sz. Sebészeti Klinikára, majd 1957. február 27-én ismét visszatért a III. sz. klinika élére. 1961-1963 között újra a II. sz. klinikát vezette, majd 1963. december 3-tól kezdve egészen 1975-ben esedékessé vált nyugdíjba vonulásáig az I. sz. Sebészeti Klinika igazgatói tisztét látta el. Közben, egyetemünk történetében elsőként töltve be ezt a tisztséget, 1969-től 1975-ig klinikai rektorhelyettesi méltóságot is viselt. Nyugdíjazása után az egyetem szaktanácsadójaként dolgozott tovább.
1951. január 1. és 1968 között tagja volt az MTA Sebész és Rokonszakmák Bizottságának, majd a II. Klinikai Főbizottságnak. Klinikai munkája mellett 1951. szeptember 16. és 1968. december 31. között az Egészségügyi Minisztérium vezető sebésze, majd az Országos Sebészeti Intézet igazgatója is volt. Az ETT-nek megalakulása óta tagja, később elnökségi tagja volt.
Tudományos munkásságában jelentősnek számítanak nyelőcső műtétei, illetve a vegetatív idegrendszer sebészetével kapcsolatos kutatásai. Foglalkozott a gyomorrák és a hipertónia sebészi kezelésével, közleményei jelentek meg a fekélybetegség és az endokrin daganatok sebészi kérdéseiről. 1945 után gyakran változó munkahelyein elsősorban klinikaszervezési feladatokat látott el, amelyben nagy tapasztalatra tett szert. Kivételes áttekintéssel rendelkezett szakmája országos helyzetét illetően.
Első szerkesztője volt az Archivum Chirurgicum Hungaricumnak, majd a jogutód Magyar Sebészet felelős szerkesztőjeként tevékenykedett egészen halála pillanatáig. Közben a Magyar Sebész Társaság elnöki tisztét is betöltötte. Több szakmai orgánum szerkesztőbizottságának is tagja volt: Therapia Hungarica, Orvos és Technika, Referatívnüj Zsurnal, Excerpta Medica, Zentralblatt für Chirurgie.
Kitüntetései: Népköztársasági érdemérem V. fokozat (1951), Kossuth-díj ezüst fokozat (1954), Munkaérdemrend arany fokozata (1964), A haza szolgálatáért érdemérem arany fokozata (1968).
Főbb munkái: Az anaesthesiologiai tanfolyam jegyzete. Az Orvostovábbképző Intézet jegyzete. Bp., 1963.; Általános sebészet. Egyetemi tankönyv. Bp., 1970, 1972.
Nyughelye: Farkasréti temető TEMP-ARK/0/0/19.