(Bajmok, 1921. december 12. – Budapest, 1991. december 16.)
Tanszék: IV. sz. Belgyógyászati Klinika (mb.) 1965-1966, Kardiológiai Tanszék (mb.) 1979-1981.
Édesapja népiskolai tanító volt. Középiskolai tanulmányait Visokon folytatta, ahol 1940 júliusában jeles rendű érettségit tett. Még ebben az évben beiratkozott a Zágrábi Egyetem Orvosi Karára. 1941 májusában átiratkozott a szegedi, majd később a budapesti egyetemre. 1944 decemberében katonai behívóval Németországba vitték, ahonnan csak 1945 októberében tudott hazatérni. Ettől kezdve az egyetem mellett a Koltói Annáról elnevezett Baleseti Kórház I. Belgyógyászati Osztályán dolgozott szigorló orvosként, majd végzése után segédorvosként. 1947. július 4-én vette át orvosdoktori diplomáját. 1949-ben az osztályt áthelyezték a Péterfy Sándor utcai kórházba, majd 1950 júniusában a Tétényi úti kórházba, ahol az I. Belgyógyászati Osztályon előbb alorvosi, később adjunktusi kinevezést kapott. 1951. július 27-én tett belgyógyászati szakvizsgát. 1952. január 12-én a Fővárosi István Kórház III. Belgyógyászati Osztályára helyezték át, ahol továbbra is adjunktusi beosztásban szolgált. 1955-ben az osztály keretein belül kardiopulmonalis laboratórium létesült, melynek teendőivel őt bízták meg. 1957 szeptemberében megalakult az Országos Kardiológiai Intézet. Az ebben létesített haemodynamikai laboratórium vezetését bízták rá, tudományos osztályvezető beosztással. 1960. szeptember 1-jén kinevezték az intézeten belül megalakuló IV. sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi docensévé. 1961 őszén lett önálló aspiráns. 1963-ban ő látta el a II. Magyar Belgyógyász Kongresszus főtitkári feladatait. 1965. május 7. és 1966 márciusa között megbízás alapján, tanszékvezető docensként ő irányította a klinikát. 1967-ben elnyerte az orvostudományok kandidátusa fokozatot. 1979 júniusától 1981/1983-ig a Kardiológiai Tanszék ideiglenesen megbízott tanszékvezetője volt. 1979. október 3-án rehabilitációs, 1981. január 3-án kardiológiai szakvizsgát tett. 1981-ben nevezték ki egyetemi tanárnak. 1983 decemberétől tanszékvezető helyettesként dolgozott tovább. 1991. június 30-án nyugállományba vonult.
Jelentős érdemeket szerzett a modern haemodynamikai eljárásoknak – balszív-katéterezés, intrakardiális elektrokardiográfia stb. – hazánkban való bevezetése terén, miután számos önálló módosítással javította a világirodalomban megadott módszereket. Tudományos munkássága kiterjedt a hepatitis epidemicára, collagen betegségekre, az anyagcserére, keringésre, bronchopulmonalis betegségekre, szerzett és veleszületett szívbántalmakra. Pályája során több tanulmányutat tett: Varsó (1967-ben 3 hét), Hollandia – WHO tanfolyam (1967 ősz), Moszkva – WHO tanfolyam (1969), Franciaország (1972-ben 1 hónap), Zürich.
Németországból való hazatérése után, 1945 végén belépett a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetébe. 1946 derekán a Szociáldemokrata Párt tagja lett. 1948 márciusában az MKP-ba is belépett, majd 1956-ban megszűnt tagságát 1961-ben újította meg. Szakmai társaságok közül a Magyar Kardiológusok Társaságának tiszteletbeli elnöke, a Magyar Belgyógyász Társaság és a Magyar Rehabilitációs Társaság tagja volt.
- augusztus 1-jén Érdemes orvos kitüntetést, 1984-ben Gottsegen-emlékérmet kapott.
Főbb munkái: A balszív-katheterezés és intercardialis EKG jelentősége a klinikumban. Kandidátusi értekezés. MTA TMB, Bp., 1965.; Kardiovaszkuláris krízisek (fejezet szerző). Bp., 1986.
Nyughelye: Új köztemető.