(Kadarkút, 1889 – Budapest, 1976)
Somogyi református lelkész családból származott. 1911. június 23-án a budapesti tudományegyetemen gyógyszerészi, majd 1912. június 22-én gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. Ezután hat éven át gyakornokként, majd tanársegédként az Egyetemi Gyógyszertárban dolgozott. 1918-ban Fenyvessy Béla, a pozsonyi Közegészségtani Intézet professzora mellé került első tanársegédként. Orvosi oklevelet is a pozsonyi Magyar Tudományegyetemen kapott 1919. július 12-én. A cseh megszállás elől az egyetemmel együtt Budapestre menekült, ahol visszatért az Egyetemi Gyógyszertárba. 1919 szeptemberétől a Népegészségügyi Minisztériumhoz tartozó Rico Állami Kötszerművek és Országos Egészségügyi Anyagraktár gyógyszergyári üzemét vezette, majd 1924 február közepétől miniszteri osztálytanácsosként a minisztériumban dolgozott (1932-ben a minisztériumot a Belügyminisztériumba olvasztották). 1931-ben a Népszövetség genfi kábítószer-konferenciáján magyar kiküldött volt. Tagja volt az Országos Közegészségügyi Tanácsnak, illetve a háború alatt a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság által létesített professzori kollégiumnak. 1934. február 20-án átvette a m. kir. Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Gyógyszertárának vezetését, melyet ekkoriban szerveztek át önálló tanszékké, kiemelve a Gyógyszerismereti Intézet kereteiből. Egyetemi nyilvános rendes tanári kinevezést 1940. október 19-én kapott. Tanszéke a háború alatt költözött át a kari főépületből a Pasteur-kórház Hőgyes Endre utcai épületébe. A felszerelés költségeit a gyógyszerészektől befolyt adományokból fedezték. Áldozatos munkájának köszönhetően sikerült az ostrom idején megóvni az Egyetemi Gyógyszertár jelentős készleteit, ami nélkül a klinikai munka aligha folytatódhatott volna. 1946-ban lemondott a gyógyszertár vezetéséről és tanszékvezetőként csak az Egyetemi Gyógyszerészeti Intézetnek szentelte idejét. 1952-ben kandidátusi fokozatot nyert. Kezdeményező szerepet játszott az önálló egyetemi gyógyszerészképzés megteremtésében, így az 1955-ben létrehozott Gyógyszerészeti Kar első dékánjává választották, mely tisztséget nyugalomba vonulásáig, 1962-ig töltött be. Az Egészségügyi Tudományos Tanács keretében működő Gyógyszerészeti és Gyógyszerkönyvi Bizottság tagjaként ő készítette el az 1955-ben életbe léptetett V. Magyar Gyógyszerkönyv galenusi részét. Alapító elnöke volt a Magyar Gyógyszerészeti Társaságnak és tagja számos szakmai bizottságnak. Nevéhez fűződik az Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Múzeum megalapítása.